0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az első Európai Gyapjú Nap

Az Európai Gyapjúkereskedelmi Alapítvány (EWE) április 9-én, pénteken tartotta meg az első Európai Gyapjú Napot, mely online keretek között zajlott.

A rendezvény célja a gyapjú ünneplése mellett, hogy európai színtéren lehetőséget kínáljon a nemzetközi kapcsolatépítésre és szakmai eszmecserére.

„Európában ma már több mint 100 millió juh legelészik, melyek sajtot, tejet és húst állítanak elő az otthonok és az éttermek számára. Azonban minden állat körülbelül 1,5 kg gyapjút termel évente, melyet állatjólléti okokból tavasszal muszáj levágni, hogy nyáron ne szenvedjenek a melegtől.” – mondta az EWE.

„Az elmúlt 50 évben az európai gyapjúágazatot megtizedelték. Itt az ideje újjáteremteni a helyi, rugalmas textilgazdaságot azáltal, hogy olcsó szintetikus szálak helyett európai gyapjút vásároljunk.” – tette hozzá a szervezet.

A helyzet igen kritikus Európa egyes részein, ahol különböző okokból gazdaságilag lehetetlen, hogy a nyers gyapjú felvásárlót találjon, ezért sokszor a gyapjú a mezőn marad, vagy bizonyos szélsőséges esetekben a megsemmisül.

Az európai gyapjú közel 10%-a veszik oda, ahelyett, ahelyett, hogy az európai tervezők és gyárak megújuló és fenntartható termékekké alakítanák át őket.

A Gyapjú Egyáltalán Nem Hulladék

Az EWE szerint intézményi szinten sokszor az európai gyapjút „hulladékként definiálják”.

„A gyapjú egyáltalán nem hulladék, mert változatos módon fel lehet használni bármelyik típusát.” – állítja az EWE.

Az alapítvány célja a gyapjú körkörös gazdaságában érdekelt különböző egyesületek és csoportok jobb koordinációjának megteremtése Európában.

A rendezvény eseményeit a Facebookon lehetett nyomon követni.

Forrás: agriland.co.uk