0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az év legjobb innovatív agrár startupja lett a Corteva Agriscience mentoráltja

A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat munkatársai által mentorált két csapat a legjobb öt közé került a NAK TechLab agtech inkubációs programjának versenyén. Az első helyezett a Proofminder csapata lett, amelyet Rikk István, a Corteva Agriscience magyarországi marketing vezetője mentorált.

A döntősöket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által rendezett Agtech Summit rendezvényén díjazták novemberben, hazánk első agrár startup rendezvényén. Az esemény zárásaként bemutatták a NAK TechLab inkubációs program nyerteseit. A jövő technológiai újdonságaira fókuszáló két startup, amelyet a Corteva Agriscience mentorált a három hónapos program során a Proofminder csapata és a Nextwit volt.

“A Corteva Agriscience számára kiemelten fontos a kutatás és az innováció, ezért is csatlakoztunk ehhez a programhoz, immár második éve. Fontos számunkra, hogy támogassuk a tehetséges fiatal szakembereket, akik olyan innovatív fejlesztéseken dolgoznak, melyek segítik a gazdálkodókat egy termelékenyebb és fenntarthatóbb gazdálkodás kialakításában – összhangban a vállalat 2030-as fenntarthatósági céljaival – és erre egy kiváló lehetőség a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara TechLab inkubációs programja.” – mondta Borsos László, a Corteva Agriscience magyarországi ügyvezető igazgatója.

A Proofminder csapata, amely elnyerte az „Az év leginnovatívabb agrár startupja” díjat, a drónfelvételek elemzésével, a gyomnövények mesterséges intelligenciával támogatott felismerésén dolgozik a növényvédelem hatékonyabbá tétele érdekében. A Nextwit, amely a legjobb öt agrár startup közé került a programban, pedig olyan adatvizualizációs rendszer fejlesztésén dolgozik, mely a megfelelő vetőmag kiválasztására alkalmas és a rendelkezésre álló paraméterek alapján könnyen, érhető formában képes vizualizálni egy adott hibrid vetőmag teljesítményét.

Az együttműködés célja a tudásmegosztás és a jövő agrártechnológiai fejlesztések támogatása volt.

„A Corteva a TechLab program első részében meghirdette kihívásait és ez a két startup felelt meg a legjobban elvárásainknak, illetve mutattak olyan készségeket és képességeket, ami alapján várható volt, hogy a három hónapos program során valós eredményre jutnak, így kezdődött meg a közös együttműködés. Gratulálunk mindkét mentorált csapatnak, kiemelten a Proofminder csapatának, akik az „Év leginnovatívabb startupja” díjat is kiérdemelték a vállalatunkkal együttműködésben kidolgozott projektjükkel! Intenzív munka áll ezen eredmények mögött.”-nyilatkozta Rikk István, a Corteva Agriscience magyarországi marketing vezetője.

“A közös munka során rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. Az együttműködés a Cortevával lehetőséget adott arra, hogy technológiánkat tesztelhessük a nemzetközi mezőgazdasági nagyvállalat által adott körülmények között és felmérhessük a valós igényeket, milyen irányba folytassuk a fejlesztéseket.” – tette hozzá Vancso Ambrus, a Proofminder alapítója.

Forrás: Corteva Agriscience közlemény