Gondolatok a zárkázásról

Most következzenek az eddigi tapasztalatok, kiegészítve néhány észrevétellel, amelyeket – bár eddig is sokszor és sokféleképpen elhangzottak – talán nem árt hangsúlyozni.

Az egyik legelső kifogás az volt, hogy az anyák őszi zárkázását nem lehet megcsinálni. Mostanra egyértelművé vált, hogy meg lehet. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy idén már sok tízezer méhcsaládnál zárkázták az anyákat, ez a magas szám pedig vitathatatlan bizonyítéka annak, hogy a technológia megállja a helyét. Továbbra is felmerülhet a kérdés, hogy milyen állománymérettel érdemes belevágni. Bármekkorával.

• Mely gondokra jelent megoldást?

A módszer alapvetően a hatékony őszi atkairtásra lett kidolgozva, de később nyilvánvalóvá vált, hogy több hasznos hozadéka is van. Neumann György felismerte, hogy mindaddig, amíg fiasítás található a családoknál, nem lesz hatékony az atkairtás, addig csupán gyérítésről beszélhetünk. A méhek élettanát figyelembe véve, az őszi fiasításmentes állapot előidézése nemhogy problémásnak nem tűnt, épp ellenkezőleg: kifejezetten kívánatos lehet. Ezt az elméletet a gyakorlat igazolta.

Nem lehet szó nélkül elmenni az éghajlatváltozás ténye mellett: manapság az időjárást az elhúzódó meleg ősz jellemzi, ellentétben a korábbival, amikor a méhek már októberben megkezdhették a nyugodt telelést.

Az időjárás (és a zöldítés) kedvez a méheknek ahhoz, hogy még októberben–novemberben is kijárjanak nektárt és virágport gyűjteni. De ez miért is gond?

— Mert csökkenti a telelőméhek élettartamát. Egyrészt az elhúzódó fiasításgondozással, hiszen a telelőméheknek csak a tél végén, kora tavasszal kellene az új nemzedéket táplálni, nevelni. Másrészt a kijárással, ami annyira igénybe veszi a szervezetüket, hogy a nyári méhek élete éppen emiatt olyan rövid. Ráadásul ősszel a változékonyabb időjárás veszélyesebbé is teszi a kijárást, ahonnan nem mindig térnek vissza. Harmadrészt pedig azzal, hogy a begyűjtött nektárt még érlelniük kell, ami szintén nagy igénybevétel a szervezetnek.

— Mert megnöveli az élelemfogyasztást. Az állandó kijárás és az anyák folyamatos petézése, a fiasítás gondozása megnöveli a méhek fogyasztását. Több méhész is észrevette, hogy az októberi fogyasztás magasabb az ilyenkor kívánatosnál, olyannyira, hogy esetenként attól tartanak, nem lesz elegendő a telelőélelem.

— Mert az anyák sokáig folyamatosan petéznek. A folyamatos hordás az anyákat petézésre serkenti. Korábban már leírtam, hogy a sokáig tartó fiasításgondozás miért nem kedvező a méhek szempontjából. Ezenkívül meg kell említeni még azt is, hogy

Tehát ha késő őszig, esetleg egész télen folyamatosan petéznek az anyák, akkor folyamatosan tudnak szaporodni az atkák is, és jelentős számú atkát teleltetünk át, ami a következő évben már korán meg fog mutatkozni.

• Mi történik a zárkázás során?

Az anyákat legalább 21 napra anyaráccsal ellátott zárkában a fészek közepébe tesszük (25 napra is zárkázhatjuk az anyákat anélkül, hogy károsodnának).

A 21–25 napos zárkázás során az összes korábban lerakott pete kifejlődik és kikel (ellentétben azzal a módszerrel, amikor a fias kereteket elveszik vagy kivillázzák), velük együtt pedig azok az atkák is, amelyek a fiasításban rejtőztek. Viszont újra elbújni már nem tudnak, így többször is van lehetőségünk hatékonyan megszabadulni tőlük.

Mivel a méheknek nem kell fiasítást gondozniuk, a kijárás szinte teljesen megszűnik. Nektárt és virágport nem gyűjtenek, akkor sem, ha zöldítés van a közelben. A méhek ekkor már készülnek a téli nyugalomra, élelemfogyasztásuk lecsökken. Mindezeknek köszönhetően a telelőméhek élettartama megfelelő marad. A zárkázott anyás családok az utolsó fias sejt lefedése után (tehát az anya zárkázása utáni kilencedik naptól) laza fürtbe állnak össze, még 25-30 °C-os kinti hőmérséklet esetén is.

Ez azt is eredményezi, hogy ezek a családok nem fognak eljárni rabolni sem (természetesen fontos, hogy elegendő élelmük legyen), ugyanakkor a kijárójukat ugyanúgy védik, mint szokásosan.

A leglényegesebb azonban, hogy ez az állapot minden családnál egyszerre, azonos ideig, tervezhetően – tehát irányítottan áll be. Sokan ódzkodnak attól, hogy beleszóljanak a „természet rendjébe”, úgy vélik, a méhek sokkal jobban tudják, mire van szükségük. Ez sok esetben igaz is. Itt csak arról feledkeznek meg, hogy az atka megjelenésével már korábban beleszóltunk a természet rendjébe, a késői zöldítéssel úgyszintén. Ha az atka életmódját, szaporodását megértjük, akkor belátható, hogy a sokáig tartó nagyfokú fiasítás sokszor a család válasza a túlzott mértékű atkaterhelésre, és távol áll az ideális helyzettől. Az anyák zárkázásával viszont állományi szinten lehet megoldani ezt a kérdést.

• Miért olyan fontos, hogy állományi szinten?

Bizonyára minden méhész észrevette már, hogy bármit is csinálunk, mindig vannak atkásabb és kevésbé atkás családjaink. Ugyanígy mindig van olyan, ahol az anya magától leáll a petézéssel, és van olyan, amelyikkel bármit csinálunk, magától nem hagyja abba.

Sokan mondják, hogy náluk leállnak az anyák a petézéssel. Ez bizonyára sok mindentől függ. De tényleg ki merjük ezt jelenteni az egész állományra vonatkozóan? Akár több száz méhcsalád esetében is? Kinek mit jelent az, hogy leállnak az anyák? Az 1. képen látható kis lépnyelvben, amelyet meglepő módon a zárkába húztak a méhek (ez ugyanis egyáltalán nem jellemző), nagyjából 50 darab petézésre alkalmas sejt található. Az atkák pedig minden bepetézett sejtben többedmagukkal bújnak el. Tehát ha azt gondoljuk, hogy egy 20 forintos nagyságú fiasítás nem fog gondot okozni, mert az már nem is fiasítás, akkor sajnos nagyot hibázunk.

Ugyanez a kérdés más megközelítésben: ősszel a méhészek már nem szívesen zavarják a családokat, csak a legszükségesebbek miatt bontanak kaptárt. Honnan tudhatnánk hát, hogy minden egyes családunknál leálltak az anyák, hacsak nem mi magunk gondoskodtunk arról, hogy így legyen?

Az anyák zárkázásával nem hisszük, hanem biztosan tudjuk, hogy egyáltalán nincs fiasítás a családoknál – és ez alatt nulla fias sejtet értünk.

• Van rossz oldala is?

Sok jót írtam a fentiekben a Neumann György-féle atkairtási módszerről. Most következzen a rossz. Bármilyen jól hangzik is, hogy így akár le is lehet nullázni az áttelelő atkákat, sajnos azt nem jelenthetjük ki, hogy soha többé semmi dolgunk nem lesz az atkával, hogy soha többé nem kell atkát irtani. Mert kelleni fog. Neumann György maga is hangsúlyozni szokta, mennyire fontos, hogy év közben figyelemmel kísérjük az atkafertőzöttség mértékét, és ha szükséges, lépjünk közbe. Akkor miért zárkázzunk, ha ugyanúgy kell atkát irtani? Nagyon egyszerű: mert nem mindegy, hogy éves szinten hányszor kezelünk atka ellen, és mert

A hatékonyság szemléltetésére bemutatok két ábrát.

Az 1. ábra a nyári atkagyérítésem eredményét mutatja, a 2. ábra pedig a zárkázásét. Mindkét ábra ugyanazoknak a családoknak az eredményét mutatja, ugyanazon a helyen. Minden esetben oxálsavat szublimáltam. A nyári sorozat azért állt annyi fújásból, mert túl kevésnek ítéltem a lehullott atkák számát (a jövőben szeretném kipróbálni, milyen biztonsággal lehet az alkoholos lemosás eredményeire támaszkodni, azonban ezt idén még nem alkalmaztam). Akármennyire csábító volt is nyáron, hogy megnyugodjak, nincs a méhesemben sok atka, az őszi zárkázást nem állt szándékomban kihagyni. Jól is tettem, mert az ábrából is látszik, hogy bizony előkerültek azok az atkák, amelyeket nyáron hiányoltam. Bár soknak tűnik a lehullott atkák száma, éves szinten nem tartom soknak. A családjaim pedig kiváló formában mentek a télbe. A leg­gyengébb tartalékcsaládom 6 NB keretet takar vastagon.

Ez a technológia sem nyújt mindenre megoldást. Láthattuk, hogy az atkairtás kérdésén túl, sok mindenben megkönnyíti a méhek és méhészek életét (zöldítés, őszi kijárás, élettartam, élelemfogyasztás…), de ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve a méhésznek nem lesz dolga. Mert lesz. Csak könnyebb lesz sok minden. Például rögtön a tavasz, mert jellemzően azt tapasztaltuk eddig, hogy a méhcsaládok nem esnek össze tavaszra, nem úgy kell kezdeni az évet, hogy szűkítjük a családokat.

• Sok munka-e a zárkázás?

Ez nagyon viszonylagos. Kinek mi számít soknak? Az anyák megkeresése a legidőigényesebb része, a többi ugyanannyi vagy kevesebb, mint más atkairtási stratégia esetén, de ez is csak pár percet vesz igénybe családonként. És ha feltesszük a mérleg másik serpenyőjére azt a biztonságot, amit ezért a párperces munkáért kapunk, akkor mindenki döntse el maga, hogy megéri-e.

A kezdetekkor sokan úgy gondolták, hogy a zárkázás a kis méhészetek technológiája lesz. Mára ez teljesen megdőlt, hiszen ezer család feletti állományokban is alkalmazzák sikeresen, és vált a méhészeti technológia részévé.

Mindazonáltal nem az a célom, hogy mindenáron meggyőzzem az Olvasót, hogy csak ez az egyetlen helyes út. A célom az összefüggések ismertetése volt: csupán megmutatni, hogyan és miért működik a technológia. Szeretném kiemelni, hogy minden változtatás, amit a Neumann György által javasoltakhoz képest (lásd a két keretes kiemelést) bevezetünk, már módosíthatja a végeredményt (ilyen például a zárka keretek tetején való elhelyezése, amelynek eredményeként elpusztulhatnak az anyák). Az itt leírtak minden esetben az eredeti technológiára vonatkoznak, amely kipróbált, több éve működő módszer.

Szűcs Andrea, Abaliget