0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Haltakarmányozás – Tudatosabbak a termelők

Harminc éve foglalkozik a haltakarmányozás kérdéskörével dr. Mézes Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Takarmánybiztonsági Tanszékének vezetője, aki azt tartja az elmúlt évtizedek legjelentősebb változásának, hogy szakmailag sokkal felkészültebbek, választásaikban céltudatosabbak lettek a termelők ezen a területen.

Az év elején integrált Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen a haltakarmányozással kapcsolatos kutatások elsősorban nem Gödöllőn, hanem az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézethez tartozó Szarvasi Haltenyésztési Kutatóintézetben zajlanak. A Takarmánybiztonsági Tanszéken főként a haltakarmányozással kapcsolatos szaktanácsadás tekinthető fő tevékenységnek, és ugyanez vonatkozik a Halgazdálkodási Tanszékre is. Emellett gyakorlati tartástechnológiával, haltakarmányozással és halszaporítással kapcsolatos kutatások is folynak.

Horgászatra, így például bojli-előállí­tásra vonatkozó vizsgálatok nem jellemezték az elmúlt éveket,

a haltakarmányozási célú szaktanácsadásra pedig leginkább akkor tartanak igényt a gazdálkodók, ha probléma adódik az állománnyal, például nagyobb mértékű elhullást, nem megfelelő növekedést vagy túlságosan erőteljes szétnövést tapasztalnak. Az okokat keresve ilyenkor a takarmányozást is megvizsgálják az egyetem kutatói.

A halastavi tartásban előforduló technológiai problémákkal a Halgazdálkodási Tanszék foglalkozik. A Mézes professzor által irányított tanszéken emellett jelenleg kezdődött meg egy új irány a kutatás-fejlesztésben, amely az intenzív – afrikai harcsa, illetve sügér – tenyésztési és nevelési rendszerekhez kíván takarmányjellegű tudományos támogatást nyújtani.

Ipari melléktermékek és rovarok

Szakmai oldalról jelentős az igény az új alapanyagok kipróbálására különböző fajok esetében, amelyre a szarvasi kutatóintézetben igyekeznek válaszokat adni.

A figyelem homlokterébe elsősorban az élelmiszer-, illetve energiaipari melléktermékek – például a bioetanol-gyártás melléktermékei –, valamint a rovarlárva-kutatás került.

Utóbbi takarmánycélú felhasználását csak néhány állatfajnál engedélyezte az Európai Unió, de a halak ezek közé tartoznak.

Dr. Mézes Miklós szerint mindkét alapanyag előtt komoly perspektíva áll, de az áruk miatt még csak a félintenzív-intenzív termelési módok jöhetnek szóba; az extenzív, nagy tavi gazdaságokban egyelőre nincs létjogosultságuk.

Általában jellemzi az ágazatot, hogy a lehető legolcsóbban szeretne takarmányhoz jutni, ami gazdasági szempontból tökéletesen érhető. A rosszabb minőségű, de kevesebb tápértékkel rendelkező takarmánynak viszont az a következménye, hogy a termelés lassabb, a hal később éri el a piaci súlyt. Mindig a termelő dönti el, hogy intenzíven, félintenzíven vagy extenzíven akar gazdálkodni, de vannak a takarmányozásnak objektív feltételei is.

Természetes takarmány-előállító képesség

Az egyik ilyen, hogy mekkora maga a tó.

Milyen a biomassza összetétele, a kémhatása, átfolyó vagy állóvíz, vagyis mi jellemzi az oxigénellátottságát.

Ezek ugyanis meghatározzák a tavak takarmány-előállító képességét, vagyis a biomassza tulajdonságait, azaz a halak természetes takarmányát biztosító plankton mennyiségét.

Ezek olyan technológia tényezők, amelyek külső behatással csak részben befolyásolhatók, de nagyon fontos, hogy a trágyázás összetétele és módja ezekre épüljön, mert csak így lehet kiváló termelési eredményeket elérni.

A trágyázáson felüli kiegészítő takarmányozást az határozza meg, hogy mennyi halat telepítettünk és mekkora tóba, valamint milyen szintű termelést akarunk elérni.

A kiegészítő takarmányozás úgyszintén elsősorban pénz kérdése, de akadnak termelők, akik tervszerűen és odafigyeléssel végzik azt – például teljes értékű takarmányt, azaz haltápot kevernek be –, amivel jelentősen megnövelik a termelésüket.

Csak az etetőrendszernek van értelme

A kiegészítő takarmányozásnak (tápetetésnek) csak akkor van értelme, ha azt rendszerben, vagyis meghatározott helyen és időben végzik a termelők.

Ha ugyanis a takarmányt nem találják meg időben a halak és lesüllyed, az kedvezőtlen bomlási folyamatokat, például ammónia-felszabadulást idézhet elő, ami kihatással lesz a termelésre is.

A takarmány összetételére és táplálóanyag tartalmára vonatkozóan léteznek hazai szakmai ajánlások is, igaz, utoljára 2004-ben jelent meg a Magyar Takarmánykódex – pedig azóta sok minden változott. Emellett különböző javaslatok szerepelnek akár a nyersfehérje, az energia- vagy a nyerszsír-tartalomra is a szakirodalomban és a nagy haltakarmánygyártók ajánlásaiban.

Hallisztben nem vagyunk nagyhatalom

Az alapanyagok területén hallisztből van a legnagyobb hiány, ami azért baj, mert a halaknak óriási a fehérjeigénye, amit csak extrahált szójadarával vagy akár csillagfürttel nehéz kielégíteni. Jó minőségű hallisztet viszonylag drágán lehet csak elérni a piacon, mivel importból származik. Az országban ugyanis nincs nagyipari mértékű halfeldolgozás, ami egész évben stabilan biztosítaná a hallisztet mint mellékterméket.

A jelentős hazai igény miatt voltak ugyan próbálkozások hallisztüzem létrehozására, de a gazdaságossági számítások ennek lehetőségét nem támasztották alá.

A haltakarmányozás kapcsán viszonylag megengedő az európai uniós szabályozás – egyebek mellett vágóhídi hulladékot és rovarlárvát is fel lehet használni. A magyar szabályozásnak azonban évtizedek óta alapeleme, hogy azonos fajból származó mellékterméket nem lehet feletetni, így tehát a legbiztonságosabb a külföldről behozott halliszt.

A „kannibalizmusnak” halak esetében lehetnek állategészségügyi kockázatai, de ennek kicsi a valószínűsége. Sokkal inkább etikai alapon született a szabályozás, aminek betartását azonban nehéz ellenőrizni.

A horgásztavak gazdái főként a viszonylag olcsó alapanyagokat keresik: gabonakeveréket, kukoricát, búzát, borsót, csillagfüvet, konzervipari melléktermékeket.

A fő szempont, hogy a hal életben maradjon, amíg kifogják.

A halhús ízét a vízminőség határozza meg

A halhús ízét elsősorban nem a takarmány-alapanyagok és adalékok, hanem a víz minősége határozza meg. Ronthatja például az ipari szennyezés, a fenolszármazékok, a nem megfelelő átfolyás, valamint a szükséges kotrások vagy fertőtlenítések hiánya. Ilyenkor ugyanis nem kívánt romlási, bomlási folyamatok indulnak meg az iszapban, aminek következtében „iszapízű” lehet a hal. Könnyű ezt megérteni, ha tudjuk, hogy a ponty ősszel és télen az iszapból táplálkozik. Ilyenkor olyan detrituszokat (maradványokat) is felvesz, amelyek ronthatják a halhús ízét.

Fontosak az arányok

Sokan követik el azt a hibát, hogy túlnépesítik, illetve túltakarmányozzák a halastavat. Hatvan hektárt nyilván nem lehet rendszeresen csapolni, de a takarmányozásra oda kell figyelni.

Érdemes megismerni a szakmai ajánlásokat arra vonatkozóan, hogy mikor milyen tóba mennyi mű-, illetve szerves trágyát érdemes szórni, mert sok esetben figyelembe veszik például a baromfi- és sertéstrágya magas foszfortartalmát.

A túltrágyázás „tóvirágzást” okozhat; a planktonok túlszaporodása akár veszélyes is lehet a halakra, hiszen elhasználják az oxigént.

A ponty kiegészítő takarmányozásának ajánlott mennyisége például a telepített tömeg 1,5-2 százaléka naponta. Ahhoz, hogy ezt tartani lehessen, célszerű havonta próbahalászatot végezni. Ha mérjük a gyarapodást, ki lehet számolni, hogy mennyi kiegészítő takarmányra van szükség.

Fontos, hogy az 1,5-2 százalék nem lehet 4 százalék! Egy szuperintenzív, zárt, szűrővel ellátott tartási rendszerben megelőzhető az algásodás, de a halastóban csak akkor, ha odafigyelünk a fenti arányokra.

Haltakarmányozással kapcsolatos magyar nyelvű szakmai ajánlások mindenki számára ingyenesen elérhetők és letölthetők az Agrárminisztérium Halászati Főosztályának honlapjáról, a halaszat.kormany.hu/szakmai anyagok weboldalon keresztül.

Szakszerűbben és tudatosabban

Dr. Mézes Miklós harminc éve tanulmányozza a témát, és mint mondja, az elmúlt tíz-tizenöt évben megfigyelhető a gazdálkodói igyekezet, hogy a lehető legszakszerűbben dolgozzanak.

Egyre meghatározóbbá válik a céltudatos, szakmai ajánlások, javaslatok alapján zajló termelés.

A másik jelentős változás, hogy míg korábban „lenézett” alapanyagnak számítottak az élelmiszer-, konzerv- és egyéb ipari melléktermékek, mára egyre többen foglalkoznak velük. Ezt a kedvező ár mellett az is befolyásolja, hogy egész évben rendelkezésre állnak.

A takarmánygyártás volumene csak mérsékelt az országban, részben a már említett halliszthiány miatt, aminek behozatala drágítja az előállítást. Hasonlóan hat az is, hogy a haltakarmányt a lebegőképesség megőrzése végett extrudálni kell, amely nagy és viszonylag lassan megtérülő beruházást igényel.

Adalékok

A vitamin-, ásványianyag-, esetleg aminosav-kiegészítésnek elsősorban a fiatal halak, és az ikrát, valamint tejet biztosító, nagy értékű tenyészállományok esetében van jelentősége.

A halak méretétől függően a takarmányt érdemes lehet darálni, hogy a lehető legnagyobb biztonsággal fel tudja azt venni.

Az áztatásnak pedig a könnyedebb emésztés miatt van jelentősége, a halaknak ugyanis viszonylag gyenge, és koruk előre­haladtával romlik a táplálóanyag-értékesítő képessége. Ha viszont előkészítjük a takarmányt, azzal elősegítjük az emésztést, és így fajlagosan több lesz az értékesíthető halhús.

Az élvezeti értéket ugyancsak rontó zsírosodás a gabonaalapú takarmányozás miatt alakul ki. A halak természetes táplálékai ugyanis nem tartalmaznak keményítőt, a feleslegben lévő cukrot pedig zsírrá alakítják.

Természetesen a termelő részéről folyamatos odafigyelést igényel, hogy ne kerüljön a vízbe vegyszer, ipari vagy mezőgazdasági szennyezés, de zárt rendszereknél, ahol nincs befolyóvíz, nem merül fel ez a probléma.

Forrás: Kistermelők Lapja