0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Szedjük rendbe a pázsitot – Növényvédelmi előrejelzés 9. hét

A viszonylag enyhe téli időjárást a kerti pázsit eléggé megsínylette. Bár nem volt tartós hóborítás sehol sem az országban, a gyepek állapota már első ránézésre is siralmas. Itt az ideje, hogy akcióba lépjünk. Mindeközben pedig folytassuk a metszést, és számoljunk vele, hogy a tavaszias időjárás sok rovart felébreszt, köztük a poloskákat is.

Sok helyen a vakond télen is táplálék után kutatott, feltúrva pázsitunkat is. Ha eddig nem tettük meg, egyengessük el a keletkezett halmokat, és ha szükséges, majd később vessük felül fűmaggal.

Itt az ideje elővenni a gyepszellőztető gépeket, hogy eltávolítsuk a tavalyi elhalt és összefilcesedett fűszálakat.

Ezzel levegőhöz jut a gyökérzet és serkenti a gyökérnyaki rész bokrosodását. Az eltávolított fűmaradványokat bátran tegyük bele a komposztálóba vagy használjuk fel más növények talajának mulcsozására. Akármelyik megoldást is választjuk, érdemes keverni elfásodott anyagokkal, például ágaprítékkal, falevéllel, azért, hogy lassítsuk a szerves anyag lebomlását.

Az elhalt fűszálaktól megtisztított pázsitot már most érdemes az első adag fejtrágyával megszórni,

hogy a tápanyagok minél hamarabb lemosódjanak a gyökérzónába. Érdemes kombinált hatóanyagú készítményeket használni, melyek folyamatos feltáródásukkal állandó tápanyagellátást szavatolnak. Az ilyen típusú műtrágyák a nedvességi és hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően táplálják a füvet, lehetnek akár többhónapos tartamhatásúak is. A gyepszellőztetés és fejtrágyázás hatására

pázsitunk rövid időn belül erőre kap és eleven tavaszi zöld színre vált.

Ahogy haladunk a metszési munkálatokkal, azzal párhuzamosan elvégezhetjük az ágaprítást is. Az faapríték sokcélúan hasznosítható, lassan lebomló szerves anyag, felhasználása különösen ajánlott. Komposztálva, növények talajára elterítve kiváló tápanyag, kellő vastagságban nagyon jó gyomelnyomó, gátolja a talajfelszín túlzott felmelegedését, megóvja a talajt a kiszáradástól, ezzel serkenti a talajéletet. Lassú lebomlásával folyamatosan tápanyagot szolgáltat a növények számára.

A tavasz közeledtét jól jelzi néhány rovar aktivizálódása. Elsőként a katicabogarak jelentek meg

a növényeken, kora tavaszi táplálék után kutatva. Minden bizonnyal áttelelt rovartojásokat keresnek, hogy fölerősödve a későbbiekben segítsék a kártevők elleni küzdelmet.

Kevésbé üdítő látvány, de felébredtek téli álmukból a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványospoloskák is.

Először a lakásban telelő egyedek aktivizálták magukat, röpködve hívják fel a figyelmet magukra, de a kinti meleg és napsütés a kint telelő egyedeket is mozgásra serkentette. Egyelőre nem táplálkoznak, hacsak nem az örökzöldeken és más zölden áttelelő növényeken. Mindenesetre tojást még nem raknak, várják a teljes kitavaszodást. Az enyhe tél eddig megkímélte a poloskákat is, így ebben az évben is jelentős károkra lehet számítani.

 

Forrás: Kertészet és Szőlészet