0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Szőlő-bor ágazat: sok még a teendő

A fürtzáródás megtörtént, ám az időjárás még mindig beleszólhat, milyen is lesz a szüret. A NAIK SZBKI Kecskeméti Kutatóállomása és a Kwizda Agro Hungary Kft. által szervezett növényvédelmi tanácskozásra a közelgő szüret ellenére is sokan látogattak el. A Kecskemét-Katonatelepen tartott rendezvényen nem csak a szőlőről, hanem az ágazat helyzetéről is szó esett.

„Vészesen csökken a hazai borfogyasztás, egy generáció kiesett”- fogalmazta meg véleményét Filus János, a Kunsági Hegyközségi Tanács alelnöke. A szakember hozzátette, sajnos a forgalmi borok egy része nem üti meg az elvárt szintet. Jó minőségű, ár-érték arányú termékekre van szükség, hogy új fogyasztói réteget is meg lehessen hódítani. Ehhez hangsúlyozni kell a bor kiváló élettani hatásait, azaz marketinget kell mellé tenni.

„Magyarországon nem a szőlő sok, hanem a bor”- jegyezte meg az alelnök, hogy a szőlők alig 70 százalékára kötöttek felvásárlási szerződést. Pedig a május végi borkészletek nagyobb aktivitást feltételeznének.

Országos szinten 2 764 436 hektoliter bor pihen a pincékben, s a havi 240 ezer hektós fogyasztással – és átmenő készlettel – számolva szükség lesz a feltöltésre. A Kunsági Borvidéken 1 041 942 hektoliter a készlet, így ott is van mit koptatni.

Nyakunkon a szüret – bár nem lesz olyan korai, mint tavaly -, s a termésbecslések alapján 4 228 990 mázsával számolnak, amiből a Duna Borrégió – Kunsági, Hajós-Bajai és Csongrádi Borvidék – 1 583 734 mázsával veszi ki a részét. Az országos átlag hektáronként 85 mázsa, míg a Duna Borrégióban 87 mázsa várható.

Ami viszont nagyobb aggodalomra ad okot, az a szőlő felvásárlási ára. Míg 2012-ben egy kiló Bianca-ért 100 forintot fizettek, tavaly már csak 45 forintot adtak érte, s várhatóan idén sem lesz több, mint 70 forint. A szakember szerint elgondolkodtató a Cserszegi fűszeres és a Kékfrankos árának alakulása. Míg a hungarikumnak számító Cserszegi fűszeres 2012-ben 130 forintot ért, 2019-ban ennek felére esett, s idén sem kapaszkodik vissza a nyolc évvel ezelőtti szintre. Kedvenc kékszőlőnk sem járt jobban. A Kékfrankos 2012-ban 120 forintot hozott a termelőjének, tavaly már csak 66-ot, s idén sem várnak száz forintnál többet.

Nem véletlen, hogy két éve – amióta bevezették – még mindig „népszerű” a zöldszüret. Ami viszont meglepő, hogy a top 5 fajta – amelynek összeterülete 1593 hektár, azaz a teljes végrehajtott zöldszüreti bejelentés 55 százaléka – között a dobogó legfelsőbb fokára a Furmint – 406,6 hektárral – került. Érdekes ezt annak a tükrében is átgondolni, hogy 2017-ben tartottuk a Furmint évét. Vajon a kormányzati program, aminek célja felhívni a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára, elérte célját? A zöldszüretben a Furmintot követi a Bianca, a Cserszegi fűszeres, a Kékfrankos és a Hárslevelű.

Forrás: magyarmezogazdasag