0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az átmeneti tej javítja az újszülött borjak egészségét

A borjak emésztőrendszere jobban fejlődik, ha életük első pár napjában a tejpótlók helyett az átmeneti tejet kapják meg, és ezzel javul az általános egészségi állapotuk is egy új tanulmány szerint.

A Journal of Dairy Science című tudományos lapban megjelent tanulmányban öt kutató a Michigan Állami Egyetemről azt vizsgálta, hogyan hat a Holstein bikaborjak egészségére az átmeneti tej, mely az előtej, a kolosztrum utáni pár napban termelődik.

Eredményeik szerint a vékonybél szakaszai sokkal jobban fejlődtek ezeknél a borjaknál, de más egészségügyi előnyöket is tapasztaltak

– írja Phys.org.

A kutatást vezető Michael J. VandeHaar, az egyetem Állattudományi Tanszékének Ph.D. hallgatója szerint a béltraktusban tapasztalható fejlődés és növekedés annak tudható be, hogy

az átmeneti tej több energiát, zsírt és fehérjét tartalmaz, mint a tejpótlók.

Azonban VandeHaar rámutat: „úgy véljük, hogy ezek a javulások részben azoknak a bioaktív összetevőknek is köszönhetőek, melyek a tejben jelen vannak. Feltételezzük továbbá, hogy a bélrendszer jobb fejlődése és a jobb egészségi állapot további pozitív hatással van a borjú egészségére és növekedésére élete kritikus első három hetében.”

Az átmeneti tej, ami a kolosztrum utáni első pár fejésnél van jelen, magasabb tápanyagtartalommal bír, valamint több benne az olyan bioaktív anyagok száma, mint az inzulinhoz hasonló 1-es növekedési faktor, növekedési hormon, valamint inzulin, melyek a tejpótlókban nincsenek. A borjak emésztőrendszere relatíve fejlett a születésük pillanatában, de a hormonok és a növekedési faktorok a kolosztrumban stimulálják a gyomor-bélrendszeri traktus regenerációját a gyulladások okozta sérülések után, ahogy ez korábbi tanulmányokból kiderült. A mostani tanulmány azonban kifejezetten az átmeneti tej hatását vizsgálta a kolosztrum utáni időszakban az újszülött Holstein bika borjaknál.

Azok a borjak, melyek átmeneti tejet kaptak (melyet az ellés utáni 2-4 fejés során gyűjtöttek), több szilárd élelmet, metabolizálható (ténylegesen hasznosuló) energiát és fehérjét vettek fel, kétszer többet híztak a tanulmány négy napja alatt, mint a tejpótlóval táplált társaik. Emellett ezeknél a borjaknál a kolosztrumot követő első négy napban a köhögés, a széklet, az orr és a fül egészségi állapota is jobb volt, mint a tejpótlóval etetett állatoké.

Az átmeneti tej etetése megduplázta a bélbolyhok hosszát és szélességét, valamint a patkóbélben, az éhbél egyes részeiben, illetve a csípőbélen a nyálkahártya vastagságát. Emellett növelte a csípőbél hámrétegében lévő T-sejtek számát.

Ezen adatok alapján tehát ajánlott a borjakat életük második és harmadik napján is átmeneti tejjel etetni. A kutatás szerzőinek következtetése szerint ha a kolosztrum etetése után még négy napig átmeneti tejet kapnak az állatok, az stimulálja a bélbolyhok, a nyálkahártya, illetve az alatti réteg (submucosa) fejlődését a vékonybél egyes szakaszaiban életük első pár napjában, ami hozzájárul az egészségükhöz és a növekedésükhöz.

Forrás: phys.org