0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Biokivit tesztelnek

Az ausztriai Marchfeldben működő Böchzelt gazdaságban kilenc évvel ezelőtt kezdtek biokivit termeszteni, és jelenleg minikivi termesztését tesztelik. A tavaszi kései fagy a biogazdaságot is érintette, erősítette meg Andreas Böchzelt, a gazdaság vezetője, szerinte emiatt idén valamivel kevesebb lesz a szüretelhető mennyiség.

Az idei szüretet szep­tember elején kezdték, két héttel korábban a tervezettnél. Ennek megfelelően korábban is ér véget, október végén az utolsó szállítmányok is megérkeznek a vásárlókhoz.

Az elkötelezett gyümölcstermesztő ökológiai gazdálkodást folytat, a kivi termesztése során nem a mennyiségre, hanem a fajták sokféleségére fókuszál.

A gazdaság fő fajtái a Weiki és az Issai, de a gazdaságban összesen húsz fajtát termesztenek. Andreas Böchzelt elmondta, hogy a tesztelés alatt álló fajtákból jó néhányban lát lehetőségeket. Például a Geneva termése hasonlít a minialmára, a Kens Red pedig nagyon ízletes vörös héjú kivi.

A gazdaság regionális marketingre törekszik, termékeit Marchfeld Mini Kivi jelöléssel forgalmazza.

Tapasztalatuk szerint ez a fajta marketing különösen jól működik a helyi kistermelői és bioboltok esetében. Az értékesítési csatornák még tovább bővíthetők, az országos kiterjesztés azonban nehéz.

Forrás: Kertészet és Szőlészet