Az első írásos emlékek a középkorból maradtak fenn, amikor Erdély lankásabb domboldalai közé a 12. században betelepített szászok elkezdték meghonosítani a hazájukból magukkal hozott fajtákat, a rizlinget, a fűszeres traminit és társaikat. Egy 1140-ben keletkezett velencei feljegyzés szerint a dózse udvarában felszolgált kiváló borok egy része a Magyar Királyságból, azon belül is Erdélyből származott.
A szőlőtermesztésre igen alkalmas Kis-Küküllő mentén a kollektivizálásig termesztették a szászok e sajátos szőlőfajtákat. Elsősorban a szász erdőtemplomok, a későbbiekben pedig a környéken birtokokkal rendelkező magyar nemesi családok a kastélyaik körül is termesztettek szőlőt – igaz, csak saját használatra –, és jelentős mennyiségű bort termeltek. A 19. század végére sikerült a helyi sajátosságokhoz igen alkalmazkodó fajtákat is kinemesíteni keresztezéssel. Kevésbé ismert közülük a dánosi Erdélyi sárga szőlő, a Királyleányka viszont elhíresült.
A földterületeket államosították és létrehozták a nagyüzemi borgazdaságokat, amelyek többé-kevésbé folytatták a hagyományt. Dicsőszentmártonban és Marosvásárhelyen (Vinalcool) gyárakban dolgozták fel a szőlőt, utóbbiban pezsgőt is előállítottak.
A szocialista tervgazdaságban azonban a mennyiség volt a fontosabb követelmény, ami a minőség romlását eredményezte. Nemcsak a Kis-Küküllő mentén, hanem Románia-szerte csökkent még az elhíresült szőlészetek borainak a minősége is, és az 1980-as évek vége felé, kevés kivételtől eltekintve, gyakorlatilag eladhatatlan „üzleti borok” kerültek ki ezekből a pincészetekből.
A szőlőtőkék is elöregedtek. Az 1989-es változások után a tulajdon-visszaszolgáltatás elhúzódása miatt parlagon maradtak a területek. Bár a szászok családi dokumentumai megmaradtak tulajdonuk bizonyítására, mégsem igényelték vissza ingatlanjaikat, így az egykori szőlészetek tönkrementek.
Ma több száz borosgazda van a vidéken, de kevés az olyan, aki címkével ellátva, a jogszabályoknak és az élelmiszer-biztonsági követelményeknek teljes egészében megfelelve állít elő és forgalmaz bort.
A 2000-es évek elején Mikefalva közelében a semmiből nőtt ki egy kisebb, az uniós feltételeknek is eleget tevő borgazdaság. Tulajdonosa a Dél-Tirolban lakó Heiner Oberrauch, aki 2001-ben fedezte fel az Erdély közepében levő gyönyörű, borairól egykor híres, nagy hagyományokkal rendelkező, de parlagon hagyott vidéket. A Villa Vinèa pincészetet 2004-ben hozta létre. A pincészet története igazolja, hogy kellő odafigyeléssel és szaktudással, némi befektetéssel újra vissza lehet adni régi fényüket a Kis-Küküllő menti boroknak.
A sajtónak azt nyilatkozta, amikor először faggatták róla, hogy miért választotta ezt a helyet:
A toszkán táj szelídítetlen változatának tűnt nekem, és elhatároztam, hogy otthonommá teszem: borpincét építek, és e föld adta nektárból egyedi karakterű borokat készítek, hogy kóstolói felejthetetlen élményben részesüljenek.”
A történet pikantériája, hogy a bolzanói vállalkozó nem szőlőtermesztőként érkezett Erdélybe. A hegymászó-felszerelést és -ruházatot gyártó Salewa tulajdonosaként olcsó munkaerőt keresett. Marosvásárhelyen vásárolt egy egykori kisipari szövetkezeti épületet, ahol készruhagyártással foglalkoztak, és elkezdték gyártani a márka ruházati cikkeit. A helyzet azonban úgy hozta, hogy amikor ezt a vállalkozást megkezdte, az Olaszországból érkező repülőgép Temesváron tudott landolni, ezért gépkocsival járt Közép-Erdélybe. Ekkor autózott keresztül a Kis-Küküllő mentén, és meglátta, hogy az egykori bortermő vidék milyen parlagon maradt.
Nem véletlen, hogy látott némi fantáziát és befektetési lehetőséget a szőlőtermesztésben és a bortermelésben, hiszen dél-tiroli családja nemzedékek óta foglalkozik vele.
Nagypapája „tanácsára” határozta el, hogy telephelyet létesít Erdélyben, és hogy folytatja a szászok által évszázadok alatt „bejáratott” foglalkozást. Az is meggyőző volt, hogy a Kis-Küküllő mentéről Olaszországba vitt talajminta laboratóriumi vizsgálatából kiderült, hogy a föld igen gazdag ásványi anyagokban, vagyis nem véletlen, hogy ezen a tájon sikerült évszázadokon át jó borokat előállítani.
Két év alatt tudta megvásárolni a 40 hektáros szőlőshöz szükséges parcellákat, mert az esetek többségében még a tulajdonviszonyokat is tisztázni kellett. Ezt követően 1,5 évig tartott, amíg a domboldalt alkalmassá tették a szőlőtőkék telepítésére. Ehhez olaszországi szakértőket hoztak. Az új tőkék telepítéséhez közel 3 millió eurós EU-támogatást nyert el, amihez több mint 3,5 millió saját tőkét tett hozzá. Öt év kellett, mire beindulhatott az üzemi termelés.
A Kis-Küküllő menti szőlő, illetve az ebből készült a Vila Vinea névjeggyel forgalomba kerülő borok titkáról Mircea Matei ügyvezető igazgató beszélt.
Ennek köszönhetően savasabb, élénkebb borfajtákat lehet előállítani. Egy másik előny, hogy a völgy alakzatának köszönhetően szellősebb a vidék, így a szél eltávolítja a tőkékről a beteg leveleket, megtisztítja a betegségektől a növényt. A nedves, agyagos talaj azonban a kártevőknek kedvez, de ez megelőzhető. Mivel leginkább a zamatos, telt borok előállítása a cél, kézzel gyérítik a leveleket és így is szüretelnek, ami minőségi szelekciót is eredményez. Továbbá hatcsomós Guyot-metszést alkalmaznak, így több fény jut a gerezdekre és ezért édesebb lesz a szőlőszem is.
Jelenleg 12 szőlőfajtát termesztenek 70 hektáron. Közülük három a hagyományos Királyleányka (fehér és fekete), a régióban a szászok által termesztett Riesling és a Gewürztraminer, aztán Muskotályt, Sauvignon blanc-t és Chardonnay-t, valamint a Pinot noir-t és Merlot-t termelnek. Az évek során sikerült meghonosítani a Dél-Tirolban hagyományos Kerner és Zweigelt típusú szőlőfajtákat is.
Édes jellegű, parfümös jegyek is gyakran jelentkeznek benne, mint amilyen a jázmin, az akác, a viola, vagy akár mézes aromák is felbukkanhatnak boraiban.
Lágy, simulékony textúrájú, mégis lendületes savtartalmú, élénk, elegáns, és igencsak szerethető borokat lehet készíteni belőle, ha megfelelően bánnak vele, és ha elégedett a termesztési körülményekkel.
Ezért kétfajta termesztéstechnológiával dolgoznak. A terület egy részén tömegfogyasztásra alkalmasabb szőlőfajtákat és technológiát alkalmaznak. Ott hektáronként átlagosan 6 tonna szőlő terem. A minőségi boroknak szánt parcellákon ennek a felét, mindössze 3 tonnát szüretelnek hektáronként. A feldolgozás korszerű érlelőtartályokban történik. A termelés minőségére Celestino Lucin olasz borszakértő vigyáz, aki ilyenkor ősszel, szüretkor éjt nappallá téve dolgozik a pincészetben. Bár a pincészetet fejlesztenék – a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél legutóbb két pályázaton is nyertek, amivel újabb 1,8 millió eurós beruházást hajtanak végre:
Az új egységben elsősorban a Cuvee Celest, a Rubint, valamint a kevésbé erős, de hasonló technológiájú Contessa pezsgőket állítják elő, amelyeket 5 évig érlelnek.
Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat. |