0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Kína húsimportja csökkent a tavalyi évhez képest

Kína májusban 789 000 tonna húst importált, 3,3%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derült ki a vámhatóság hétfőn közzétett adataiból, miután a sertéshús hazai árának zuhanása csökkentette az import iránti keresletet.

Az import jelentősen elmaradt az előző havi 922 000 tonnától, derült ki a kínai vámügyi főigazgatóság adataiból.

Kína sertéshústermelése a 2018-ban kitört afrikai sertéspestist követően zuhant, ami erős keresletet gerjesztett a sertéshús és más húsok importja iránt.

A hazai termelés azonban idén jelentősen nőtt, miután 2020 folyamán intenzív erőfeszítéseket tettek a gazdaságok állományának feltöltésére és bővítésére.

A sertéshús belföldi ára jelenleg 22 jüan (977 forint) kilogrammonként. Az év eleje óta több mint a felére csökkent, köszönhetően a nagyobb termelésnek, valamint a tavaly év vége óta külföldről érkező nagy mennyiségű behozatalnak.

Az év első öt hónapjában a húsimport azonban még mindig 12,6%-kal, 4,34 millió tonnával nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest – derült ki az adatokból. (1 kínai jüan = 44,42 forint)

Forrás: reuters.com