0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Őszi káposztarepce a precíziós gazdálkodásban

Május végén országos precíziós gazdálkodási bemutatót tartott Dalmandon a KITE Zrt. A Tolnában fekvő, de Baranyához és Somogyhoz is közeli Dalmand kiváló helyszínnek bizonyult. Tartalmánál fogva ez az országos bemutató túlnőtt azon, hogy egyszerre számoljunk be valamennyi részletéről, ezért részekre bontva ismertetjük az ott látottakat-hallottakat.

A KITE precíziós termesztéstechnológiájában a kultúrnövény igényei állnak a középpontban. Az előzetes munkálatokban – elővete­mény betakarítása, szármaradványok keze­lése, alapművelés, vetéstechnológia a növénytáplálás és növényápolás során – a fenológiához igazították a differenciált és pozícionált beavatkozásokat. A fajtasorok vetésénél előírástérképet alkalmaztak fajtánként, hibridenként és kezelésenként.

A vetést elektromos meghajtású, széles sortávú (76 cm) vetőgéppel hajtották végre, amely képes folyamatosan változtatni a tőszámot és szakaszolásra is alkalmas.

A differenciálás elvét követték a talajművelésben, a vetésben és a sorpermetezésben, ami a repce esetében lehetővé teszi például a sorok és sorközök elkülönítését, a tápanyag-kijuttatás ez alapján való pozícionálását. Egyes műveleteket összevontak, amivel nemcsak számottevő költséget tudtak megtakarítani, hanem gépkapacitás is felszabadult – mégis minden beavatkozást idejében végrehajtottak. A vetés során az a legfontosabb céljuk, hogy homogén növényállomány keljen ki, és hogy a tenyészidő alatt végig fenn tudják tartani a homogenitását. Kiemelt figyelmet fordítanak rá, hogy csakis annyi agrotechnikai beavatkozást hajtsanak végre, amennyi a növény fejlődéséhez elégséges – és egyben szükséges.

Az őszi káposztarepce évtizedek óta kiemelt figyelmet kap a KITE-ben.

Az őszi káposztarepce nagy termést megcélzó precíziós technológiájának az az alapja, hogy a repcemagot már a nyár végén ki kell keleszteni, hogy a növények még a tél beállta előtt elérjék a 8-10 leveles tőlevélrózsás állapotot, a gyökérnyak átmérője elérje az 1 centimétert, a csúcsrügy ne legyen hosszabb 2 centiméteresnél, a gyökérzet pedig legalább 30 centiméter mélyre érjen. Ennek érdekében az őszi káposztarepcét augusztus végén-szeptember elején el kell vetni, mégpedig nyirkos magágyba.

A repceállomány őszi fejlődését az határozza meg, hogy a kelést követően meghaladja-e a 7 Celsius-fokot az átlaghőmérséklet. A megfelelő – tehát legalább 8-10 leveles – fejlettséghez a repcének közel 500 Celsius-fok hasznos hőösszegre van szüksége. A magyarországi időjárási viszonyok miatt egyértelműen indokolt az augusztus végi vetés. Csakhogy mivel ekkor a legszárazabbak a talajaink, ennek megfelelően olyan alapművelést kell alkalmazni, ami a lehető legjobban megőrzi a talaj nedvességtartalmát.

Alapműveléshez lazító elven működő, korszerű talajművelő eszközöket ajánl a KITE Zrt., olyanokat, amelyek képesek 30 centiméter mélységig fellazítani a talajt.

Széles (76 cm) és félszéles (38 cm) sortávra történő szemenkénti vetéssel egyaránt látványos eredményeket ért el a vállalat Dalmandon. Ehhez lazítóval vagy lazító elven működő Orthman sávművelővel lehet előkészíteni a talajt. Vetésre a John Deere elektromos hajtású szemenkénti vetőgépeit ajánlja a KITE. Felhívták rá a figyelmet, hogy a talajművelés és a vetés között a lehető legrövidebb idő teljen el, nehogy a magágy kiszáradjon. A szemenkénti vetőgép csoroszlyái elé szerelt sávtisztítók eltávolítják a száraz talajrögöket és a szármaradványokat, amellett lehetővé teszik a magvak nyirkos magárokba helyezését, mégpedig egyenletes mélységben. Ezáltal biztosan robbanásszerű és egyenletes lesz a kelés – különösen akkor, ha méret szerint homogenizált KITE-s vetőmagot választanak. Ennek érdekében hibridjei egy részéből méret szerint osztályozott, homogén méretű vetőmagot tud kínálni a vállalat, melynek előnyei nemcsak a szemenkénti vetést alkalmazó gazdálkodók, hanem minden repcetermesztő számára megtestesülnek a homogén kelésben.

Az őszi káposztarepce fejlődését elősegíti az őszi gyomirtás, regulátorozás és bőséges PK- és makroelem-kijuttatás.

A repceállomány tavaszi regenerálódásához, fejlődéséhez és gyors megindulásához minden feltételt meg kell teremteni, mert ez teszi lehetővé minél több oldalhajtás és elágazás képződését, ami döntően befolyásolja a hozamot, ráadásul a téli és a kora tavaszi csapadékot is így tudja hasznosítani a legjobban a repce. Alapvető követelmény, hogy kitavaszodáskor a talajból elegendő nitrogén álljon a növény rendelkezésére a vegetáció megindításához. Ezt a célt szolgálja a többszöri tavaszi fejtrágyázás. Emellett, szükség esetén, érdemes gondot fordítani a tavaszi gyomirtásra és regulátororozásra is.

A KITE Zrt. a lehető legnagyobb hozam és a jövedelmezőség érdekében nagy termőképességű és igen stabil hibrideket kínál a termelőknek. Dalmandon a következő hibrideket mutatták be: Tempo, Temptation, Duke, Cristal, DK Exstorm, DK Exterrier, DK Expectation, Feliciano KWS és az LG Aspect. Ezeket kapás sortávra vetették, külön lazításos és külön sávos lazításos művelés után, szemenkénti vetőgéppel, 320 ezer mag/hektáros vetőmagnormával.

A hibridsorban régebbi és teljesen új anyagokat is bemutattak.

A Tempo tavaly hektáronként 4,9 tonna termést adott kísérleti körülmények között négy ismétlésben, Békéscsabán viszont 6,6 tonnát termett. Tehát ezt a hibridet azoknak ajánlják, akik egyszerre törekszenek csúcstermésre és jövedelmező gazdálkodásra. A Tempo jellemzően még akkor is állva marad, amikor a többi hibrid már megdől. A Temptation egy középkései hibrid, és változékony körülmények között is stabilan sokat terem. Tavaly a KITE négy ismétléses kisparcellás kísérleteiben hektáronként 5,9 tonnát hozott. Robusztus termetű, erős szárú hibrid, amely nehezebb talajokon, illetve széles sortávon is sikeresen termeszthető.

A Duke egy korai érésű, ennek ellenére nagy olajtartalmú hibrid. Az elmúlt évben a négy ismétléses kísérletben 6 tonnát adott hektáronként. A vetésidőt tekintve a Duke az egyik legrugalmasabb hibrid. Becői jól ellenállnak a külső fizikai hatásoknak, vagyis minimalizálható vele a pergési veszteség.

A Cristal egy középérésű hibrid repce, főként aszályos évjáratokban bizonyított. Szárazságtűrése jó termésbiztonsággal párosul, regenerálódó képessége kiváló. Érése egyöntetű, emiatt jellemzően könnyű a betakarítása.

A DK Exstorm egy hagyományos gyomirtású középkorai hibrid, nagyon gyors és látványos tápanyagreakcióval. Nagyon jó a télállósága és a szárszilárdsága is. Őszi szárba indulásra és felnyurgulásra egyáltalán nem hajlamos. A DK Exterrier a nagy termőképességet és a termésstabilitást ötvözi, ezért az ország minden területén és változatos termesztéstechnológiákkal sikeres tud lenni. Kiemelkedő az olajtartalma és jó a betegség-ellenálló képessége, azonkívül sem megdőlésre, sem kipergésre nem hajlamos.

A Feliciano KWS a vállalat repcenemesítésének egyik legfrissebb vívmánya. Igen nagy terméseredményre képes hibrid, még vírusos megbetegedés esetén is. Tavaly a négyismétléses kísérlet átlagában 5,6 tonnát termett hektáronként, a békéscsabai eredménye pedig 6,5 tonna lett. Az LG Aspect a 2021-es négyismétléses kísérletben 6 tonnát produkált hektáronként, békéscsabai eredménye 6,2 tonna volt. Olajtartalma a 47 százalékot közelíti. Laza, nehéz és problémás talajokon egyaránt sikeresen termeszthető.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság