0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hogyan mentsük meg a lakásunk mellett fészkelő „panelrécéket”

Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik az épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék, majd a fiókák kikelésének és fészekelhagyásának április-májusi időszaka - hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Madártani Egyesület.

Április-májusi időszakban lehet számítani tetőn szaladgáló vagy utcán mászkáló röpképtelen récefiókákkal, amelyek a magas peremmel rendelkező tetőkről nem tudnak lejutni, így éhen és szomjan pusztulhatnak, a nagy magasságból betonra, aszfaltra esve pedig halálra zúzhatják magukat vagy autók üthetik el őket.

A jelenség egyelőre Budapestre jellemző, de számítani lehet arra, hogy a viselkedés az ország más nagyvárosaiban is megjelenik.

A bajba került családokon viszonylag egyszerűen lehet segíteni. A fiókák kikelését követően a fiatalokat és a tojót külön szállítódobozba téve (a madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók) a közeli Dunához, nagyobb vízhez kell vinni, ahol nyugodtan el lehet engedni őket. Részletek az MME oldalán érhetők el.

Forrás: MTI