0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Számtalan természeti kincset rejt az Aggteleki Nemzeti Park

Hazánk első élettelen természeti értékek védelmében létrejött nemzeti parkja augusztusban is várja az aktív kikapcsolódásra vágyó látogatóit. Az Aggteleki-karszt 1995-ben került fel az UNESCO Világörökség listájára, területén mintegy 300 barlang található.

Ezek között lelhető fel hazánk legismertebb, az ország második leghosszabb barlangja, a Baradla-barlang. A cseppkőképződményekben gazdag, több mint 30 km hosszú, határon is átnyúló barlang területén Naplemente túrán gyönyörködhetnek a látványban hétvégén a kirándulók. A nappali forróság után enyhébb időben, a lenyugvó nap fényeiben csodálhatják meg az Aggtelek környéki tájat, illetve megismerkedhetnek történetével és élővilágával az érdeklődők. Az út végén egy több mint 50 méter magas sziklafal tetejéről van lehetőség megtekinteni a naplementét.

A madarak szerelmeseit augusztus közepétől egészen október végéig várja a Bódva-völgyi Madárgyűrűző Állomás, amelynek célja a területen átvonuló madárállományok alakulásának természetvédelmi és tudományos célú nyomon követése.

Az érdeklődők a program szakmai vezetői mellé jelentkezhetnek önkéntesnek, hogy a madarak befogásában és kezelésében segédkezzenek. A programok között szerepel madárgyűrűzés, madárfigyelés, madárhatározás, madártani és természetvédelmi, illetve botanikai és zoológiai ismeretszerzés. Előzetes szakmai tapasztalatra nincs szükség, hiszen minden jelentkező megfelelő tájékoztatást és gyakorlati képzést kap a helyszínen.

Az államalapítás ünnepének idején két programmal is kecsegtet a nemzeti park a túrázásra vágyók számára.

A ‘Nyárbúcsúztató a Kincskereső ösvényen’ eseményen az augusztus 20-i hétvégén kedvezményes áron vehetnek részt az érdeklődők. A Kincskereső ösvényt 2016-ban szakmai zsűri döntése alapján megválasztották az ország legjobb ökoturisztikai tanösvényének. A hat rejtőzködő állomás megtalálásában kék tojással dekorált jelzőoszlopok és a matricagyűjtőn található térkép és útmutató segítik a résztvevőket. A gyerekek számára is kiváló program, hiszen az állomáson található táblákon sok színes fotó található, amelyekhez természetes alapanyagú, interaktív játékok kapcsolódnak.

A kincskeresésről visszatérve a betelt matricagyűjtőket bemutatva ajándékot is kapnak az érdeklődők.

A Rudabányai-hegység északi részének igazi különlegessége a helyenként szurdokszerű Telekes-völgy, amely szintén augusztus 20-án várja túrázásra látogatóit. A Keringő-bércről a völgybe ereszkedve több mint 200 millió éves triász mészkövek közé érkeznek a kirándulók, amelyekben a patak bevágódásával számos kisebb barlangüreg nyílt meg. A patak vízhozama ingadozó, egy medernyelővel is rendelkezik, ezért a középső szakaszon ritkán van víz. A meredek, sziklás, mohától zöldellő völgyfal ámulatba ejtő. Az Ördög-gát sziklaszorosát az egykori patakmederben, a Keringőben megkerülve van lehetőség továbbhaladni az Ördög-gát-lyuk kettős bejárata felé. Az Ördög-gát-lyukban az 1930-as években végzett ásatások során neolitikus, késő bronzkori és kora vaskori leletek is előkerültek.

A programokról bővebb információ az Aggteleki Nemzeti Park honlapján érhető el.

Forrás: Agrárminisztérium