Leginkább abban bíznak, hogy a kukorica mindent helyrehoz, pedig a szezon kezdetén legfőbb takarmánynövényünk sem ígért sok jót.
A környékbeli gazdák közül április elején sokan abbahagyták a már megkezdett vetést, olyan erősen lehűlt a talaj azokban a napokban – emlékezik vissza Gajdos István fiatal nagybégányi gabonatermesztő. – Az akkor már több hete tartó szárazság miatt amúgy sem volt sok értelme a nagy igyekezetnek.
A júniusban hullott 140 milliméter csapadék errefelé közel háromhavi átlagnak számít.
– Ennyi vízzel akadt is gondunk jócskán. A gazdatársak közül valaki találóan így fogalmazott: idén nem is a választott fajta, a vetésidő, a bevitt műtrágyamennyiség, hanem a magágy minősége és a táblák egyenetlensége, vagy inkább a simasága volt a döntő tényező. Mert ha a parcella nem úgy nézett ki, mint az asztallap, akkor a hajlókban bizony felgyülemlett a víz, és a levegőtlen közegben kedvelt növényünk csak sínylődött. Ezzel együtt továbbra is azt vallom, hogy ezen a vidéken a középkorai érésű hibrideknek van igazán jövőjük. Az idei példa ezt fényesen bizonyítja. Talán azért, mert ezeknek a növényeknek a betakarítása után a gazdák még időben előkészíthetik a táblákat az ősziek alá. Örvendetes módon a vetésforgó, illetve a vetésváltás fontossága nálunk is egyre inkább előtérbe kerül. Ezzel együtt zajlik a birtokkoncentráció.
Úgy tűnik, az idei ősz sem telik el meglepetések nélkül. Már ami a gabonapiacot illeti.
– Ez azzal magyarázható, hogy a kései tavaszodás miatt szerte Ukrajnában bő egy hónappal tovább tolódik szinte valamennyi kultúrnövény betakarítása, így a kukoricáé is. Mivel a keveréktakarmány-gyárakban és a nagy állattartó telepeken egyaránt gyorsan megcsappantak a készletek, ezek az üzemek már szeptember elejétől a szokásosnál jóval magasabb árat ígértek a betakarított gabonáért.
Mennyire tudtak élni ezzel a lehetőséggel a kárpátaljai gazdák? Ezt a kérdést már Oroszi József dél-ugocsai vállalkozónak tettük fel, aki évtizedek óta takarmányüzemet működtet.
– Meglátásom szerint maximálisan kihasználták a konjunkturális helyzetet. Mint említettük, a szárítási költségeket is beleszámítva érdemes volt 60 ezer forintnak megfelelő tonnánkénti áron odaadni a tengerit. Jelenleg már valamivel más a helyzet, mivel valamelyest feltöltődtek a raktárak, így az árak is némileg mérséklődtek, tehát most érdemes kivárni.
Korábban a kárpátaljai gazdák sokat panaszkodtak arra, hogy a kukorica levágásához nem áll rendelkezésre elegendő korszerű gép, és hogy a szárítókapacitásuk sem elégséges.
– A helyzet erősen változó a kárpátaljai termesztői kistérségekben. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az ugocsai Tiszaháton, valamint a vele szomszédos Dél-Ugocsában immár egyikből sincs hiány. Mindez elsősorban a magyarországi pályázatoknak köszönhető, továbbá annak, hogy az ez irányú fejlesztések – eleinte még csupán magánerőből – közel három évtizeddel ezelőtt megkezdődtek. Tudni kell, hogy még a múlt század végén igen sok vállalkozó döntött a csibekeltetés és az előnevelt csirke tartása mellett.
Jellemző a termelés nagyságrendjére, hogy sok itteni gazda tízezres törzsállománnyal rendelkezik tojótyúkokból. Ezek a vállalkozások fokozatosan önellátásra rendezkedtek be, így ma már a szárnyasok neveléséhez szükséges tápot is maguk állítják elő.
Hol tart a betakarítás?
– Összességében elmondható, hogy a kukorica bő egyharmadát a megyében már sikerült levágni, és folyamatosan üzemelnek a szárítók. A gazdák többsége az értékesítéssel most kivár, ugyanis az ország jelentős részén nem akkor hullott jelentős mennyiségű csapadék, amikor legfontosabb takarmánynövényünknek szüksége lett volna rá, így a vártnál gyengébb termésre van kilátás Ukrajnában. Ennek ellenére az országban termett mennyiségből bőven jut majd exportra is, bár egyelőre úgy tűnik, hogy a szokottnál magasabb áron kel majd el.