0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Ismét elmarad a világ egyik legnagyobb kertészeti szakkiállítása

Sorra törlik a jövő évre tervezett európai kertészeti kiállításokat és vásárokat. A zöld ágazat szakemberei számára a minden év januárjában megrendezésre kerülő, a világ egyik legnagyobb szakkiállításának számító IPM Essen rendezvény az egyik legfontosabb és leginkább várt esemény. Minden előkészület ellenére a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt ismét el kellett halasztani.

Elhalasztják a 2022. január 25-28-ra tervezett IPM ESSEN kiállítást a súlyosbodó pandémiás helyzet miatt, így a világ egyik legnagyobb kertészeti szakkiállítására csak jövőre, 2023. január 24-27. között kerül sor – áll a kiállítás hivatalos sajtóközleményében.

Oliver P. Kuhrt, a Messe Essen vezérigazgatója a döntéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy miközben teljes gőzzel folytak a 2022-es IPM ESSEN szervezési munkái, a koronavírus-járvány helyzet az elmúlt hetekben jelentősen romlott. A zöld szektor egyik legfontosabb platformjával kapcsolatos minden várakozás ellenére a kiállítók és a látogatók körében jelentős a bizonytalanság, ezért a szervezők – a kiállítókkal történt egyeztetést követően – a rendezvény elhalasztása mellett döntöttek. A Messe Essen minden eddig regisztrált kiállító cégnek lehetőséget ad hogy regisztrációját a következő, 2023-ban megrendezésre kerülő kiállításra érvényesítse.

A zöld ágazatnak ugyanakkor 2022-ben is biztosítanak platformot a tapasztalat cserére, hiszen a tervek szerint 2022. június 13-14-i IPM Summer Edition rendezvény az ágazat nyári találkozóhelye lesz, amelyhez az online térben is csatlakozhatnak a szakemberek. A kétnapos kiállítás alatt lehetőséget kívánnak adni a piaci szereplőknek az találkozásra és az újdonságok bemutatására. A rendezők reményei szerint nyáron enyhül a pandémiás helyzet, így minden valószínűség szerint meg tudják rendezni a IPM Summer Edition-t. Ugyanakkor ez semmiképpen sem az IPM ESSEN helyettesítőjeként értelmezendő, hiszen a zöld szektornak a megszokott év eleji időpontra van szüksége – hangsúlyozta  Sabina Großkreuz, a Messe Essen marketingvezetője.

Forrás: www.magyarmezogazdasag.hu/ipm-essen.de