Bár a „szlovák Tokaj” külön státuszt kapott, a többi régió még mindig a régi, csehszlovák közigazgatási határokat tükrözi. Hagyományait tekintve kétségkívül kiemelkedő a Kis-Kárpátok borrégió, viszont az adottságait meghatározza, hogy egy hegyvidékről van szó. A dél-szlovákiai borrégió a Duna mentén elnyúló tájegység, benne a Csallóközzel, ahol inkább a 20. század második felében kezdtek szőlőt telepíteni, oda, ahol már a gabona sem nagyon termett meg.
A három folyó, az Ipoly, a Garam és a Duna összefolyásához közel beszélgetek Bauer Ildikóval, pontosabban egy Alsó-Garam-menti faluban, Fűrön. Bauer Ildikó borszakértő, a 3 Folyó völgye polgári társulás borrégiós szövetség elnöke, aki azelőtt a Duna-mente helyi turisztikai fejlesztésével is foglalkozott, és sikerrel népszerűsítette a helyi kézműves termékeket.
Számomra egyértelmű, hogy a Garam- mente dél és délnyugati fekvésű dombjain terem a legjobb szőlő. Megtudom, hogy itt van a legtöbb napsütötte óra az országban, és bár a talajok nem egyneműek, de az összetételük kiválóan megfelel a szőlő igényeinek, ráadásul a három folyó speciális mikroklímát teremt. Igen változatos a talajszerkezet: a Duna-menti homoktól a muzslai meszes löszön, a kürti vályogon és a Garam-menti kötött agyagon át egészen a Garamkövesd és az Ipoly közti vulkanikus kőzetekig (andezit) sokféle talaj megtalálható errefelé. De talán nem is baj, hiszen a talajok sokszínűsége a borokban is izgalmas variációkat teremt.
Az elcsatolás után szorították bele őket a Dél-szlovákiai borrégióba, amely Pozsonypüspökitől Ipolyszalkáig húzódott.
Jó bornak is kell a cégér
Bauer Ildikó szerint a régió már csak a kedvező adottságai miatt is érdemes rá, hogy megkülönböztessük. Kétségkívül a kürtiek kezdték el legelőször tudatosan népszerűsíteni a borukat régióból: ők szerveztek először borfesztivált, ők nyitották meg a pincéiket. A kezdeményezés országos hírnevet szerzett, és a sikere alapján az egész Alsó-Garam-menti borrégiót kürtinek kezdték nevezni, amit a többi település borászai, természetesen, nehezményeztek.
A kürti fesztivált jó időben indították el. Akkor még nem nagyon volt hasonló fesztivál Szlovákiában, így sikerrel szólították meg a szlovák közönséget.
Azonkívül a környékről és külföldről is hoztak borászokat, például Bott Frigyest vagy Mátyás Andrást. Ennek ellenére Kürtön se vágtak bele a tudatos brandépítésbe, erre egyetlen borásznak sem volt kapacitása. Ez akkora munkát jelent, hogy arra szakosodott szervezetet kell létrehozni.
Persze megkezdődött a községek versengése is, ami főleg a kezdetben volt erős, de idővel enyhült. Végül is meg kellett határozni önmagukat: hogy ki tartozzon a borrégióba, illetve mi legyen a borrégió neve. Ez hosszú folyamat volt. Bott Frigyes kezdte meg, amikor a boraira kitalálta a Garam-mente brandet. Viszont ezzel a megnevezéssel sok borász kimaradt a régióból, ráadásul azok a falvak, amelyek nem közvetlenül a folyócska mentén fekszenek, nem érezték a magukénak. Így született meg a 3 Folyó Völgye borrégió, három alapító taggal. A régiót a Duna, a Garam és az Ipoly öleli körül, és nagyjából a Komárom-Érsekújvár-Ipolyság határolta háromszögben lehet elhelyezni, illetve belevették még az Ipolyság utáni Ipolynyék községet, ahol szintén izgalmas borokat készítenek.
Ebből született meg a gondolat, hogy akkor megpróbálnak kialakítani egy kisebb régiót a dél-szlovákiai borvidéken belül. A 3 Folyó Völgye kiötlői számára az is világos volt, hogy a Dél-szlovákiai borrégió brandként nehezen eladható. Nem elég jó a hangzása, nem olyasmi, ami bárkinek az érdeklődését is felkelten. Túl nagy, túl sok szereplővel.
Pár borászat ízelítőnekA borászatok közül a bélai kastélyt kell megemlíteni elsőként, ahol Egon Müller, egy neves német borász visszavásárolta felesége elődeinek lerobbant kastélyát, amiben pincészetet és kastélyszállót alakított ki. Eddig egyedül az ő 2001-es rizlingjük került be Szlovákiából a világ száz legjobb bora közé. De ott van még a kürti Sütő Zsolt, aki főleg Észak-Európába szállít, és akinek a borai a Michélin-csillagos éttermek borlapjain szerepelnek, vagy a szintén autentista Kasnyikék, aztán ott van a bioborral foglalkozó Bott Frigyes, akit idén is beválogattak a Borászok Borásza versenybe. A Világi borászat szintén a 3 Folyó Völgye szövetség alapító tagja. Egy gazos domboldalban telepítettek új szőlőt a festői Helembán, ahol az Ipoly beletorkollik a Dunába, és ott építették fel a borgazdaságot is. Boraik mára egész Szlovákiába elviszik a régió jó hírét. A társulás másik alapítója a Fűri-kastély. Egy felvidéki magyar vállalkozó újította fel – ezzel megmentve – a történelmi kastélyt. Szállót és éttermet alakított ki benne, és mellé egy borászatot is épített. Nekik nincs szőlőterületük, de helyi szőlőkből dolgoznak. Érdekesség, hogy ők új nemesítésű szőlőkre alapoznak. |
Tisztában vannak ugyanakkor azzal is, hogy az általuk javasolt új, kisebb régióban még mindig igen széles a fajtaválaszték, azonkívül a fajtaszerkezet, a talajadottságok és a borászok filozófiája is egészen változatos.
A borászatokat egészen eltérő elvek szerint termelnek: ott vannak az autentisták, akik a lehető legkevesebb beavatkozással igyekeznek bort előállítani, természetesen bioszőlőből, azt vallván, hogy így még jobban megmutatkozik a bor terroire jellege, van, aki az újonnan kinemesített fajtákra esküszik, és komoly marketingmunkát fordít a megismertetésükre, aztán van olyan, aki a hagyományokra alapoz, de igénybe veszi a modern technológia eszközeit a hatékony termelés érdekében.
A szőlőfajtákról
Ahogy Bauer Ildikó elmondja, az új térségre nem lehet egységes fajtaszerkezetet meghatározni.
Azt követően az Olaszrizling, a Zöld veltelíni és a Szent Lőrinc váltak dominánssá, amihez falvanként váltakozva még a Leányka, a Királyleányka, a Furmint, a Kék- és a Fehérburgundi és a Kékfrankos csatlakozott.
Megvannak még a régi fajták, és Korpás András évtizedes munkájának köszönhetően jó pár új fajta is felfedezésre vár. A régió és egyben Szlovákia kiemelkedő szőlőnemesítője Korpás András, aki egész életében kereste a régióhoz illő új fajtákat. Fajtagyűjteményében több mint ezer fajta, fajtajelölt és klón található, és olyan új fajták köthetőek a nevéhez, mint a Devín (piros tramini x piros-fehér veltelíni) fehér borszőlő, a Dunaj (Bouchet x Oportó) kék borszőlő, vagy a Pálava és az André.
Az itt nemesített fajtáknak mind van valamilyen előnye. A térség szülöttei, tehát a régióban jó eredményeket hozhatnának. Csakhogy az új fajták elfogadtatása a nagyközönséggel nem egyszerű. Mivel a kérdés még nem eldöntött, nehéz olyan fajtát kiemelni, mint ahogy az osztrák borászok megtették a Zöld veltelínivel.
Ehhez viszont országosan támogatni kellene a fajtát, a telepítését, ráadásul óriási marketingköltséggel jár egy új fajta bevezetése a köztudatba. További nehézség az időtényező: egy új fajta telepítésétől a megismertetéséig nagyon sok évnek kell eltelnie.
A borról
Úgy tapasztaltam 20–25 évvel ezelőtt, hogy azok voltak a legjobb szlovákiai borok, amiket a Kis- Kárpátok borászai készítettek az ottani szőlőből. Mintha akkortájt nem lett volna meg a borászati szaktudás – bár ez természetesnek tekinthető, hiszen a szocializmusban inkább csak a szőlőtermesztésre szoktatták az ittenieket. Elmondhatom, hogy azóta sokat változtak az itteni borok. Javultak. Egyre többen törekednek minőségi szőlő termelésére, és jó arányban vannak közöttük a biogazdálkodásban dolgozó szőlészetek-borászatok.
Nem sokkal rendszerváltás után a térséget meghatározó párkányi állami borüzem megszűnt. Akkoriban nagyon sok szőlőt adtak el más régiókba a borászoknak, illetve vissza is esett a szőlészkedés. Jelenleg úgy becsülik, hogy 300 hektár termését viszik ki a régióból szőlő formájában. A 9 ezer hektáros régióhoz képest ez nem rossz adat, ez is jelentős előrelépés.
Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat. |