0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Drága dolog a parlagfű

Legerősebb allergén növényünk, a parlagfű pollenjére a légúti allergiások 60 százaléka érzékeny és a számuk száma évről évre emelkedik, számuk szakemberek becslése szerint most 2 millió körül van. Ők azok, akik a köhögés, tüsszögés, orrfolyás elkerülésére antihisztamin-készítményeket szednek, és több milliárd forintot hagynak a patikákban.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szeptember 9-ei helyzetképe szerint az egész országban virágzik a parlagfű. A virágzó, pollent szóró parlagfüvek aránya a megyék többségében 60-100 % közötti, a virágzás csúcsidőszakában vagyunk, a pollenszórás folyamatos. Szeptember második hetében a parlagfüvek fejlettsége országosan nagyon heterogén, az élőhelytől és a kelési időtől függően a 2 levelestől 200 cm-es magasságig tehető, a legtöbb parlagfű 70-140 cm-es nagyság közötti. A nyári időszakban, sok hullámban lehullott lokális csapadék következtében sok a későn – a nyári időszakban – kelt növény. Ezek már fiatal korban, csíranövény állapotban is hozzák a virágot.

A Világgazgaság információi szerint az augusztusi erős pollenszórási időszakig 6,6 millió forint növényvédelmi bírságot szabott ki a Nébih a le nem kaszált parlagfű miatt, azonban a tavalyi összes 127,5 millió forint bírságot tekintve idén sem lesz ennél kevesebb.

A „gyomnövénytáblák” helikopteres felderítése is július második felében, illetve augusztus elején indult.

A Nébih tájékoztatása szerint mezőgazdaságilag nem művelt területeken a májusban csírázott növények dominálnak, de ahol több hullámban érkezett nyári csapadék, ott a parlagfű is több hullámban kikelt. A növény magjai egyébként akár 40 évig is csírázóképesek.

Hazánk legnagyobb területen található gyomnövénye táblaszéleken, táblaszegélyeken, sikertelenül gyomirtott területeken, kiritkult táblarészeken, kiszáradt belvízfoltokon, parlagon hagyott területeken, mezőgazdaságilag nem művelt területeken, árokpartokon, utak szélén, tarlóhántás előtt álló tarlókon, elhanyagolt zártkertekben és beruházási területeken fordul elő. A parlagfűvel borított terület nagysága pedig az időjárástól függően akár napról-napra változhat.

Az ország legfertőzöttebb területei Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Somogy megye homokos talajú területei, a magasabban fekvő, és az erdővel borított területek azonban nem nyújtanak kedvező természeti feltételeket a parlagfű növekedéséhez.

A növénynek természetes ellensége hazánkban nincs, bár – ahogy arról korábban beszámoltunk – már észlelték a növényt károsító parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa) megjelenését az országban. Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Agrárgazdasági Kutatóközpont (ELKH ATK) Növényvédelmi Intézete és a Nébih már megkezdte a vizsgálatokat, hogy a bogár bevethető-e a parlagfű elleni biológiai védekezésben.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Világgazdaság