0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Farsang a fonóban

A kender- és lenfeldolgozás egész évet felölelő kalákamunkái között a fonás a termények őszi betakarításától a farsang végéig tartó téli elfoglaltság volt. Bár a fonás leánymunka volt, nem folyhatott le csendben, szórakozás nélkül, hiszen a fonóban a legények is megjelentek mint tréfacsinálók.

A Kárpát-medence magyarlakta vidékein a fonóház több típusa alakult ki. Fonókalákát a jobb módú lányos házaknál rendeztek a falu leányainak, hogy megvendégelés és tánc fejében csepűjüket, a durvára fésült növényi rostot felfonassák. Az erre az alkalomra átrendezett szobában 10-14 eladósorban lévő lány gyűlt össze, akik a falak mentén elhelyezett lócákon, a kemencepadkán vagy a hazulról hozott fonószéken ülve dolgoztak.

A lányok a hosszú rúdra, guzsalyra felkötött rostcsomót a kezükben orsót pörgetve sodorták fonallá.

Ezeket a különféle díszítőtechnikákkal cifrázott faeszközöket alkalmanként a legények készítették szerelmi ajándékként a fonóban serénykedő választottjaiknak. A 19. század közepétől a vásárokon árusított, lábbal hajtott fonókerék, a rokka segítségével lett szaporább a munka.

A rokonok és komák vagy állandóan egyikőjüknél, vagy hetenként felváltva egymásnál tartották a sorbajáró fonót. Székely szokás szerint rendezték a szöszlopó kalákát. Ha a gazdasszonynak nem termett kendere, akkor összehívta rokonait, akik mézes pálinkás áldomásért cserébe annyi kendert hoztak neki, amennyire szüksége volt az évben.

A bábakaláka az asszonyok, eladósorban lévő leányok és süldőlányok fonója volt, ahol a lányok jártasságot szereztek a fonásban.

Az összejöveteleken gyakran megjelentek a férjek, legények, szomszédok, gyerekek és öregek is. Így aztán a vegyes fonóban volt pletyka és kommendálás, szabados nóta vagy éppen kísértettörténet.

A fonó, fonóka, guzsalyos olyan helyiség volt, amelyet maguk a fonóseregbe állott leányok kerestek és alkudtak ki egy megbízható özvegyasszonytól, hogy ott a saját vagy a mástól vállalt csepűt felfonják. A gazdasszony felügyelte a munkát, nemkülönben az erkölcsöt, hiszen a fonókába csak leányok és legények jártak, férjes asszonyok nem. Fizetségként a lányok az egyik napon csak neki fontak, és különféle terményeket vittek.

A fiatalok gondoskodtak tűzifáról, a lámpába való petróleumról, a mécsesbe való olajról és ennivalóról.

A vendéglegényeknek a borra és zenészekre volt gondja. Bérelt fonó nemcsak egy volt a faluban, hanem a leányok számához vagy felekezetéhez képest több is. A fonóban való részvétel és munka szokáskötelesség volt, amelyik leány a telet fonó nélkül töltötte, annak megszégyenítésül lyukas teknőt tettek a kapujába.

A táncos fonóban este 6 órakor kezdődött a munka. Amíg a nők maguk voltak, házasító nótákat daloltak, melyekről a legények persze hamar tudomást szereztek. A férfiak csak a jószágetetés, istállótakarítás után jöttek. Érkezésüket az ablak alatt nótával jelezték, aztán kalap és pipa nélkül léptek be a házba, hogy ki-ki választottja lábához üljön a magával hozott gyalogszékre.

A fonás tréfázás, danolás és játék közt folyt egész este.

A tréfát a legények vezették, a találós kérdések főként a fonás-szövés köréből adódtak. A napi penzum, a két orsó lefonása után megették a hozott ételt, táncoltak, majd páronként hazamentek. A szerelmesek természetesen megtalálták a módját egy-egy titkos ölelésnek. A leányok azon igyekeztek, hogy a legény haját a csepű köré sodorják, a legények pedig az orsót figyelték, hogy ha leesik, felkaphassák, és azt a leánynak csókkal kelljen kiváltani.

A fiatalságnak ez az állandó együttléte a fonót amolyan házasságszerző intézménnyé avatta, a maga közösségeket összetartó erkölcsi és babonás szokáselemeivel együtt. Mivel mindkét nem arra törekedett, hogy itt találja meg párját, nagyon vigyáztak magukra.

Az olyan leány rokkáját, akit viselkedése miatt nem tartottak maguk közé valónak, megérkezése előtt kitették a pitvarajtóba, azaz a szólás szerint kitették a rokkáját.

A leejtett orsó is csak egyszer ért csókot egy este, amelyik pár ezt megszegte, kitiltották. A féltékenység olykor verekedéshez vezetett, vagy a kísérgetésből titkos együttélés alakult ki, ezért az egyház és a hatóságok egyes helyeken kiölték a fonót a falu életéből.

Farsang idején a fonóházban serénykedők előtt titok volt a maskarás fonólátogatás napja, de mindenki izgatottan várta, mi lesz a tréfa az adott évben. A jelmezbe öltözött férfiak váratlanul rontottak be a fonókba, őket a pulyaszedő, a cigány asszony és a termékenységvarázsló eljárásokat idéző alakoskodók, a gólya és a kecske követte.

Nem hiányzott a mulatságból a dramatikus népi játékok főszereplője, a medvetáncoltató és a szalmamedve sem, akik jól megforgatták a lányokat, asszonyokat.

A Szamos völgyében például – ahol még az 1950-es években is élt a fonóba járás hagyománya –, a szamosháti farsang 26 szatmári falu közös mulatsága volt, mígnem az évtizedek folyamán a fonók a farsangi szokásokkal együtt lassan a múlt homályába vesztek.

Kiss Beatrix

etnográfus

Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár

Forrás: magyarmezogazdasag.hu