0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Robotkertészet bemutatóval egybekötött szakmai nap

Az első robotokkal automatizált díszfaiskola adott otthont a Magyar Díszfaiskolások Egyesületének szervezésében megtartott szakmai napnak. A nagy hőség ellenére a rendezvény rengeteg érdeklődőt vonzott.

Szakmai napot tartott a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete és a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete.

A nagy sikerű eseménynek a Hári Díszfaiskola adott otthon a Zalai megyei Pötrétén. Rónai Gergely a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete elnökének köszöntője után Orlóci László a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének vezetője a Green City szerepéről és jelentőségéről tartott előadást.

Ezt követően a Hári Tech Kft. ügyvezetője Hári Zsolt a faiskolai termesztésben alkalmazható robotizálható folyamatokról szólt . Both Gyula a (Vas Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály munkatársa a Környezetkímélő növényvédelem elveit foglalta össze, majd Horváth Zoltán az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola igazgatója a precizíós gazdálkodási ismeretekről és az általa vezetett intézményben folyó agrárdigitalizációs képzés részleteibe avatott be.

Kunckel-Fényes Béla a drónok városi környezetben illetve növénytermesztésben alkalmazható lehetőségeit részletezte.

A tartalmas szakmai előadásokat követően a robotokkal automatizált Hári Díszfaiskolában működés közben tekinthették meg az érdeklődők a hazai fejlesztésű GPS vezérelt ültetőgépet, sorközművelő kultivátort.

A regisztrációhoz kötött szakmai napra a nagy meleg ellenére óriási volt az érdeklődés.

Forrás: www.magyarmezogazdasag.hu