0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A generációk együttes ereje formálja a jövő gazdálkodását

Soha nem felejti el honnan jött, éppen ezért a mai napig vidéki gazdának vallja magát, akinek egész életútja során a vidék felvirágoztatása volt a célja. Ez most sincs másként, az Országgyűlés újraválasztott alelnökeként és a Magosz elnökeként továbbra is a vidék, a vidéki parasztság sorsa az élete, és akiknek a szolgálatában nap mint nap megalkuvás nélkül dolgozik.

De vajon hogyan látja most a magyar mezőgazdaság helyzetét, milyen megoldásra váró problémákat tartogatnak a következő évek? – erről kérdezte Jakab Istvánt kiadónk ügyvezetője, Sári Enikő az MMG Direkt legutóbbi adásában.

youtube://v/1tcT9bBtUqc

 

Jakab Istvánnak Debrecenben kezdődött a pályafutása. Téeszben gyakornokoskodott, mindeközben folyamatosan képezte magát. Életútjának ismertetéséhez kevés lenne lapunk terjedelme, de az mindenképpen kiemelendő, hogy a mezőgazdaságot mint a tenyerét ismeri, így tisztában van azzal, milyen problémákkal kell megküzdenie a gazdáknak a mindennapokban. Dolgozott közigazgatásban, vezetett vállalatot, majd karriere a politikában csúcsosodott ki.

– Aki a gazdálkodás gyakorlatát nem ismeri, az nem képes megfelelően képviselni a gazdákat, nem tud helyes politikai döntéseket hozni.

Tisztában kell lenni azzal, melyik az a stratégiai irány, mi az a tudás és technológia, ami erőforrásaink fenntartható kihasználáshoz vezet, és olyan mederbe tereli a hazai gazdaságot, hogy az kifogástalanul működjön.

Különösen nehéz ez most, a XXI. században, amikor öt év alatt olyan mértékű változások következtek be, mint mondjuk régebben tíz év alatt – mondta Jakab István, hozzátéve, hogy ezekhez a gyors változásokhoz a fiatalok tudnak a leginkább igazodni. Ezért nagyon fontos a gazdaságokon belüli generációváltás intenzitásának növelése. Az Országgyűlés alelnöke szerint a fiatalok által birtokolt innovatív tudásra, és természetesen az idősebb generáció tapasztalatára van szükség ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság felvegye a versenyt és válaszokat adjon az aktuálisan felmerülő gondokra.

– Ebből a megfontolásból léptettük hatályba a gazdaságátadásról szóló törvényt, ami elősegíti a gazdaságokon belüli generációváltást. Ha ezt érdekképviseleti szintre levetítem, akkor meg kell említenem a Magosz Ifjú Gazda tagozatát, amely már minden megyében jelen van, és munkájával segíti ezt a folyamatot.

Azt gondolom, kölcsönös együttműködéssel tudnak igazán sikeressé válni a generációváltásra kész vállalkozások. Látni kell, hogyha az idősebb generáció még tenni akar, a fiatalok pedig már tenni akarnak, akkor ezt a két erőt össze kell kovácsolni, és így biztos, hogy a siker nem marad el.

A generációváltás mellett, az orosz–ukrán háború miatt kialakult aktuális, élelmezésbiztonságot érintő kérdéskörről is beszélt Jakab István.

– Azt hiszem, a pandémia igazolta, és a magyar emberek megtapasztalhatták, hogy a magyar gazdák képesek minden körülmények között ellátni az országot, és képesek az ország gazdaságának erősítése érdekében az exportot is teljesíteni. Ugyanakkor komoly feladat előtt állunk, ugyanis az alapanyag-termelésre jelentős hatással bíró hazai feldolgozóipart mielőbb korszerűsítenünk kell. A másik fontos feladat, a hazai élelmiszer-kereskedelem. Egy olyan magyar tulajdonban lévő élelmiszer-hálózat kialakítására kell törekedni, amelynek tulajdonosai az alapanyag-termelők, a feldolgozóipar és a hazai befektetők, kereskedők. Ez korántsem könnyű feladat, de a jövő záloga lehet.

Jakab István az országot járva azzal is tisztában van, hogy mi foglalkoztatja ezekben a viszontagságos időkben leginkább a gazdákat.– Az európai uniós támogatási rendszer, a hétéves költségvetési ciklus és a rendelkezésre álló fejlesztési források felhasználásának a lehetőségei nagyon intenzíven foglalkoztatják az embereket.

De nagyon sokat kérdeznek a zöld megállapodás kritériumairól is. A gazdák arra is kíváncsiak, hogyan és milyen keretek között tudjuk őket képviselni Brüsszelben, és milyen megoldásokat találunk az uniós bürokraták gyakorlattól elrugaszkodott elképzeléseinek a kivédésére.

Természetes, hogy ez utóbbi foglalkoztatja őket, hiszen a jelenlegi tárgyalások markánsan meghatározzák a jövő agráriumának gazdálkodási gyakorlatát, és korántsem mindegy, milyen keretek között vágunk neki a következő éveknek.

Magyarország legnagyobb agrárszaklap kiadójaként a Magyar Mezőgazdaság Kft. célja sem lehet más, mint a gazdálkodók teljes körű tájékoztatása a legfrissebb eseményekről, legújabb technológiákról, valamint a gazdálkodásukat érintő kérdésekről. Kiadónk és a Magosz évek óta közösen együttműködve segíti a hazai agráriumot. Sári Enikő arra is kíváncsi volt, Jakab István hogy látja a nyomtatott szaklapok jövőjét ebben az egyre digitalizálódó világban.

– Ahogy a generációs különbségek ellenére egy célért tudnak dolgozni családok egy gazdaságban, épp úgy – más súllyal – kiegészítik egymást az online hírek és a nyomtatott szaksajtó átfogó elemzései.

A fiatalok is kézbe veszik a Magyar Mezőgazdaság hetilapot, ha mélyreható tudást keresnek, és persze az online felé fordulnak, ha rövid hírekre, gyors tájékozódásra vágynak.

De gondoljunk csak bele, egy hosszú elemző szakcikk vagy egy jövőbe mutató kutatási eredményekről szóló anyag még ma is nyomtatott verzióban jelenik meg. A tudományos világ is ezeket fogadja el publikációnak, a nyomtatott szaklapok létjogosultságához tehát nem férhet kétség, amit – reméljük – a fiatal gazdák is belátnak.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu