0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A többször újra felfedezett madár

Az arák jelenleg legritkább faja a többször eltűnt, majd újra felfedezett madár, a spix ara (Cyanopsitta spixii). Leírása nem sokkal az európaiak megérkezése után egy portugál természettudományos műben már megjelent. Úgy a vadonélő példányok, mint a fogságban tenyésztettek története nagyon érdekes.

A madár a másik három kékszínű arafaj (a jácintkék ara, Lear ara, tengerkék ara) mellett a legkisebb 56 cm körüli hosszával és 350 g körüli tömegével. Már az 1600-as években találtak az európai utazók fogságban tartott szelíd példányokat az őslakosoknál. A faj mindig is a mai Brazília területén élt, néhány, egymástól elkülönült országrészen. Sosem volt gyakori, ezért előfordulásait, megfigyeléseit egyedre pontosan feljegyezték. 1819-ben Spix, akiről a fajt elnevezték, egy expedíció során gyűjtötte az első példányokat, amelyek később múzeumi darabok lettek, ezek adatait felhasználva írták le a fajt a tudomány számára. A madár különösen kedveli a Mauritia pálma termését. A múlt századfordulón a különböző expedíciók során végzett megfigyelések szerint nem élt vadon több 30 párnál.

Sikerek Katarban

Madarunk a törpearák legnagyobb faja, és úgy viselkedése, mint megjelenése nagyon hasonlít a másik különleges törpearafajra, a vöröshasú törpearára (Ara manilata). Hosszú, keskeny szárnyai és hosszú lépcsőzetes farka kitartó, hosszú távú repülésekre teszi alkalmassá.

Kelet-Brazíliában elsősorban a szárazabb, erdős területeken él, aminek a tenyésztésében is fontos szerepe van.

A faj tanulmányozásában a Habsburg-ház tagjainak is szerepe volt. Mária Leopoldina Habsburg-Lotharingiai hercegnő a brazil trónörököshöz ment férjhez, és Brazíliába érkezése után egy több ezer mérföldes kutató- és gyűjtőutat tettek a brazil vadonba, melynek során kb. 350 madárfajt gyűjtöttek és adtak át különféle múzeumoknak.

A spix arát már akkoriban is vadászták, főleg húsáért, és fiókáit is gyűjtötték kereskedelmi célokra. Egy ideig újabb példányát senki nem figyelte meg hitelt érdemlően, majd néhány évtized elteltével ismét voltak észlelések, és ekkortól néhány egyedük madártenyésztőkhöz került Brazíliába és az Egyesült Államokba. Ezekben az években érkeztek példányok Európa különböző állatkertjeibe is, pl. Nápolyba, Rómába, Bécsbe, valamint Európán kívüli területekre is. A behozatal nem haladta meg összességében a tízes nagyságrendet.

Első fogságban való tenyésztése Brazíliában sikerült, nyilván a helyi tápláléknak és környezeti hatásoknak köszönhetően.

A befogott madarak tartása illegális volt egészen a CITES-egyezmény létrejöttéig, amely a meglévő példányokat legalizálta. Európai állatkertekben eleinte nem járt sikerrel a tenyésztésük. Ebben az időben élőhelyükön kívül a kanári-szigeteki Loro parkban, valamint két svájci magántenyészetben fordult elő. Később legnagyobb állománya (9 példány, amiből 3 tenyésztett volt) Antonio de Dios Fülöp-szigeteki tenyészetében volt megtalálható. Közben a faj igényeit jobban megismerve mindegyik említett helyen születtek tenyésztési eredmények. Például a Loro parkban akkor kezdtek szaporodni, amikor az összes növényt eltávolították röpdéjükből, ezáltal szárazabb környezetet hoztak létre. A tenyésztésben nagy fellendülést hozott, amikor a Katarban található Al Wabra Wildlife Preservation megszerezte a madarak jelentős hányadát, emellett a legkiválóbb szakembereket, állatorvosokat, tenyésztőket alkalmazta.

Remény a túlélésre

Mivel a hím madarak közt sok volt a terméketlen, kidolgozták a faj mesterséges termékenyítését, amit azóta már több papagájfajnál alkalmaztak. A szaporulat megugrott, viszont sajnos, a genetikai vizsgálatok során kiderült, hogy az összes madár nagyon közeli rokon, valószínű, hogy ugyanannak a párnak leszármazottai.

Egy súlyos egészségügyi probléma is fellépett, a feltehetően vírus okozta mirigyes gyomor-dilatációs szindróma, amely ennél a fajnál főként a központi idegrendszert támadja meg.

A tojások fertőtlenítésével, géppel keltetésével a fertőzési ciklust sikerült megszakítani. Ennek és a mesterséges termékenyítésnek köszönhetően a fogságban élő madarak száma elérte a 150 példányt. Eközben élőhelyén utoljára 2000 környékén láttak egy példányt, amely jobb híján egy manilátával állt párba. Ebből a frigyből termékeny tojások igen, fiókák nem „születtek”. Majd ezt a példányt sem látták többet, így a fajt a vadonban kihaltnak nyilvánították. Azóta innen-onnan felröppentek hírek, hogy látták egy-egy egyedét, de bizonyítani nem tudták.

Közben viszont a németországi székhelyű ACCPT vezetésével létrejött egy program a faj fogságban élő állománya egy részének visszatelepítésére, amelyben a brazil kormány, a Loro Park Alapítvány, az Al Wabra, valamint magánszemélyek is részt vesznek.

Első körben az alkalmazott módszert a vörös­hátú törpearákkal fogják kipróbálni. Egy megvásárolt területen először zárt térben hozzászoktatják a madarakat a helyi körülményekhez és táplálékhoz, majd fokozatosan szüntetik meg az emberi gondoskodást. Reméljük, sikerrel járnak, ami szerintem javarészt attól fog függeni, hogy mennyire tudják a madarakat megvédeni az orvvadászoktól, csempészektől.

Dr. Dankó István

profidog@t-online.hu

Forrás: Kistermelők Lapja