0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Etyek 360, egy borvidék újrapozícionálása

"Felismertük, hogy bár pár száz méterre is egymástól, de külön utakon járunk. Külön utakon, de mindnyájan egyfelé" – az Etyek 360 tagjai ezzel a vallomással köszöntötték szerdán a borkedvelőket. A Kóstolom Borbárban tartott eseményre 11 tételes kóstolóval és remek hangulattal készültek.

Mint Rókusfalvy Palkó elmondta, Etyek izgalmas vidék, aki kevésbé ismeri, csak a pincéket veszi észre, ám ha többet akar látni belőle, akkor beljebb kell menni, ahol gyönyörű présházak, rendezett ültetvények fogadják. Sokan fehérboros területként könyvelték el, így a hét pincészet összefogásával megalakult Etyek 360 tagjai nem felejtettek el Pinot noir-t is bemutatni.

Mint megtudtuk, céljuk az etyeki borok fejlődése, borvidéki stratégiaalkotás, közös szakmai munka. Ennek szellemében időről időre egy-egy kóstoló erejéig kereskedőket, sommelier-ket és szakírókat is bevonnak a munkába. Az Etyek 360 három fajtában látja a borvidék identitását: a Sauvignon blanc mellett a Chardonnay-ban és Pinot noirban. E két utóbbi a klímával és talajjal karöltve pezsgőkészítésre predesztinálja a borvidéket.

Az Etyek 360 másik célja, hogy segítse a fogyasztóknak megtalálni a minőségi bor fogyasztáshoz vezető utat.

Legyen az pezsgő, vagy bor a minőség mindig a legfontosabb kell legyen! A pezsgő, mint borászati termék számukra is kiemelt, Szövényi Áron, az Anonym Pince szakembere szerint rövidesen a borvidék egyik meghatározó irányzatává is válhat. Mindezt jól mutatja, hogy ma már 12 pincészet készít pezsgőt Etyeken. Ehhez eredevédelmi szabályt hoztak létre, amiben szerepel a szőlőműveléstől a pezsgősítésen keresztül több kitétel, s a pezsgők számára kétéves palackos érlelést írnak elő. Egy tucat etyeki borászat fogott össze, hogy megalkossa az Etyeki Pezsgő eredetvédelmi rendszerét. Céljuk egy, a borvidéken korábban nem létező minőségi kategória létrehozása a hatályos „Etyek-Budai minőségi pezsgő” termékleírás meghagyása mellett.

“A közös fajták, a Sauvignon blanc, Chardonnay és a Pinot noir, a közösen elképzelt borvidéki stílus és a magas minőség mellett elkötelezett szemléletmód kovácsolt minket eggyé. Ugyanakkor a birtokméret, a különböző eredet, az eltérő filozófiák tesznek bennünket sokszínűvé.

Bízunk benne, hogy Etyek számára a közös célok, az együtt gondolkodás és az összpontosított szakmai munka hoz meghatározó fordulatot”

– magyarázta a Rókusfalvy Birtoktól Rókusfalvy Palkó hozzátéve, végre rászánjuk az időt arra, hogy beszélgessünk, nyíltan megosztjuk a tapasztalatainkat, bátran kérünk egymástól segítséget.

„Lassú építkezésről van szó, a pezsgő türelemre inti a borászt”- magyarázta Gézárt Anna, az Etyeki Kúria export menedzsere. A szakember elmondta, Etyek nem csak a borról, hanem a gasztronómiáról is szól. Erre készült fel az Etyeki Kúria is, amely előbb volt borászat, mint kúria. A vállalkozás évi 250 ezer palackot tölt, s – úgy vélik – ez a mennyiség lehetőséget ad a kísérletezésre.

„A magas alkoholtartalmú, alacsony savakkal rendelkező borok unalmassá tudnak válni”- hívta fel a figyelmet Nagy Mihály. A Haraszthy Pincészet értékesítési vezetője annak tudatában tette kijelentését, hogy Etyeken az a mondás járta: azért harangoznak éjfélkor, hogy a lakosok a másik oldalukra forduljanak, nehogy kimarja a gyomrukat a sav.

A szakember megerősítette, akik nagyobb területtel rendelkeznek, érezzék kötelességüknek, hogy új fajtákkal kísérletezzenek.

Úgy tartja, a Pinot noir a gasztronómiában igazi multifunkcionális fajta, szinte a teljes étlap végigkísérhető vele.

Az Etyek 360 hitvallása:

Az elmúlt 20 évben a három borászat külön-külön azért dolgozott, hogy kialakítson egy egyedi stílust a maga számára, hogy kiválassza a borvidéken legsikeresebben termeszthető szőlőfajtákat, megtalálja a legjobban működő borkészítési eljárásokat. Tapasztalatokat és ismereteket gyűjtött, tanult a maga és társai hibáiból és büszkén húzta ki magát a kiérdemelt sikerei után.

Ez idő alatt az etyeki borok stílusa nagyot változott. Régen elfelejtettük már a szelídítetlen savakat, a korai szüretből és az üzemi terhelésből származó könnyed, légies borokat.

A cél a világszínvonal elérése lett. Kialakultak Etyek zászlósborai: Sauvignon Blanc, Chardonnay és Pinot Noir. Mára mindegyik igazi etyeki karakterrel büszkélkedhet.

2014-ben mérföldkőhöz értünk, egymáshoz fordultunk. Felismertük, hogy bár pár száz méterre is egymástól, de külön utakon járunk. Külön utakon, de mindhárman egyfelé.

Miért ne folytathatnánk ezt az utat innentől együtt, szövetségben? A közös fajták, az egyként elképzelt borvidéki stílus és a magas minőség mellett elkötelezett szemléletmód kovácsolt minket eggyé.

A birtokméret, a különböző eredet, az eltérő filozófiák tesznek bennünket sokszínűvé. Bízunk benne, hogy a közös célok, az együtt gondolkodás és az összpontosított szakmai munka lesz majd Etyek számára egy nagy, meghatározó fordulat.

Az alapító tagok:

Etyeki Kúria

Hernyák Birtok

Rókusfalvy Birtok

2015-ben csatlakoztak:

Anonym Pince

Haraszthy Pincészet

2017-ben csatlakoztak:

Kattra Pince

Orosz Gyula Pincészete

 

Forrás: magyarmezogazdasag