0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A mediterrán bodorrózsa hatásos lehet a koronavírus ellen

A kutatók igazolták, hogy a mediterrán bodorrózsa (Cistus creticus) kivonat gátolja az új koronavírus szaporodását szövettenyészeteken, valamint pozitív irányban befolyásolja a vírusfertőzés által okozott kóros immunológiai reakciókat is.

A CMC Déli Klinika kutató a világon elsőként bizonyították egy speciális gyógynövény kombináció koronavírust semlegesítő, fertőzést gátló hatásait – írja az Index. A bevizsgált készítmények Magyarországon elérhetőek, és nemcsak az új koronavírus, hanem az influenza illetve egyéb felső légúti fertőzések esetén is hatékonyak.

A cikk beszámol arról, hogy a CMC Déli Klinika a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézettel közös orvostechnológiai kutatás-fejlesztésének köszönhetően sikerült létrehozni azt a komplex COVID-19 Biobank rendszert, amely megteremtette az alapjait a teljes hazai koronavírus törzsre hitelesített, biológiai alapú mesterséges intelligenciával támogatott immunológiai diagnosztikai rendszernek, valamint a hazai koronavírus vakcina fejlesztésnek is.

Mivel az új koronavírus világszerte már több mint 43 millió embert fertőzött meg és több mint egymillió halálesetet okozott, ezért a világjárvány elleni küzdelemben jelentős előrelépésnek számít, hogy Európában honos gyógynövények egyedi kombinációja hathatós ellenszere lehet a vírusnak.

A CMC Déli Klinika kutatócsoportja Jankovics István virológus és klinikai mikrobiológus vezetésével kimutatta, hogy a vírusszaporodás vizsgálatához elterjedten használt szövettenyészeten a Cistus creticus elpusztítja, de legalább is semlegesíti az új koronavírust, jelentősen gátolva a szaporodását.

Az elért eredmények igazolták, hogy a bodorrózsa nemcsak gátolja a vírusok növekedését, hanem egyben irányítja a vírusfertőzés által okozott kóros immunológiai reakciókat is, így csökkenti a betegség súlyosságát.

Cistus creticus nemcsak a légúti vírusok, baktériumok bejutását és növekedését gátolja, hanem pozitív irányban befolyásolja az immunológiai reakciókat és természetes gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, így több fontos támadáspont gátlásával segíti az új koronavírus, az influenza és más légúti fertőzések kialakulásának a megelőzését illetve a tünetek súlyosságának a csökkentését. 

Forrás: Index.hu