0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kétéves korától mezőgazdásznak készül, Sanghajban is győzni szeretne

Két éve lépett ki az iskolapadból, azóta az Axiál Kft.-nél dolgozik, a jövőjét is ott képzeli el. Hambalgó Ferenc Ádám már kisgyerekként letette a voksát a mezőgazdaság mellett.

Jövőre rendezik meg Sanghajban a WorldSkills szakmák versenyét. Erre a versenyre egy szakembert delegálhat Magyarország. A kiválasztás hosszú folyamat volt, hangzott el a MEGFOSZ múlt heti gödöllői szakmai rendezvényén. Korábbi cikkünkben megírtuk: a WorldSkills-Shanghai 2022 Nehézgép-szerelő versenyszám szakmai versenyben Hambalgó Ferenc Ádám nyerte meg a hazai válogatót, így ő képviselheti majd hazánkat. A fiatal szakember kérdésünkre elárulta: az Axiál Kft.-nél a területi képviselő ajánlotta a figyelmébe a versenyt.

– Jelentkeztünk, megvolt a válogató, és sikerült. Soponyán élek, Piliscsabára jártam középiskolába, mezőgazdasági gépésztechnikusként végeztem. Két éve az Axiál Kft. székesfehérvári telephelyén dolgozom, a nyári gyakorlatokat is ott töltöttem el. Mindig a mezőgazdaságban szerettem volna dolgozni, nem is tudnék mást elképzelni.

Az első emlékeim is ezzel kapcsolatosak, már 2-3 éves koromban édesapám ölében kint aludtam a gépeknél.

Meggyőződésem, hogy van egy fiatal szakembernek jövője a mezőgazdaságban, csak meg kell keresni a megfelelő céget és helyszínt, ahol szeretné csinálni. Tanulni is szeretnék majd, illetve nagyon sok tapasztalatot gyűjteni a gyakorlat során. A terveim között az is szerepel, hogy szervizmérnök leszek az Axiál Kft.-nél – foglalta össze.

Még igazán fel sem dolgozta, hogy megnyerte a versenyt, fogalmazott. Ennyire távoli tájon még sosem járt, főként a repüléstől tart, de ha már ott lesz, Sanghajban is nyerni szeretne. Közép – és általános iskolában is németet tanult, így az angol nyelvi felkészítés – erről az újdonságról a múlt heti rendezvényen Magyar Kereskedelmi és Iparkamara versenyszervezési osztályvezetője, Vujevich  Rita számolt be – meglátása szerint nagyon jól jön majd, a 120 órás tanfolyam már 3-4 hónapja tart.

A hazai megmérettetésen a legkönnyebbnek találta a John Deere gps greenstar monitor beállítását, ebben azért járatos, mert az édesapja hasonló géppel dolgozik, sokszor kezelt ilyen monitort.

Ami leginkább feladta neki a leckét, az a Claas traktorban a hibás relé felkutatása volt, pontosabban, ahogy fogalmazott, inkább az idő hiánya volt a gondja.

A múlt heti MEGFOSZ rendezvényen elhangzott az is, hogy a járványhelyzet miatt a tavalyi évre tervezett EuroSkills grazi eseményét el kellett halasztani. Idén szeptemberben rendezik meg, hazánkat Apagyi Bence képviseli

Forrás: magyarmezogazdasag.hu