0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Még mindig tart a szárazság

A folytatásban is marad a változékony idő. A hét végéig az a hullámzó frontrendszer határozza meg időjárásunkat, ami már a hét első felében is jelentős hőmérséklet-különbségeket okozott hazánk északi és déli fele között.

Péntek estig többfelé lehet esőre, záporokra, néhol zivatarokra számítani, melyekből átlagosan 2-5 mm közötti csapadék várható. Északon valószínű a nagyobb, délen a kisebb mennyiség. A szél elsősorban a Dunántúlon erősödik meg többfelé. Szombaton csökken a csapadékhajlam, majd vasárnap hajnalban a déli országrészben reménykedhetnek némi esőben.

A hőmérséklet a következő napokban is tág határok között alakul az országban, északnyugaton 15 fok körül, míg délkeleten 25 fok fölött, a hétvégén kevéssel ez alatt alakulnak a maximumok.

A jövő hét első napjaiban gomolyfelhős, napos idő mellett csak néhol alakulnak ki záporok, északon, északnyugaton is 20 fok fölé melegszik az idő.

A tartósan száraz időt tükrözik a talajnedvesség értékek is. A felső 20 cm-es réteg nedvességtartalma az ország jelentős részén nem éri el a növények számára hasznosítható vízmennyiség 30 százalékát sem, és a felső 50 cm-en is a kritikus 40 százalék alatt alakul ez az érték az Alföld túlnyomó részén és a Dunántúl északi és keleti tájain.

A fél méternél mélyebb rétegek vízellátottsága még az őszi-téli csapadék miatt még jónak mondható, bár ez is folyamatosan veszít nedvességtartalmából.

Szántóföldi növényeink közül az őszi árpa a kalászhányás, a búza a zászlósleveles fenológiai fázisban, míg a repce a virágzás végén jár. Fejlődésük ezen szakaszában igényelnék a legtöbb nedvességet, ezért állapotuk most az elmúlt két hét csapadékmennyiségének függvényében alakul.

Ahol 10 mm-t sem érte el a csapadék mennyisége, és a talajok vízgazdálkodása is rosszabb, gyengén fejlettek az állományok, terméskiesésre lehet számítani.

A napraforgó, a kukorica és a burgonya vetése befejeződött, a keléshez szintén nedvességre van szüksége a növényeknek, amit sokfelé nem, vagy nem elegendő mennyiségben kaptak meg. A kukorica a jelenlegi száraz időben mélyebb gyökeret növesztve keresi a nedvességet a talajban, és ez a hosszú gyökérzet egy nyári aszályos időszak során még jól jöhet.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu