0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Ha egészséges és laktató nassolnivalót keresünk az aszalt szilva remek választás

Egy kutatócsoport megállapította, hogy az aszalt szilva tökéletes nassolnivaló lehet diéta idején is. Tehát, ha fogyni szeretnénk, ne higgyük, hogy teljesen ki kell hagynunk éttrendünkből a „bűnös élvezeteket”. A diétázás során nagyon hasznos lehet az egészséges és laktató nassolnivalók megtalálása.

Az angliai Liverpooli Egyetem kutatói által végzett tanulmány szerint az aszalt szilva nassolása segíthet az étvágy szabályozásában és az általános kalória bevitel csökkentésében. Ez két tényező létfontosságú a fogyás elősegítése szempontjából a diétázók körében. 

A vizsgálat két szakaszban zajlott. Az első részben a kutatók azt vizsgálták, hogy a résztvevők vagy aszalt szilvát és mazsolát, vagy zselés cukorka-szerű édességet fogyasztottak (mindegyik ugyanannyi kalóriát tartalmazott), majd utána összehasonlították az étvágyuk, telítettségük és kalóriafogyasztásuk szintjét.

Az eredményeik azt mutatták, hogy azok a résztvevők, akik aszalt szilvát ettek, kevesebb kalóriát fogyasztottak az étkezések alkalmával.

Ezen kívül arról számoltak be, hogy alacsonyabb volt az éhségérzetük, nagyobb volt a telítettségérzetük, és összességében jobban kontrollálták, hogy mennyi ételt ettek az étkezések során.

Eközben a tanulmány utóbbi része a fogyasztásra összpontosított. A résztvevőket két részre osztottak és mindkét csoport egy 12 hetes fogyókúrás programot követett, de míg az egyik csoport aszalt szilvát evett uzsonnára, addig a másik csoportnak tanácsokat adtak az egészséges nassolással kapcsolatban. A vizsgálat ezen szakaszának legjelentősebb eredménye az volt, hogy az aszalt szilvát nassoló csoport nagyobb elégedettségről számolt be, valamint arról, hogy a fogyókúrás programot könnyebb volt követni.

Nem volt jelentős különbség aközött, hogy melyik csoport fogyott többet, de az aszalt szilvát fogyasztó csoportnál magasabb volt a fogyás átlaga.

A kutatócsoport egyik tagja, C. G. Halford professzor, a Leedsi Egyetem munkatársa és az Európai Elhízástudományi Társaság (EASO) elnöke elmondta: „ezek a tanulmányok azt mutatják, hogy az aszalt gyümölcsök egyszerre képesek jóllakottságot okozni és beilleszthetők az étrendbe a testsúlycsökkentés során.”

Természetesen az aszalt szilva fogyasztása napi nassolnivalóként nem végez el minden munkát helyettünk. A fogyás esélyét növelheti, ha egy mindenre kiterjedő, egészséges és tápláló étrendet tartunk fenn, és olyan eszköz használunk a főzés során, mint például a zsiradékmentes sütők, amivel csökkenthetjük az ételek kalóriának számát. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a rendszeres testmozgás milyen jótékony hatással lehet a kalóriaégetésre és a fogyás elősegítésére.

Forrás: fitandwell.com