0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Repce és napraforgó – Teljes a technológiai sor a BASF-nél

A BASF 2020-ban már teljes technológiai sort kínál a termelőknek repcéből és napraforgóból, vagyis a vetőmagtól a gyomirtó-, gombaölő- és rovarölőszereken át a nitrogénmenedzsmentig mindent. A cég a kor kihívásaira válaszolva új típusú gombaölőszereket is kifejlesztett.

Mindenünk a repce és mindenünk meg is van hozzá. Ezzel a kampánycímmel vezette be 2019 őszén új repcehibridjeit a BASF. A cég korábban is erős volt repcében, ám tavaly nagy sikereket értek el: a korábban a Bayertől átvett portfólió forgalmát megduplázták és 7% piaci részt sikerült a cégnek elérni.

Idén a BASF-nek tényleg megvan mindene a repcetermesztéshez: vetőmag, gyomirtó, gombaölő és rovarölő szer, mellette a nitrogénmenedzsment.

Ha pedig a Rafting® Pack-ot választja a termelő, az egész növényvédelmi csomaghoz egyben, és persze kedvezőbb áron hozzájuthat.

Hajnal Gábor, marketing vezető, BASF Hungária Kft. Agrodivízió lapunknak almondta: 

„Megtalálható lesz a Rafting® Packban a jól ismert Fendona® rovarölő szerünk, a Pictor®, Magyarország kedvenc gombaölő szere és a Rafting nevű rovarölő szerünk, amit korábban Mospilan® néven lehetett ismerni máshonnan, és így lesz egy komplett ajánlatunk repce rovarölő szeres és gombaölő szeres kezelésére is.”

A klímaváltozás kihívásaira válaszként a BASF repcetechnológiája időjárásfüggetlen. A gyomirtást tekintve a megelőző, a korai poszt és posztmegoldások is metalálhatók a kínálatban. De ugyanez a helyzet a kalászosoknál is.

youtube://v/gITJ5ieDvU4

 

 

„Bevezettük a Systiva® gombaölő szeres kezelést, amiben egy vetőmagra felvitt csávázással kiváltjuk az első gombaölő szeres lombkezelést. Ezzel tudjuk magunkat függetleníteni az időjárástól.

Tehát ha adott egy olyan tavasz, mint amilyen két évvel ezelőtt volt, amikor nem lehetett kimenni a földekre, mert annyira csapadékos volt az időjárás, akkor is meg van oldva a kalászosoknak a korai lombvédelmi kezelése.” – hangsúlyozta Hajnal Gábor.

A teljes technológiai sor persze megtalálható a másik olajos növénynél, a napraforgónál is.

Ahogy a BASF Hungria Agrodivíziójának marketingvezetője fogalmaz:

„Napraforgóban is technológiában gondolkodunk. A BASF a Clearfield®, Clearfield® Plus technológiának az atyja.

Eddig csak növényvédőszer területén voltunk jelen a napraforgóban, és a 2020-as szezontól belépünk a vetőmag piacra.

Két új hibriddel jelentkezünk: az egyik egy Clearfied®-es, amit Coloris®- nak hívnak, a másik egy Accordis® nevű, ami egy Clearfield® Plus-os hibrid.”

Forrás: magyarmezogazdasag.hu