0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Rekordot döntött a holland mezőgazdasági export

A holland Központi Statisztikai Hivatal és a Wageningen Gazdaságkutató Központ adatai szerint a virág- és a sertéshús-értékesítés növekedésének köszönhetően tavaly új rekordot ért el Hollandia mezőgazdasági kivitele, amely az előző évhez képest 4,6 százalékkal 94,5 milliárd euróra (mintegy 312 ezer milliárd forint) nőtt 2019-ben – közölte a helyi sajtó a napokban.

A növekedés mintegy kétharmadát az árak emelkedése, egyharmadát pedig az értékesítési volumen növekedése tette ki.

A jelentés adatai szerint a holland mezőgazdaság export szempontjából legsikeresebb ágazata tavaly a kertészet volt.

Különösen a friss szálas virágok, a tulipánhagymák és más dísznövények kivitele emelkedett ki, amely tavaly mintegy 9,5 milliárd eurót (közel 31,3 ezer milliárd forint) ért el.

Kiemelkedő eredménnyel zárt a holland húskivitel is, értéke tavaly 8,8 milliárd euró (mintegy 29 milliárd forint) volt. A beszámoló szerint a holland sertéshús exportjának növekedéséhez az Ázsia egyes részein kitört sertéspestis-járvány, és ennek nyomán a sertéshús árának emelkedése járult hozzá.

A holland sertéshús kínai kivitele a 2018-as 117 millió euróról 2019-ben mintegy 377 millió euróra nőtt.

Hollandia legfontosabb, 25 százalékot kitevő exportpiaca 2019-ben is Németország volt, amelyet Belgium és az Egyesült Királyság követett.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság