0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Életképes hazai márkákat fejlesztene a SPAR

Szakmai képzéssel támogatja a SPAR azokat a beszállítóit, akik hazai kisvállalkozásként, családi cégként kerültek be az üzletláncba két, részükre hirdetett speciális program keretében.

Az üzletlánc elkötelezett a hazai termelők és feldolgozóipar iránt, amit a 2019-ben indított Hungaricool by SPAR termékinnovációs verseny, valamint a 2021-ben kezdett Régiók Kincsei beszállítói program is jelez.

„A sok esetben kézműves, hagyományos eljárással készült termékeket gyártó kis cégek számára általában kihívást jelent, miként kapcsolódjanak be egy nemzetközi üzletlánc rendszerébe, hiszen a termékeik elhelyezése csupán az első lépés.

A nehézségek áthidalására indította el a SPAR Magyarország folyamatosan bővülő mentorprogramját, amelynek során egyrészt alapvető fontosságú logisztikai, élelmiszer-biztonsági, pénzügyi és jogi ismereteket osztunk meg partnercégeinkkel,

másrészt egyre inkább előtérbe kerül a márkaépítés fontossága is, hiszen minden fél közös érdeke, hogy hosszútávon is életképes, sikeres hazai brandek jöjjenek létre” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A Beszállítói Akadémia legutóbbi rendezvényén sajtókommunikációról, piackutatásról, marketingstratégiáról halhattak a résztvevők szakmai előadásokat.

A kétnapos rendezvény fő célja az volt, hogy a marketing és a brandépítés terén nyújtson hiánypótló ismereteket az üzletlánchoz kötődő magyar kisvállalkozások képviselőinek,

ösztönözze a termékfejlesztést, valamint az innovációt és támogassa a haza vállalkozások hosszú távú piaci sikerét.

Huszonhárom szakember tartott előadást vagy műhelyfoglalkozást a mintegy száz hazai élelmiszeripari kisvállalkozás vezetőjének. Számos azonnal használható, praktikus módszert mutattak be, majd a műhelymunka során a cégek a saját márkájukra vonatkozó feladatokat kaptak, így az őket konkrétan és személyesen érintő esettanulmányokat elemezhették ki később közösen. A szervezők szerint a megszerzett tudás abban is segítheti a vállalkozásokat, hogy más hazai értékesítési csatornákat, sőt, akár külföldi piacokat építsenek.

A Régiók Kincsei program közvetlen támogatást nyújt a hazai agrárágazatban tevékenykedő kistermelőknek, miközben termékeik révén jó minőségű, magyar élelmiszerekhez juttatja a vásárlókat. Az érintett termékeken piros almás logó jelzik a jó minőséget és azt, hogy megvásárlásuk a hazai kistermelőket és munkahelyteremtést segíti.

A SPAR 2022 végéig regionális logisztikai központokat alakít ki Nyíregyházán, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen. Ezekből fogják ellátni a térségben található nagyáruházakat az „almás” termékekkel.

Az üzletláncban forgalmazott élelmiszerek közel 90 százaléka már most is hazai beszerzési forrásból származik,

de az 1,7 milliárd forintos „Régiók Kincsei” beruházás tovább növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit.

A Hungaricool by SPAR a hazai gazdaság kreatív forrásainak felkutatására és támogatására irányuló termékverseny, amelynek győztesei eredeti ízkombinációjú, ötletes élelmiszer-termékekkel kerülhetnek az INTERSPAR áruházak, illetve a SPAR online shop kínálatába. A verseny keretében az elmúlt 3 évben már 26 nyertest hirdettek, akiknek győztes márkái ma már több mint 90 árucikkel gyarapítják az áruházlánc kínálatát. A nyerteseket üzleti mentorként, széles körű marketingtámogatással is segíti a SPAR.

„A kezdeményezésekkel nem csupán a hazai kistermelők piacra jutási esélyeit javítjuk, hanem annak lehetőségét is megteremtjük, hogy egy-egy adott élelmiszer a lehető legrövidebb úton, a leggyorsabban eljuthasson a fogyasztókhoz.

A távolság lerövidítésével, a szállítási költségek csökkentésével, valamint a fenntartható módon megtermelt árucikkekkel a környezetet is kíméljük.

Mivel a „Régiók Kincsei” programunk elsősorban a helyben előállított mezőgazdasági termékekkel kereskedő kis családi cégeknek, egyéni vállalkozásoknak nyújt hathatós segítséget, így az adott térség gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulunk” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu