0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Kukorica – az utolsó reménysugár

Kalászosokból az utóbbi évtized leggyengébb termését takarították be idén a kárpátaljai földművesek. Természetesen az egyes táblák vagy családi gazdaságok között jelentős eltérések voltak a hozamban, ám az idei év „eredményét” jellemzően már azok is elégedetten nyugtázzák, akiknek a mérlege nullát mutat a kiadások és a bevétel számbavétele után.

Leginkább abban bíznak, hogy a kukorica mindent helyrehoz, pedig a szezon kezdetén legfőbb takarmánynövényünk sem ígért sok jót.

A környékbeli gazdák közül április elején sokan abbahagyták a már megkezdett vetést, olyan erősen lehűlt a talaj azokban a napokban – emlékezik vissza Gajdos István fiatal nagybégányi gabonatermesztő. – Az akkor már több hete tartó szárazság miatt amúgy sem volt sok értelme a nagy igyekezetnek.

A nyár végére kiderült, hogy az egy hónappal később kijuttatott szaporítóanyagból sokkal szebb és egységesebb állomány fejlődött, mint a korai vetésekből, mert néhány hét múlva csak kimelegedett az idő, és akkor már esőben is bővelkedtünk.

A júniusban hullott 140 milliméter csapadék errefelé közel háromhavi átlagnak számít.

– Ennyi vízzel akadt is gondunk jócskán. A gazdatársak közül valaki találóan így fogalmazott: idén nem is a választott fajta, a vetésidő, a bevitt műtrágyamennyiség, hanem a magágy minősége és a táblák egyenetlensége, vagy inkább a simasága volt a döntő tényező. Mert ha a parcella nem úgy nézett ki, mint az asztallap, akkor a hajlókban bizony felgyülemlett a víz, és a levegőtlen közegben kedvelt növényünk csak sínylődött. Ezzel együtt továbbra is azt vallom, hogy ezen a vidéken a középkorai érésű hibrideknek van igazán jövőjük. Az idei példa ezt fényesen bizonyítja. Talán azért, mert ezeknek a növényeknek a betakarítása után a gazdák még időben előkészíthetik a táblákat az ősziek alá. Örvendetes módon a vetésforgó, illetve a vetésváltás fontossága nálunk is egyre inkább előtérbe kerül. Ezzel együtt zajlik a birtokkoncentráció.

A falvainkban élők közül egyre kevesebben termesztenek 0,5–1–1,5 hektáros nadrágszíjparcellákon gabonaféléket, mivel mostanra mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy ezeknek a tábláknak a kis mérete miatt, és saját felszerelés híján a rajtuk való gazdálkodás többnyire csak ráfizetést hoz.

Úgy tűnik, az idei ősz sem telik el meglepetések nélkül. Már ami a gabonapiacot illeti.

– Ez azzal magyarázható, hogy a kései tavaszodás miatt szerte Ukrajnában bő egy hónappal tovább tolódik szinte valamennyi kultúrnövény betakarítása, így a kukoricáé is. Mivel a keveréktakarmány-gyárakban és a nagy állattartó telepeken egyaránt gyorsan megcsappantak a készletek, ezek az üzemek már szeptember elejétől a szokásosnál jóval magasabb árat ígértek a betakarított gabonáért.

Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy kukoricatermesztőinknek érdemes volt a nagy – időnként 30–32 százalékos – nedvességtartalmú csöveket levágni, hogy aztán ezeket a tételeket a szárítókban gyorsan megfelelő kondícióba hozzák.

Mennyire tudtak élni ezzel a lehetőséggel a kárpátaljai gazdák? Ezt a kérdést már Oroszi József dél-ugocsai vállalkozónak tettük fel, aki évtizedek óta takar­mány­üzemet működtet.

– Meglátásom szerint maximálisan ki­használták a konjunkturális helyzetet. Mint említettük, a szárítási költségeket is beleszámítva érdemes volt 60 ezer forintnak megfelelő tonnánkénti áron odaadni a tengerit. Jelenleg már valamivel más a helyzet, mivel valamelyest feltöltődtek a raktárak, így az árak is némileg mérséklődtek, tehát most érdemes kivárni.

Korábban a kárpátaljai gazdák sokat panaszkodtak arra, hogy a kukorica levágásához nem áll rendelkezésre elegendő korszerű gép, és hogy a szárítókapacitásuk sem elégséges.

– A helyzet erősen változó a kárpátaljai termesztői kistérségekben. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az ugocsai Tiszaháton, valamint a vele szomszédos Dél-Ugocsában immár egyikből sincs hiány. Mindez elsősorban a magyarországi pályázatoknak köszönhető, továbbá annak, hogy az ez irányú fejlesztések – eleinte még csupán magánerőből – közel három évtizeddel ezelőtt megkezdődtek. Tudni kell, hogy még a múlt század végén igen sok vállalkozó döntött a csibekeltetés és az előnevelt csirke tartása mellett.

Mostanság kora tavasszal naposcsibék tízezreit hordják szét innét Ukrajna-szerte.

Jellemző a termelés nagyságrendjére, hogy sok itteni gazda tízezres törzsállománnyal rendelkezik tojótyúkokból. Ezek a vállalkozások fokozatosan önellátásra rendezkedtek be, így ma már a szárnyasok neveléséhez szükséges tápot is maguk állítják elő.

Hol tart a betakarítás?

– Összességében elmondható, hogy a kukorica bő egyharmadát a megyében már sikerült levágni, és folyamatosan üzemelnek a szárítók. A gazdák többsége az értékesítéssel most kivár, ugyanis az ország jelentős részén nem akkor hullott jelentős mennyiségű csapadék, amikor legfontosabb takarmánynövényünknek szüksége lett volna rá, így a vártnál gyengébb termésre van kilátás Ukrajnában. Ennek ellenére az országban termett mennyiségből bőven jut majd exportra is, bár egyelőre úgy tűnik, hogy a szokottnál magasabb áron kel majd el.

Ami pedig a kárpátaljai gabonatermesztőket illeti, a kukorica végül is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a legtöbb helyen az átlagosnál nagyobb hozamot érnek el.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság