0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nem nő a biorészarány a hazai üzemanyagokban az idén

A szakmai várakozásokkal szemben az év elején nem változott az üzemanyagok biorészaránya – írja a Népszava, a Magyar Közlönyre hivatkozva.

Emlékeztetnek arra, hogy jelenleg 6,1 százalék a benzin megújuló alapú bioetanol-aránya, amelyet a kormány – az uniós előírásoknak megfelelően – tavaly január elsejével határozott meg. Ezzel az addigi E5 után a termék elnevezése E10-re változott, jelezve, hogy ötről tíz százalékra nőtt a megújuló arány felső határa.

Megjegyezték, hogy ez néhány régebbi autótípusnál már a motorhiba lehetőségét vetette fel.

Grád Ottó, a legnagyobb hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára ugyanakkor a lappal azt közölte, hogy a bioetanol-arány múlt év eleji emelésére visszavezethető motorhiba ezidáig nem jutott a MÁSZ tudomására.

Az összes üzemanyagra vonatkozó kötelező arány 8,2 százalékos mértéke szintén nem változik – ismertetik. A dízelek esetén a határérték 7 százalék marad. A kormányrendelet az úgynevezett fejlett bioösszetevők arányát ugyanakkor (a teljes közlekedési energiafogyasztásra vetítve) 2022-re 0,2, 2025-re egy, 2030-ra pedig 3,5 százalékban határozza meg.

Az üzemanyagokon belüli első generációs bioösszetevők felső határát az Európai Unió 7 százalékban húzta meg, a második generációs anyagok aránya pedig 3 százalékot tehet ki. A kettő összege alapján az EU 2030-ra 10 százalékos megújuló részarányt tűzött ki célul.

A MÁSZ főtitkára megerősítette, hogy a benzin és a gázolaj biorészaránya már csak fejlett, második generációs termékekkel emelhető.

A fejlett összetevők kapcsán már nem merül fel az autók meghibásodásának kérdése, mert azok belső szerkezete az úgynevezett hidrogénezés után lényegében megegyezik a kőolajalapúakéval.

Igaz, bekeverésük a szabványos tulajdonságok megőrzése végett további műszaki lépéseket igényel a finomítóktól. Magyarországon ilyen, kereskedelmi célú feldolgozó egyelőre még nem üzemel.

A rendelet ugyanakkor biztosítja, hogy az iparág 2021-ben felkészülhessen a fokozatos felfutásra – jelezte Grád Ottó.

A fenntarthatósági átállás további irányait az olyan, új típusú üzemanyagok és hajtástípusok képviselik, mint például az elektromos, a hibrid, a metán vagy épp a hidrogén – írja a lap.

Forrás: MTI