0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Földet kaptak, hogy paradicsomot termesszenek a sivatagban

A marokkói mezőgazdasági fejlesztési ügynökség és az agrárminisztérium támogatásával a Dakhla Oued Eddahab régióban felépült üvegházban hajtat cseresznyeparadicsomot a 15 fiatalból álló csapat. Bár nem ők az elsők, akiknek ez sikerült, hiszen már több nagy kertész üzemeltet üvegházat a dél-marokkói sivatagban, a dolog különlegessége az, hogy erre állami földeket kaptak a fiatalok.

Az Agida névre keresztelt gazdasági érdekcsoportnak jelenleg 80 hektárja van, amiből 50 hektáron már működőképesek a hajtató berendezések, Az alapítók sárgadinnyét is termesztenek a növényházakban, és belefogtak a görögdinnye hajtatásába is.

A mezőgazdasági minisztérium a helyi fiatalok közül kiválasztott tizenötnek 5 és 10 hektár közötti területet saját tulajdonba adott az állami földekből.

Ezeket a területeket aztán összevonták, közösen hitelt vettek fel, és így jött létre a paradicsomhajtató növényház.

Az Agida egyik tagja korábban munkanélküli volt, jelenleg pedig azon munkálkodik, hogy visszaigazoljon egy 6000 tonnás európai exportot, mutatott rá a kezdeményezés jelentőségére az agrimaroc hírportál.

A fiataloknak az a célja, hogy hektáronként 120 tonna cseresznyeparadicsomot és 60 tonna sárgadinnyét értékesítsenek a növényházakból.

A kezdeményezés a marokkói kormány által 2008-ban meghirdetett Zöld Marokkó Terv része, amelynek az a célja, hogy a helyi agrárágazatot a társadalmi-gazdasági fejlődés hajtóerejévé tegye. A Zöld generáció 2020-2030 néven elindult új mezőgazdasági stratégia keretében pedig 5000 hektárra tervezik bővíteni a helyi öntözött területek nagyságát, a tengervíz sótalanítására már megkezdett programnak köszönhetően.

A FAOSTAT összesítése szerint a paradicsomtermesztő országok sorában Marokkó a 15. helyen állt 2018-ban.

Majdnem 16 000 hektáron 8,8 kilogramm négyzetméterenkénti termésátlagot értek el, és ezzel az eredménnyel olyan országokat is maguk mögé utasítottak, mint Spanyolország és Portugália. (Ezek az adatok természetesen a hajtatott és az ipari paradicsom területét és hozamát is magukba foglalják.)

Forrás: magyarmezogazdasag.hu