0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Érdemes élni a fejlesztési pályázatok lehetőségével

A hazai élelmiszeripar a következő években példátlan mértékű forráshoz jut, amelynek köszönhetően komoly fejlesztések várnak az ágazatra. A pályázatok lehetőségével pedig érdemes élni – jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Tolna megyében.

Erdős Norbert a Bikácsi Agrár Kft. húsüzemben, a Bát-Grill Kft. Baromfifeldolgozóban, valamint az Eszterbauer Borászatban tett látogatásán kifejtette, hogy az Agrárminisztérium folyamatosan együttműködik a pályázatok tervezése során az élelmiszeripari érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetekkel, felhasználva a korábbi támogatási időszakok tapasztalatait.

Az idei összesen 250 milliárd forintos élelmiszerblokkból a kis értékű 50 milliárd forint keretösszegű eszközbeszerzési, valamint a komplex 200 milliárd forint keretösszegű beruházási felhívás várhatóan nyáron jelenik meg.

Mindkét esetben két célterületet definiáltunk, általánosságban az élelmiszeripar és külön a borászatok számára – hangsúlyozta az államtitkár.

Forrás: Agrárminisztérium