Népszerű tojófajtaként tartották számon, feljegyzések szerint évente mintegy 200 db tojást is tojtak. Miután megjelentek a jövedelmezőbbnek bizonyuló fajták (pl. a leghorn), inkább csak dísztyúkként tartják számon ezt a fajtát.
A brabanti parlagi tyúk felépítését tekintve eléggé törékeny, meglehetősen hosszú testalkatú – a tojóknál ez jó tojóképességre utal.
A fajtára egészen hosszú, lejtős hát jellemző, mely a magasan hordott farokkal éles szögben találkozik. A farok kicsit zárt, nem teljesen szétterített. A kakasnál számos dísztollat találunk, hosszú, széles és szépen ívelt sarlótollakat. A szárnyakat felhúzottan hordja. A lábak tolltalanok, palakék színűek. A brabanti parlagi tyúk a bóbitások csoportjának képviselője. A bóbita nem túl nagy, és természetesen teljesen kizárt, hogy a koponyadudoron nőjön. A bóbita alapja a koponya szélességének megfelelően alakul hátrafelé a koponya alakját követi. Mivel a kakasoknak a fejtollai is megnyúltabbak és keskenyebbek, ezért bóbitája is hosszabb és kevésbé széles, mint a tojóé. A bóbita előtt közepes méretű taraj van. A tojók tarajának elülső részén egy kettős S alakú csavar jön létre.
Ennél a fajtánál a szem színe a sötétbarnától a barnásfeketéig terjedhet.
A belga fajták tipikus képviselőjeként a fajtát általában fürjszínben, vagy ennek valamilyen változatában tartják. Az elismert színváltozatok: fürj, ezüstfürj, kolumbián, borsárga kolumbián, fehér, fekete, borsárga és kék. Ez utóbbi szegélyes és szegély nélküli változatban is tenyésztésre kerül.
A brabanti tyúkok kis súlyuknak és viszonylag nagy szárnyaiknak köszönhetően kiválóan repülnek. Az állatok természetüknél fogva tevékenyek és szorgalmasan kutatnak táplálék után, ezért legjobb, ha szabadon tartjuk őket, ellenkező esetben tágas kifutóra van szükségük. A kifutót felülről is érdemes hálóval lezárni, nehogy kirepüljenek. Távolságtartó természetűek, de kellő türelemmel bizalmatlanságuk kissé csökkenthető. Tojóként nagyon jól bevált fajta, fehér színű tojásuk kb. 65 g súlyú.
Későn érő típus, ami annyit tesz, hogy az első tojásait csak 6-7 hónaposan rakja le. Sajnos csak kevesen tartják ezt a fajtát, ezért a tenyésztési alap eléggé beszűkült. Emiatt esetenként csontvázdeformáció is előfordulhat. A leggyakrabban előforduló torzulás a mellcsont horpadása vagy görbülése. Ha a táplálékkal együtt a kellő kalciumbevitelről is gondoskodunk, és az állatokat már fiatalon hozzászoktatjuk ahhoz, hogy az ülőrúdon éjszakázzanak, ez a rendellenesség részben megelőzhető. A brabanti tyúk nevét gyakran összetévesztik a brabanti hegyes bóbitáséval, pedig két teljesen különálló fajtáról van szó.
Törpe brabanti parlagi tyúk
Holland tenyésztők 1930 körül kezdték tervszerűen kitenyészteni a nagyon régi nagytestű fajtából a törpe változatot. Az első fekete színű állatokat 1935-ben állították ki.
A fajta testtömege: a kakas 90 dkg, a tyúk 80 dkg körül van. A testmérettől eltekintve tulajdonságaik megegyeznek az eredeti, nagytestű formáéval. Az előtérben itt is egyértelműen az érdekes fejpontok állnak: sisakszerű egyenesen álló, a tollcsúcsokkal előremutató bóbita, három részre oszló pofa-, és állszakáll, duzzadt orrlyukak és szarvtaraj, azaz két szarv alakú húsdudor, melyek V-alakban állnak és a bóbita irányába mutatnak. A helyes bóbita-, és szakállformán kívül nagyon fontos, hogy a pofaszakáll oldalt a szemekig érjen és az állszakáll a torkot teljesen eltakarja. A nagy szemek élénkek és narancssárgák, pirosak. A tojó kicsit tömzsibb és alacsonyabb, mint a kakas.
A törpebrabanti-tenyésztők köre sajnálatosan kicsi. Ez a fajta azonban az érdekes fejpontjai, a kifejezett gazdaságossága és kellemes bizalommal teli természete révén az egyik legszeretetreméltóbb törpe tyúk.
Szénási Gábor
