0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó előírást. Az enyhítő intézkedés részleges, hiszen az állatok zártan etetése és itatása továbbra is kötelező marad. Fontos, hogy az állattartók a jövőben is betartsák a járványvédelmi minimumfeltételeket, hiszen csak ezzel a felelős magatartással minimalizálható annak kockázata, hogy a madárinfluenza újból megjelenjen hazánkban.

Az országos főállatorvos 2021. május 14-én megjelent határozatával visszavonta a baromfik kötelező zártan tartására vonatkozó országos előírást. A könnyítést a járványhelyzet kedvező alakulása indokolja, ugyanis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma

2021. április 13-a óta nem mutatott ki újabb madárinfluenza-fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban.

Az enyhítés mellett a járványvédelmi minimumfeltételeket továbbra is teljesíteniük kell a gazdáknak, továbbá ezután is érvényesek a zártan etetést és itatást előíró rendelkezések, valamint a takarmányt is zárt helyen kell tárolni.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih tematikus oldalán tájékozódhatnak az érintettek.

Forrás: Nébih