0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kötelesek az üzemanyagtöltő állomások kiszolgálni a mezőgazdasági gépeket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széles körű felmérést végzett tagjai körében. Ennek eredménye alapján minden harmadik termelő tart attól, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem egyes szereplői által bevezetett korlátozások akadályozzák a tavaszi munkálatok elvégzését.

Ennek elkerülése érdekében megjelent az a jogszabály, ami kimondja, hogy a töltőállomásoknak ki kell szolgálniuk a 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikat, traktorokat és mezőgazdasági erőgépeket.

A kormány tavaly év végén vezette be a benzinárstopot, amelynek keretében a 95-ös oktánszámú motorbenzin és a dízelgázolaj árát literenként 480 forintban maximalizálták.

Az intézkedés első ütemben három hónapra szólt, majd később 2022. május 15-ig meghosszabbításra került. Számítások szerint enélkül az üzemanyagok ára a hazai kutakon jelenleg elérné a 600 forintot literenként.

A közelmúltban több piaci szereplő is 100 literes tankolási limitet vezetett be, amely bár a lakossági fogyasztást nem befolyásolja, a küszöbön álló tavaszi munkák elvégzését akadályozhatja azon termelők esetében, akik töltőállomásokon szerzik be az üzemanyagot.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara több mint 1 600 tagja részvételével végzett felmérést. A megkérdezettek mintegy harmada nyilatkozott úgy, hogy az általa tapasztalt fennakadás érinti a tavaszi munkálatok ellátását.

Ennek elkerülése érdekében jelent meg a kisbenzinkutaknak a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében történő támogatásáról szóló 84/2022. (III. 5.) Kormányrendelet, amely kimondja, hogy

az üzemanyagtöltő állomásnak köteles biztosítania a 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi, traktor és mezőgazdasági erőgépek töltését.

Kérik a tagokat, hogy amennyiben ettől eltérő magatartást tapasztalnak valamely töltőállomáson, azt jelezzék falugazdászuknak.

Forrás: NAK