– Az interjúra tartva november végén a hőmérő 10 Celsius-fokot mutatott, a kertben az egynyári növények még ontották a friss bimbókat. Mi a véleménye erről a klímakutatónak?
– A Kárpát-medencei klíma olyan változatos, hogy ez még bőven belefér. Az elmúlt években több olyan tél is volt, amikor nem volt havunk. Ha visszagondolunk a régmúltra, biztosan az jut eszünkbe, hogy gyerekkorunkban mekkora havak voltak karácsonykor. Ugyanakkor, ha végigtekintünk a 20. századon, akkor azt látjuk, hogy
Ezt még Vissy Károly meteorológus számolta ki. Ez arra jó példa, ha valamiről nincs adat, csak az emlékezet, az nagyon megszépíti a dolgot.
– Akkor mi a gond?
– Az adatok azt mutatják, hogy nagyon erős a melegedés. Mint klímakutató nagyon érdekes számomra, hogy ennek a folyamatnak a felismerése erdészekhez és botanikusokhoz köthető. Ez legalább 150 éves vitatéma, és összeköthető az Alföld szárazodásával, valamint a Tisza szabályozásával. Ekkor kezdték azt vizsgálni, hogy mit lehetne tenni, a fásításnak milyen hatásai lehetnének, tehát a klímát hogyan lehetne befolyásolni. Tanszékünk első vezetője Hunfalvy János 1865-ben mondta azt, hogy az erdő a legnagyobb tőkénk, mert ekkor már komolyan érezték az Alföld kiszáradását. Az erdészek és botanikusok pontosan látták azt, hogy a változások ugyan hullámtermészetűek, de úgy tolódnak el az klímaövezetek, az erdőzónák, hogy néhány évtizeden belül közvetlenül érzékelhető lesz, és nem biztos, hogy van visszatérés. Az emberi beavatkozás hatására olyan folyamatokat tapasztalunk, amik nem történtek évezredekkel ezelőtt, ezeket a változásokat pedig mérni kell.
– Lehet előre látni, hogy a Kárpát-medencei erdőkben milyen változás megy végbe? Ha ötven év múlva bemegyünk egy erdőben, miben lesz más, mint most?
– Ha tovább folytatjuk azt az intenzív fásítást, ami most elkezdődött, akkor a mai erdőterületeken túl is több erdő lesz. Ha okosan végzik az erdősítést, akkor ezek egészséges erdők lesznek, de számítani kell arra, hogy a klíma változik. Arról sokat lehet hallani, hogy a bükkös zóna szűkül, mert ezek a fák a hűvösebb területek felé törekszenek. Kérdés, hogy mi jön a helyükbe? Lesznek-e olyan kártevők, amelyek ezeket a „magukat kellemetlenebbül érző”, környezeti stressz alatt álló fákat, az őshonos bükkösöket, vagy telepített fenyveseket fogják támadni? És mi jön a bükkösök helyébe? Ezt nagyon nehéz előre látni, mert van ugyan egy melegedő trend, másrészt viszont a szélsőségek megerősödnek.
Amellett sem szabad elmenni, hogy egyre nagyobb igény van a turisztikai hasznosítás iránt is. Kérdés, hogy a városi klíma melegedésével, az onnan tömegesen elvágyódó emberek milyen hatással lesznek az erdőre.
Az erdő komplex rendszer, amelynek vannak sérülékeny elemei, ezeket kell nagyon óvatosan kezelni. A kímélő gazdálkodás mindenképpen kívánatos, tudván, hogy az erdők az emberi és a klimatikus beavatkozásoknak köszönhetően is veszélyeztetettek. Fel kell értékelni az erdőt mindenki szemében, mert érzékeny és védelemre szorul. Vannak olyan technológiai és gazdasági megoldások is, amelyek segítik, hogy ellenálljon a növényzet a klímaváltozás okozta kihívásoknak, ám nem biztos, hogy anyagilag most megéri egy erdészetnek, de hosszú távon a közjót szolgálja.
– A klímaszkeptikusok szerint klímapánik van. Valóban csak pánikolunk?
– Sok esetben a veszélyek kommunikálása szinte már pánikkeltő, ennek az az oka, hogy a körültekintő megfogalmazás sokszor reakció nélkül marad, és valahogyan el kell érni az emberek ingerküszöbét. Ugyanakkor ha tömegével jönnek a riogató klímahírek, az egy idő után érdektelenségbe torkollhat, és a problémák szőnyeg alá söprése igazi öngyilkosság. Vegyük példaként a Kárpát-medencét, ahol nem tapasztalunk látványosan drámai változásokat, például nincsenek olvadó gleccserek, nincs emelkedő tengerünk, tehát nincs napi szintű, közérthető látványélmény.
De vannak például klímaérzékeny folyóink: nézzük meg például a Dunában hányszor látszott ki az Ínség-szikla a Gellért-hegy lábánál az elmúlt időszakban! Ha az árvízszinteket nézzük, ott pedig látványos emelkedést tapasztalhatunk – akár évtizedes mércevel nézve is. A tendencia egyértelműen a klímaváltozás jele. Ezt nehezebb kommunikálni, mert a többség akkor figyel fel valamire, ha az húsba vágó.
Nyugat-Európában a klímaváltozás kérdésköre a közoktatásban a tananyag hangsúlyos része, nálunk pedig épphogy csak érintik mindezt. Így a szintézis nem áll össze a gyermekek fejében, nem látják mekkora a felelőssége ebben az emberiségnek. Tanulni és oktatni kell, és mi nagy lemaradásban vagyunk. Ausztriában például a középiskolai képzésben az egyik legfontosabb tantárgy a földrajz, mert ez az a szintetizáló tudomány, ami a természeti és társadalmi folyamatokat térben és időben egységesen tekinti. Így tizenéves korban már összeáll a kép a fejekben. Az oktatás, a tanulás és az önmérséklés vezethet célra.
– Ez nagyon hosszú folyamat, akár generációkon átívelő. Mi az, amit most tehetünk? Ön például a Börzsöny lábánál felköltözött egy dombtetőre, mondván, hogy áradásoktól kell tartani. Mindnyájan költözzünk fel a dombra?
– Nyilvánvalóan nem. Ahol nagy víz és hegy találkozik, ott az én lelkemnek az a legjobb élőhely, és családom is így van ezzel; a Duna közelében, a Börzsöny lábánál találtam meg ezt a helyet. A biztonságra törekszem, ezért nyilván nem ártérre költöztünk, hanem magasabbra – természetesen ármentes helyzetbe, de ehhez elég néhány métert felkapaszkodni… De ezzel – klímavédelmi szempontból – nyilván még nem tettem semmit. Az viszont már tudatos, hogyan irányítom a gyerekeimet, a tanítványaimat ebben a kérdésben.
– Mit tesz, hogyan él a mindennapokban egy klímakutató, aki tisztában van vele, hogy milyen irányba halad az éghajlat változása.
– Az, hogy nem pazarlunk, körültekintően fogyasztunk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, komposztálunk, tényleg alapvető elvárások. Emellett olyan farmot támogatunk, amely nekünk termel. Különösen fontos, hogy a közelben teremjen meg az a zöldség, amit elfogyasztunk. Dolgozunk olyan civilszervezetben, amely célul tűzi ki, hogy füstmentes legyen a településünk, törekedjünk a nejlonzacskó mentességre, vagy úgy irányítsuk a turizmust, hogy a hegynek vagy a Dunának kisebb legyen a terhelése. Falufórumokat is vezetek, hogy jó döntéseket tudjon hozni a közösség. A saját szakterületem tudását is átadom, árvíztérképet készítek az önkormányzatnak, és ne vágjuk olyanba a fejszénket, ami nem fenntartható. Apró dolgokat teszünk, de ez mind szemléletformáló, és ebből kell, hogy összeálljon egy 21. századi település. Ez az én utam ebben.
