0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Példaértékű nemzedékváltás

Több mint harminc éve működik Debrecen határában a Bellon faiskola, kivételesen jó, 42 aranykoronás földterületen. A családi vállalkozás kezdetben gyümölcsoltványokat nevelt, majd lombos fákkal, örökzöldekkel bővítették a választékot. 50 hektáros, öntözött gazdaságuk jelenleg több mint 200-féle gyümölcs- és díszfafajt, illetve -fajtát kínál.

Bellon Zsolt, a faiskola vezetője az évtizedek alatt összegyűjtött tudást a gyermekeinek igyekszik átadni. A nemzedékváltás náluk sikeres, a családi vállalkozást hat gyermekéből három már biztosan továbbviszi. 

Az egykori tsz területén hozta létre vállalkozását Bellon Zsolt édesapjával, Bellon Gáborral közösen 1986-ban. Az első években csak gyümölcsfaiskolát működtettek, gazdaságuk a kilencvenes évek gyümölcstelepítési pályázatainak köszönhetően megerősödött, a nagyobb fejlesztésekre is abban az időszakban került sor.

A 2000-es években lombos díszfák, örökzöldek termesztésével bővítették a termelést, ez egyúttal jó lehetőséget kínált arra is, hogy nagyszerű szakembergárdájuknak egész évben munkát adjanak.

A faiskola vezetője nagy hálával emlékszik vissza, hogy milyen sok díszfaiskolás kollégától kaptak szakmai támogatást, amikor még csak tanulgatták a fortélyokat. Az akkor megtapasztalt összetartás és önzetlen segítőkészség nagyon jó élmény volt számukra, hiszen a gyümölcsfaiskolás területen ez nem volt jellemző.

Nagykereskedelmi forgalom

Jelenleg 50 hektár saját, öntözhető földterületük van, ami kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a gyümölcsfaiskolában kötelező, és a díszfaiskolában ajánlott forgókat be tudják tartani és pihentetni tudják a földet, ám szerencsére jó a viszony a szomszédokkal, és egymás közötti földcserékkel meg tudják oldani a helyzetet. Szeretnék a területüket növelni is, ám a környezetükben nagyon drága a föld, és nehéz hozzájutni.

Az anyatelep, a törzsfa-állomány, a díszfaiskola és a gyümölcsfaiskola különböző korú állománya és a konténertelep 20 hektáron helyezkedik el.

Éves szinten 120 ezer szemzést és 120 ezer téli kézben oltást végeznek a kollégák és a családtagok. Szerencsések, hogy több jó képességű, szakmaszerető, zöld ujjú munkatárssal büszkélkedhetnek, s Bellon Zsolt reméli, hogy a fiatalabb kollégák betanításával a jövőben sem okoz gondot a 240 ezer tételes szaporítás.

A faiskola forgalmának 60-70%-át parképítők, árudák, önkormányzatok vásárlásai teszik ki, illetve áruházaknak nagy mennyiségben nevelnek konténeres barkafűz-fákat több méretben.

Az árbevétel egyenlő arányban származik a gyümölcsfaiskolai, a szabadgyökeres és földlabdás díszfaiskolai (lombos díszfa, örökzöld, magnólia), valamint a konténeres növények értékesítéséből.

A faiskolára elsősorban a nagykereskedelmi forgalom jellemző, nem kereskednek mások növényeivel, csak a saját termékeiket árusítják. A kertészeti árudák igényei miatt nagy fajtaválasztékkal dolgoznak mind gyümölcsoltványokból, mind a díszfákból, jelenleg összesen 200 fajtát forgalmaznak több méretben. Bellon Zsolt szerencsésnek tartaná, ha tudnának úgy szakosodni, mint a külföldi faiskolák, de a magyarországi piaci helyzetben erre egyelőre nincs lehetőség.

Kínálatuk összeállításánál egyik elvük az, hogy a faiskola nem botanikus kert: amelyik fajtákból, nem tudnak legalább 100 darabot adni, azokat kihúzzák a listából. A lombos díszfákat 8/10/12 méretig nevelik.

A nevelési időszakban, ami a díszfák esetében jellemzően négy év, körülbelül 40 alkalommal nyúlnak szakértelemmel egy növényhez, s ebben nincs benne a gépi munka.

A fiatal díszfák nevelése közismerten nehezen vagy egyáltalán nem gépesíthető, kézimunka-igényes folyamat, amelyhez ráadásul szakemberek kellenek. A törzsneveléshez egy évben közel 40-50 ezer nádpálcát szúrnak le.

A faiskolai tevékenységhez szükséges gépek, növényvédő szerek, műtrágyák ára fokozatosan nő, mindezeket a költségeket csak nehezen tudják érvényesíteni a termékek árában. Emellett a faiskolások dolgát is megnehezítik az időjárási viszontagságok, a magasabban képzett munkaerő hiánya, ezek a tényezők egyértelműen befolyásolják a termelés hatékonyságát.

Keresik a konténeres fákat

Bár jelenleg a díszfák nagy részét szabadgyökeresen értékesítik, arra törekszenek, hogy ezek arányát minél lejjebb szorítsák. A faiskolában a nagy választék érdekében sűrű térállásban nevelik a növényeket, ezért egyelőre nem tudják mindenhol használni a földlabdázó gépet, de a közeljövőben már nagyobb sortávra fognak telepíteni.

Nádpálcaleszúró gép vásárlását is tervezik, ez gyorsabbá és hatékonyabbá tenné a törzsnevelést.

Kollégáik idősödnek, őket is kímélni szeretnék, ezért egyre inkább a konténeres díszfakészletet fogják növelni. A hatékonyság javításához a jelenlegi pályázati lehetőséget kihasználva szeretnék megújítani, erősíteni a díszfaiskolai gépparkjukat. A legnagyobb mennyiségben termelt, és a jó talajadottságok miatt viszonylag gyorsan és kiváló minőségben nevelhető fáikat azonban továbbra is jellemzően szabadgyökeresen nevelik majd.

A jelenleg 3 hektáros konténertelep felén konténeres gyümölcsfákat, másik felén díszfákat nevelnek.

A díszfák közül meghatározó a Salix Hakuro Nishiki és a Salix caprea Kilmarnock, ezek nagy részét hazai áruházláncokba szállítják. Idei újdonságként törzses, kétéves vérszilva-oltványt kockacserépben nevelnek, amely már mutatós, virágzó és jól szállítható praktikus méret. Tapasztalataik szerint mind nagyobb az igény a konténeres gyümölcsfákra. A konténeres növényekkel megnyújthatják a szezont, és az így nevelt fák jobban erednek, sőt egyes gyümölcsfák, például a kajszi gyorsabban fordulnak termőre is. A konténertelep méretét további egy hektárral tervezik bővíteni.

A konténertelepen kezdetben a maguk által összeállított gilisztahumuszos földkeveréket használták a növényültetéshez, majd amikor már nem jutottak hozzá a gilisztahumuszhoz, átálltak a tőzeges földkeverékre.

Választásuk többek ajánlása alapján a Kekkila keverékre esett, amelyhez köbméterenként 5 kilogramm Osmocote-ot adnak. Ezzel a közeggel csak kedvező tapasztalatuk van, a növények nagyon jól fejlődnek benne, a szállítás és az árudai gondozás során is jól tartja a vizet.

Divat a gömbkorona

A díszfaiskolai ágazatot fellendítette, hogy a pandémia ideje alatt nőtt a kertészkedés népszerűsége, és az emberek egyre környezettudatosabbakká válnak. Lombos díszfákból a nagy keresletnek megfelelve növelték a gömbkoronás példányok arányát, ahol kihívás a minőségi törzsnevelés. Azoknál a fajoknál, amelyeknél nehéz törzset nevelni, közbeoltással érik el a kívánt minőséget.

A tavalyi sikeres év után idén tavasszal néhány fajból – pl. tulipánfa, tölgy, díszalma – és bizonyos méretekből elfogytak a készleteik.

Nagy igény van gömbkőrisre (pl. Fraxinus ornus Mecsek), kislevelű hársra (pl. Tilia Cor­data Green­­spire), szivarfára, gömbakácra, ezekből a jövőben többet szeretnének termelni. Jó minőségű gömbjuharra is nagy a kereslet, azonban az utóbbi években a szemzés eredése nem volt megfelelő, reményeik szerint tavaszi oltással jó eredményeket tudnak elérni. Ehhez nagy segítség a kiváló minőségű talaj, mert vadcseresznyéből és akácból, de akár kőrisből is tudnak gyorsan, akár két év alatt oltásra kész egyenes törzset nevelni.

Az örökzöldek iránti kereslet viszont évek óta csökken. Míg a korábbi években akár 20 ezer Smaragd tuját is telepítettek, addig tavaly már csak 3000 darabot ültettek.

Keresik a helyettesítésére alkalmas fajokat, fajtákat, az űrt most oszlopos gyertyánnal (Carpinus betulus Fastigiata), babérmeggyel (Prunus lau­rocerasus Novita) és korallberkenyével (Photinia × fraseri Red Robin) próbálják kitölteni.

Mindig törekednek az újításra, hogy szélesítsék a faiskolában fellelhető fajok, fajták választékát. 

Így kerültek be a termesztésbe a magnóliafajták, a Magnolia soulangeana Susan és Rustica Rubra fajtákból évente 3-4 ezer darabot értékesítenek. A talaj magas pH-ja (6,5) miatt azonban évente többször kell kijuttatniuk vas- és káliumlombtrágyát. Törzses magnóliára is van igény, sokan kedvelik és keresik, a tapasztalatuk szerint a Magnolia kobusra oltott fajta lassú növekedésű, csak a törzsnevelés 3-4 évig tart és a nemes rész is lassan fejlődik rajta, ennek a többletköltségét nem lehet érvényesíteni az árban. Ezért többnyire M. soulangeanából nevelnek egyenes törzsű növényeket.

Szakmai alázat

Noha leginkább nagy tételben értékesítenek, a faiskolában a kiskertes vásárlókat is kiszolgálják, bár ez nagyon időigényes feladat. Bellon Zsolt kezdő faiskolásként egy vetőmag-forgalmazó cégnél dolgozott, ahol a cégvezető, Sedlák Lajos egy telefonhívással eladott 100 vagon vetőmagot Oroszországba, a következő percben pedig egy betérő vásárlónak egy darab gyümölcsfát értékesített nagy lelkesedéssel. Több időt fordított ennek az egy vásárlónak a kiszolgálására, mint a 100 vagon vetőmag eladására. Ez a szakmai alázat példaértékű minta volt, emlékezett vissza a faiskola vezetője.

A mai napig igyekeznek szakmai ismeretekkel ellátni az egyéni vásárlóikat is, akik ezt meghálálják, elégedetten térnek vissza, beszámolnak sikereikről vagy további tanácsokat kérnek.

 

Forrás: Kertészet és Szőlészet