0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Megválasztották az ország legjobb pálinkáját

Noha az idei esztendőben a pálinkafőzdék is megannyi kihívással szembesülnek, mégis rekordszámú tétel érkezett az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyre, melynek díjátadó gálájára Budapesten került sor. Ezen kiderült: a Kadarka Törkölypálinka lett idén az ország legjobb pálinkája.

Az ünnepségen, melynek a Corinthia Hotel Budapest díszterme adott helyet, köszöntőt mondott Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke. Emlékeztetett: az Országgyűlés 2008-ban egyhangú döntéssel fogadta el a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvényt. Utóbbi szervezet hirdeti meg évről évre az ország legrangosabb pálinkaversenyét, mely a legmagasabb minőséget, egyszersmind a mércét jelenti, köszönhetően annak, hogy a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a bírálóbizottság is a legmagasabb színvonalat képviselje.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy bár az idei, rendhagyó esztendőt megannyi kihívás jellemzi, melyek a pálinkafőzdéket sem kíméltél, mégis rekordszámú tétel érkezett az érzékszervi bírálatra, melynek idén Miskolc adott otthont.

A 32 szakértő 48 pálinkaház összesen több mint 400 tételét bírálta; idén 18 champion, 71 arany-, 175 ezüst- és 113 bronzérmet osztottak ki a főzdék között.

Ezek alapján a 2020-as esztendő legeredményesebb pálinkafőzdéje az 1 Csepp Pálinka lett, megelőzve az ezüstérmes Lunczer Pálinkaházat és a bronz minősítést kapott Zimek Pálinka Manufaktúrát. Magyarország legjobb 10 ezer palack feletti pálinkájának idén a Szicsek Pálinkafőzde Irsai Olivér Szőlő pálinkáját választották. A rendezvény végéhez közeledve fény derült arra is, hogy

Magyarország legjobb pálinkája idén a Brill Pálinkaház Kadarka Törkölypálinkája lett.

Végül, de nem utolsó sorban a Pálinka Nemzeti Tanács életműdíjat adott át a szakma három kiválóságának: elismerést kapott Font Sándor, valamint Piros László, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere és Varga László pálinkafőző-mester.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu