0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Földönkívüli borospalackok közelednek a Föld felé

Kisebb-nagyobb sikerrel a közösségi médiának köszönhetően a világ számos pontján elterjedt a „száraz január” kihívás. Ennek a lényege, hogy a résztvevők januárban egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. A Nemzetközi Űrállomáson dolgozókat pedig 12 üveg jó minőségű francia bor kisértette egy teljes éven keresztül.

Történt ugyanis, hogy egy évvel ezelőtt, 2020 januárjában 12 üveg bordeaux-i bort küldtek fel az űrbe kutatás céljából. A cél az, hogy 12 hónap elteltével a borokat összehasonlíthassák a Földön érlelt társaival, amiket a megszokott 18 celsius fokon tároltak, hazai környezetben.

És el is érkezett az idő, helyi idő szerint most szerdán éjszaka landolni fognak a palackok bolygónkon!

A kísérlet által a kutatók választ szeretnének kapni arra, hogy az űrben uralkodó viszonyok miként hatnak a bor szerkezetére. A NASA segítségével kiderülhet, hogy az összetett többkomponensű folyadékok öregedésére milyen hatással van a mikrogravitáció, vagy épp az, hogy nem egy pincében, hanem az űrállomáson pihentek egy évig.

A visszaérkezés után a legkülönfélébb laboratóriumi tesztek alá vetik a borok, ám a hagyományos tesztelés sem marad el.

Mivel a jó bor ízéről ismerszik meg, ezért pár szerencsés borkóstolónak igazi kulináris élvezetekben lesz része hamarosan.

A borszakértők megízlelhetik milyen, ha a borérlelése közben zajló folyamatok eltérőek a megszokottól. A súlytalanságnak köszönhetően ugyanis a borok egy sokkal „nyugodtabb” környezetben érlelődnek, leszámítva a korántsem lassú tempójú oda-vissza utat, amit a Földről tettek meg az űrállomásra és vissza.

A SpaceX Dragon teherkapszula fogja hazaszállítani a palackokat, viszont nem bontják fel őket rögtön.

Csak februárban, egy különleges kóstoló alkalmával lehet megízlelni a különlegességet méghozzá kizárólag Franciaország legismertebb szakértői számára.

Nem ez az első eset… 1985-ben egy francia űrhajós nem egyedül, hanem egy üveg bor társaságában érkezett meg a Discovery fedélzetére.

Forrás: euronews.com