0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megújul az Agrárminisztérium épülete

Nyáron megkezdődnek a 2018 óta üresen álló Agrárminisztérium felújítási munkálatai. A Steindl Imre Program részeként az épület megújításával a cél, hogy úgy őrizzék meg hosszú távon az épület műemléki értékeit, hogy közben figyelembe veszik a funkció, a használhatóság szempontjait is. Ezért az épület megújítása, a kezdetektől ismert, az irodai működést megnehezítő szerkezeti hibákat is korrigálja.

A Kossuth Lajos tér elsőként megvalósult középülete az Ybl-tanítvány Bukovics Gyula tervei szerint, 1886–1887 folyamán épült fel. Az Agrárminisztérium nagyméretű palotájának kevéssé mozgalmas, neoreneszánsz stílusa a később körülötte emelt épületek pompájához képest már a századfordulón túlzóan szerénynek hatott. Gondok akadtak az épületbelső beosztásával is, mivel számos iroda nem rendelkezett a szabadba nyíló ablakkal. Ezért 1906-ban tervpályázatot írtak ki külső és belső átalakítására, ám Tőry Emil szecessziós tervei végül nem valósultak meg, csupán egy – a homlokzat számos épületdíszét és szobrászati elemét eltávolító – felújítás, továbbá eseti jelleggel alaprajzi módosítások történtek.

Az 1920-as évek elején a rosszul kihasználható irodai terekből fakadó helyhiány miatt a hátsó, Kozma Ferenc utcai szárny kétszintes emelet-ráépítéséről döntöttek, majd 1940–1943 között nagyszabású belső átalakításokkal középfolyosóssá alakították szinte a teljes épületet, és beépítették a tetőtér fennmaradó részét. Mindez azonban csak részben volt képes orvosolni a problémát. A II. világháborút követően műemléki védelmet kapott épület északi és déli udvarait előadóteremmel, valamint kétszintes garázzsal építették be. Előbbi miatt elbontották a déli udvar toronylépcsőjét, központi udvarát pedig felvonók oda nem illő üzemházaival csúfították el. Belső tereit az egész épületre vonatkozó átfogó koncepció nélkül, eseti jelleggel igazították a változó igényekhez. Leegyszerűsített külső homlokzatát több alkalommal is felújították, azonban belső homlokzatait elhanyagolták.

Az előkészítés alatt álló rekonstrukció egyszerre célozza a Bukovics-féle neoreneszánsz homlokzatok eredeti gazdagságának helyreállítását, valamint a belső terek műemléki értékeket tiszteletben tartó modernizálását, a közel ezer dolgozó számára XXI. századi munkakörülmények megteremtését. Az épületben dolgozók parkolását könnyíti majd meg a Kozma Ferenc utcai szárny alatt megvalósuló mélygarázs.

Forrás: Steindl Imre Program