0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Több mint hárommillió háziállatról mondtak le a tulajdonosaik

Az állateledel-gyártók szövetségének (PFMA) adatai szerint az elmúlt évben több mint hárommillió háztartás mondott le háziállatról. Az örökbefogadásra átadott állatok tulajdonosainak 71 százaléka 35 év alattiakhoz tartozott.

A szövetség éves jelentéséből kiderült, hogy míg a járvány idején 4,7 millió háztartás szerzett be új háziállatot az Egyesült Királyságban, addig 2021 óta a becslések szerint 3,4 millió háztartás mondott le róluk. A Z-generáció (16 és 24 év közöttiek) és az ezredfordulósok (25 és 34 év közöttiek) tették ki az új háziállat-tulajdonosok 53 százalékát a világjárvány idején, de ők voltak azok is, akik a legnagyobb valószínűséggel lemondtak a háziállataikról. Az e korcsoportokba tartozók több mint egyötöde (23 százalék) nem tudott háziállatot tartani, és az örökbefogadásra leadott háziállatok 71 százaléka fiatalokhoz tartozott.

Leggyakrabban a kutyákról (60 százalék) és a macskákról (45 százalék) mondtak le.

Nicole Paley, a PFMA vezérigazgató-helyettese szerint a számok aggasztóak. „Szeretnénk kivizsgálni, hogy a tulajdonosok miért mondanak le a háziállataikról, és hol adják le őket” – mondta Paley. „Úgy véljük, hogy sok háziállatot adnak el, hogy visszaszerezzék az emberek a pénzüket, emellett pedig állatelhelyező központokba viszik őket… Szorosan együttműködünk a kutya- és macskafélék ágazati csoportjával, valamint más állatjóléti szervezetekkel, hogy kiderítsük, mit tehet a kisállat-ellátási ágazat a tulajdonosok támogatása és ennek a jelenségnek a megakadályozása érdekében.”

A 16-24 évesek körében a fő ok, amiért lemondtak a háziállatról, az életkörülményeik megváltozása volt, 34 százalékuk említette ezt a tényezőt. Valamivel több mint egyötödük (23 százalék) pénzügyi nehézségek miatt nem tudta megtartani háziállatát, míg 22 százalékuk a munkakörülmények megváltozására hivatkozott. Néhány fiatal állattartó az állatok viselkedése miatt is aggódik: 13 százalékuk emiatt mondott le kedvencéről.

Míg az ezredfordulósok körében a munka (41 százalék) és a lakhatási körülmények (39 százalék) voltak a leggyakoribb okok.

A múlt hónapban a Dogs Trust által végzett országos felmérésből kiderült, hogy jelenleg az Egyesült Királyságban tartott kutyák 23 százalékát a járvány idején szerezték be.

Dr. Samantha Graines, az RSPCA (Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals egy Angliában és Walesben működő jótékonysági szervezet, amely az állatok jólétét támogatja) szakértője szerint a lemondási statisztikák „nagyon aggasztóak, de nem meglepőek”. Elmondta, hogy az RSPCA-nál megnövekedett a segítségkérések és az újbóli elhelyezés iránti kérelmek száma, de főleg a nyulak esetében. „Egy állatot hazavinni a családunkba jelentős elkötelezettség és felelősség, és a világjárvány idején megnövekedett tulajdonosi kör aggodalomra adott okot, hogy egyesek talán nem gondolták át teljesen, hogy képesek lesznek-e megfelelően gondoskodni róluk életük hátralévő részében” – mondta Graines.

A jótékonysági szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, ahogyan az emberek a világjárvány után visszatérnek a normális élethez, a megélhetési költségek emelkedésével párosulva „állatjóléti válság” kezdetét láthatjuk.

„Megértjük, hogy a körülmények változhatnak, és néha a családoknak emiatt meg kell hozniuk azt a szívszorító döntést, hogy le kell mondaniuk háziállataikról” – mondta Graines. „Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az állatokat gyakran azért adják át jótékonysági szervezeteknek, vagy hagyják el őket, mert az emberek a szükséges kutatás vagy a felelősség és elkötelezettség felbecsülése nélkül vállaltak állatot.”

A PFMA eredményei, amelyek az Egyesült Királyságban közel 9000 háztartás megkérdezésén alapulnak, azt mutatják, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartása összességében növekszik. Az Egyesült Királyságban 2022-ben rekordszámú, 35 millió háziállat van, és 17,4 millió háztartásban legalább egy. A legnépszerűbb választás a kutya (13 millió), amelyet a macskák (12 millió) és a szobamadarak követnek (1,6 millió font), de gyakoriak még a hörcsögök, nyulak, tengerimalacok, galambok és lovak is.

Forrás: independent.co.uk