0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Gondoskodjunk róluk nyáron is

Énekesmadarainkra ne csak télvíz idején gondoljunk, hanem a nyári kánikulákkor is segítségükre lehetünk. Ezekben az időszakokban nekik is sok folyadékra van szükségük, ezért aki teheti, segítse apró tollasainkat.

Erre az egyik legalkalmasabb eszköz egy jó helyre kihelyezett itató. Szó szerint szárnyalhat a fantáziánk, de azt vegyük figyelembe, hogy az itató lassan mélyüljön, a meder közepére pedig ajánlott egy lapos követ tenni, ahol a madarak megállhatnak, leszállhatnak.

Létesítéskor vegyük figyelembe a természethű kialakítást, például patakkövek, sóderágy, betelepített vízi növények tehetik természetközelibbé itatónkat.

Fontos, hogy az itató árnyékos, vagy félárnyékos helyen legyen, így védhetjük a madarakat tűző napsütéstől, de az is lényeges szempont, hogy a víz kevésbé gyorsan párolog, ha árnyékban van.

Ha már rendszeres látogatókká váltak a madarak, néhány óvintézkedést elengedhetetlen megvalósítani a ragadozók távoltartása érdekében. Az énekesmadarak számára fontos, hogy az itató közelében találjanak búvóhelyül szolgáló cserjéket, fiatal fákat, ahová veszély esetén gyorsan elérhetnek.

A másik, hogy az itatót igyekezzünk úgy elhelyezni, hogy a kertbe látogató énekesmadarak első számú közellensége, a macskák nehezen érjék el azt.

Az itatóval a madarak fürdését is biztosítjuk, ami számukra létfontosságú tevékenység. Ezért fontos arra is ügyelni, hogy az itató vizét rendszeresen cseréljük. Itatásra legmegfelelőbb az esővíz. Azt se felejtsük el, ha már belekezdtünk az itatásukba, ne okozzunk a madaraknak csalódást, az itató vízutánpótlása legyen folyamatosan megoldott.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu