0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Segélycsomag Brüsszelből

Az Európai Parlament csütörtöki rendhagyó plenáris ülése jóváhagyta a COVID-19 járvány elleni közös fellépés jegyében beterjesztett három kulcsfontosságú intézkedést.

Az európaiaknak és a vállalatoknak a válságkezelésben segítséget nyújtó, sürgős intézkedéseket kevesebb, mint két héttel azt követően szavazta meg a Parlament, hogy a Bizottság benyújtotta az erről szóló jogszabálytervezetet.

A jóváhagyott javaslatok a következők:

  • Koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezés. A csomag a lehető leggyorsabban 37 milliárd eurót biztosít a koronavírus-járvány miatt a legnehezebb helyzetbe jutott európaiaknak, régióknak és országoknak.
    A forrást az egészségügyi rendszerek, kis- és középvállalkozások, munkaerőpiacok támogatására és az uniós gazdaságok más sérülékeny területeinek megerősítésére használhatják fel a tagállamok.
    A javaslatot 683 szavazattal, egy ellenszavazat és négy tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.
  • Az Európai Unió Szolidaritási Alapjának kiterjesztése közegészségügyi vészhelyzet kezelésére. A lépéssel 2020-ban további 800 millió euró válik elérhetővé az európai országok számára. Az alapból finanszírozható területek közé felveszik a jelentős közegészségügyi vészhelyzetet, ezzel kapcsolatban az orvosi segítségnyújtás, és a betegség megelőzését, megfigyelését és ellenőrzését szolgáló intézkedések támogathatók. A javaslatot 671 szavazattal, három ellenszavazat és 14 tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.
  • A reptéri résidőkre vonatkozó uniós szabályok ideiglenes felfüggesztése. Az intézkedésnek köszönhetően a légitársaságok leállíthatják a járvány alatt üresen közlekedő járataikat. A szabályok ideiglenes felfüggesztése miatt ugyanis a fel- és leszállásra használható idősávokat nem kell többé kihasználniuk ahhoz, hogy azokat a következő évadra is megtarthassák. A „használd fel vagy elveszíted” szabályt az egész idei nyári szezonra, azaz 2020. március 29-től október 24-ig felfüggesztik. A javaslatot 686 szavazattal és két tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.

Következő lépésként a Tanácsnak hivatalosan is jóvá kell hagynia a Parlament álláspontját. Az elfogadott jogszabályok azt követően lépnek életbe, hogy az Unió Hivatalos Lapjában a következő napokban megjelennek.

Forrás: Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája