Gondoljunk csak az első fogásként reggelire kínált hagymás vérre vagy velőre, a később tálalt toros húsra, a véres és a májas hurkára, az ilyenkor megszokott orjalevesre, a köröm- és bőrpörköltre, a disznósajtra és más ínycsiklandó falatokra.
Azt sem szabad elfeledni, hogy ezeket ugyan valamennyi tájegység, falu alapként elfogadta, ám ugyanilyen természetes módon minden gazda és gazdaasszony részben már a feldolgozást, de kiváltképp a fűszerezési módokat a maga szájíze szerint alakította. Ennek eredménye az a páratlan sokszínűség, amelynek, meglátásunk szerint a jelenlegi nemzedék a legnagyobb haszonélvezője.
Visszatérő vendégként köszönthettük a magyarországi Szatmárcseke, Lakitelek és Kistelek, a vajdasági Kispiac, valamint a Romániából érkező Egri község csapatát. Jó szokásukhoz híven mindegyik csapat megörvendeztette valamilyen újdonsággal a fesztiválra látogatókat. A partiumi böllérek és szakácsok standját rengetegen vették körül, hiszen itt azt láthattuk, majd ízlelhettük, hogy a háromféle darált húst – disznót, marhát, juhot – összekeverve, miként sül a rácson a miccs.
Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat. |
A gasztrofesztiválon részt vevő tizenöt csapat közül többen is bemutatták, hogy az Északkeleti-Kárpátok hegyvidéki falvainak népe hosszú évszázadokon át hogyan dolgozta fel a téli hízót, és hogy az mennyiben tér el a számunkra megszokottól. Például a házikolbász készítésénél ők ma sem használnak piros fűszerpaprikát, ellenben a fokhagymával nem fukarkodnak. Arrafelé réges-rég született is egy ide vonatkozó mondás: szeretem a fokhagymát, mert kolbászillata van…