0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Nemesített rózsatöveket adományozott több száz plébániának az Agrárminisztérium

Rózsaültetéssel készül az Agrárminisztérium a jövőre megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Több rózsatövet Nagy István tárcavezető és Écsy Gábor plébános közösen ültetett el, csütörtökön, a Budapesti Magyar Szentek Plébánia kertjében.

Az eseményen az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a tárca több mint 1100 nemesített rózsatövet adományoz több száz plébánia számára. Nagy István szerint lelkiekben is készülni kell a világeseményre, ezért fontos, hogy a találkozó alkalmából megtartott miséken és istentiszteleteken elhangzó üzenetek olyan gyökereket eresszenek a hívőkben, mint a növények a földben. Kifejtette:

a rózsák ültetésével szem előtt tartjuk, hogy a teremtett világért felelősséggel tartozunk a természetnek, és az embernek pedig egységben kell élnie.

A tárcavezető hangsúlyozta: az Agrárminisztérium is fontosnak tartja, hogy hozzájáruljon az eucharisztikus világtalálkozó céljaihoz, nemzeti és lelki identitásunk megerősítéséhez.

A rózsatövek Márk Gergely nemesítő saját fajtáji. A szakember csaknem 600 fajtát állított elő, melyeket többségében hazánk városairól, híres történelmi személyiségeiről nevezett el, a legjelentősebb alkotásai pedig magyar szentek nevét viselik. Márk Gergely rózsái a világtalálkozó liturgikus eseményein, az oltárt díszítve is helyet kapnak, de a szentmiséket követő rendezvényeken is bemutathatásra kerülnek majd, így az egész világ megismerheti a magyar nemzeti értékeit, a hungarikumokat is.

Forrás: AM Sajtóiroda