0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Balaton, bor, levendula

Hazánkban ma már többfelé termesztenek sikerrel levendulát, amihez leginkább a keresleti piac segítette hozzá a termelőket.

A klímaváltozás sok kedvezőtlen hatása ellenére fejlemény, hogy olyan növények is eredményesen termeszthetők, amelyek korábban inkább csak kísérleti jelleggel, kis felületen voltak megtalálhatók, és mivel elenyésző volt a kereskedelmi forgalmuk, felhagytak velük. Így például a hazai levendulát két évtizeden keresztül hiába keresték volna.

Az első francialevendula-töveket (Lavandula angustifolia) egy pannonhalmi szerzetes, Lancsics Bonifác hozta Magyarországra a 17. században. A levendula már akkor „megvetette a lábát” Tihanyban, majd a múlt század elején Bittera Gyula gyógynövényszakértő létrehozta az első nagy levendulaültetvényt, az öreg levendulást a tihanyi apátságtól bérelt területen.

Ma már országszerte honosítottuk és magunkénak valljuk a levendulát, annyira magyar ez a szerény, de igen hasznos virág. A levendulát olajáért is szeretjük, de nem csupán gyógyászati, kozmetikai szereket, hanem szörpöt, lekvárt, fagylaltot és egyéb finomságokat is készítenek belőle, és ami még különleges, a méhek rendkívül finom mézet gyűjtögetnek a levendulamezők nektárjából.

A levendulamotívum a lakberendezés kedvelt, gyakran használt díszítőeleme.

A levendula szeretete egész Magyarországon virágzik: Veszprém, Vas és Zala megyétől a Tiszántúlig találunk levendulafarmokat vagy levenduláról elnevezett vendégházakat.

Meleg és világos termőhely

A levendulatermesztő körzetek közül is kiemelkedik a Balaton környéke. Tihany ma már hagyományos területnek számít, de a Balaton-felvidék legalább olyan kedvező mikroklimatikus adottságokkal rendelkezik.

Mi, akik alapvetően szőlőtermesztők vagyunk, és Tihanyban, illetve Dörgicsén is rendelkezünk termőterülettel, jól tudjuk, hogy Dörgicsén sokkal melegebb helyeket találunk és legalább 8-10 nappal hamarabb indul a vegetáció, pedig a távolság csupán 16 kilométer.

A dörgicsei mészkőtengeren rendkívül melegek a kora nyári napok, de az egész tenyészidőszakban kiemelkedően magas hőmérsékleteket mérünk.

A dörgicsei területet nyugodtan összehasonlíthatjuk Franciaország legszebb levendulás környékével, Avignon vidékével, amely kitűnik a provence-i táj mérhetetlen nagy levendulásai közül. A klíma hasonló, ráadásul a Balaton hatalmas víztükre még kiegyenlítettebbé teszi a klímát, és jobb megvilágítottságot ad a termelt kultúrának, így a levendulának is. Ami még különösen magával ragadó ezen a tájon, az levendulamező és a környezet összképe: a balatoni háttér, a középkori kolostorrom és a levendulamező az 1600-1700-as években épült templomokkal gyönyörű párosítást ad.

Divatos italok

A levendulából nagyon sokféle terméket készítenek, a levendulaolaj és a szappanok, valamint a különböző illatosítók a legismertebbek. A divat azonban az italtechnológiai szakembereket is megérinti, ezért készítenek sört, bort, habzóbort is levendulából. Igaz, a nagy kereslet nem minden esetben hoz magas minőséget.

A levendulás ital készítésénél gyakori hiba, hogy túl intenzív illatú lesz a levendulás bor vagy habzóbor, ami már egyértelműen a termék hátrányává válik.

A borászok „kiabáló illatnak” nevezik azt, ráadásul a levendula túlzott áztatása sokszor kellemetlen, fanyar ízt okoz, ami a túl magas csersavtartalomnak tulajdonítható, és már nem párosulhat az illat eleganciájával. A teljes technológia alapvetően kísérletek sorozata, ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia, egyet azonban elárulhatunk: a titok nyitja az áztatásban, és annak a megfelelő alkalmazásában van. Mi, borászok azt is mondjuk, hogy minden az erjedéskor dől el, akkor kell eltalálni az áztatási időt, a hőmérsékletet, és minden mást, ami kihathat a végtermékre.

Ma sokan készítenek gyöngyöző- és habzóborokat, de néhány gondolatban az előzményekre is érdemes kitérni. Hazánkban az alacsony alkoholtartalmú gyöngyöző- és habzóborok divatja az 1960-as évek végén indult el Balatonbogláron. Magas szénsavtartalommal párosítva a bor alacsony alkoholtartalma akkor is megvédhető, ha sok maradék cukor van benne.

Ennek az italnak az elkészítésénél nagyon fontos, hogy a szén-dioxid elnyeletése alacsony hőfokon (4 °C-on) történjen, így tökéletesen finom és tartós buborékokat kapunk, ami kiemeli az elegánsan megjelenő illatot.

A levendulás habzóbor elsősorban a fiatalok itala, ezt mutatták eddigi teszteléseink. A középkorú és idősebb korosztály fenntartással kezeli, ezért nehezen jut el a kóstolásáig. Utána azonban a kellemes meglepetés erejével sokan elfogadják, a végén vásárlók lesznek belőlük, és ők is tovább népszerűsítik a terméket.

Alacsony alkoholtartalom

A forgalomba kerülő 4% alkoholtartalmú ital teljesen megfelel azon nemzetközi elvárásoknak is, mely szerint a termelők úgy igyekezzenek alacsonyabb alkoholtartamú italokat kínálni a fogyasztóknak, hogy megőrzik a hagyományokat, az eredeti fajtára, tájra jellemző ízekkel, a rozé könnyedségével, más virágillattal kiegészítve.

Kóstoltatásaink során különös figyelmet fordítottunk a külföldi vendégeinkre is, és azt tapasztaltuk, hogy a nem hagyományosan borfogyasztó országokból érkezett vendégek nyitottabbak, mint a hazaiak.

Az első benyomás után szívesen vásárolnak, akár egyedi borkészletet is belőle.

Természetesen elképzelhető, hogy nem fognak egész életükben levendulás habzóbort inni, de ezzel a kulturált borfogyasztók közé lépnek, és az évek előrehaladtával változni fog az ízlésük, a kezdetet azonban nem felejtik el.

A levendulás bor iránti érdeklődés a fesztiválokon a legnagyobb, ahol sokan kíváncsian fogadták az új terméket, mint különlegességet. A levendulás habzóbor nagy előnye, hogy ötvözi a virág- és a borkúltúrát. Dörgicsén 2000 éves a szőlő- és borkultúra, ezt jól kiegészítette az ország legnagyobb levendulás birtoka. Az ültetvények közelsége hozta azt az ötletet, hogy levendulás habzóbort kellene készíteni.

A szőlőről mondják, hogy tájalkotó elem a Balaton-felvidéken, és ezt a szőlő-, pince-, présház-hangulatot jól kiegészíti a levendula, amely számos fajtájával hosszan virágzik a környéken.

Az idei előrejelzés szerint lesz még egy virágzás várhatóan augusztus közepén, ami a levendulakedvelőknek egy újabb ajándék ebben az évben.

Lakatos Tibor András, Palásthy Kitti

Forrás: Kertészet és Szőlészet