0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Diéta alatt a fehérjefogyasztás egészségesebb táplálkozáshoz vezet

Egy tanulmány szerint a diéta során a magasabb fehérjebevitel egészségesebb táplálkozáshoz vezet, ugyanis a nagyobb arányú fehérjefogyasztás jobb ételválasztáshoz vezet, és segít elkerülni az izomveszteséget.

Az Obesity című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány megállapította, hogy azok a résztvevők, akik diétázás közben „kissé magasabb” fehérjebevitelt választottak, történetesen több zöld zöldséget is ettek, és csökkentették a hozzáadott cukorbevitelüket. A tanulmánynak volt egy másik előnye is, ugyanis a kutatók úgy találták, hogy a mérsékelten magasabb fehérjebevitel egy másik előnyt is biztosított a fogyókúrázók számára: a fogyással gyakran együtt járó izomtömeg csökkenésének elkerülését.

Az eredmények egy több mint 200 férfi és nő bevonásával végzett vizsgálatból származnak.

A résztvevők 24 és 75 év közöttiek voltak, és olyan testtömegindexet (BMI) regisztráltak, amely a túlsúlyos vagy elhízott kategóriába sorolta őket. (Érdemes észben tartani, hogy a BMI az általános egészségi állapot vitatott mérőszáma – már nem egészen egy az egyben mutatja meg, hogy egészségesek vagyunk-e vagy sem). A tanulmány szerint minden résztvevőt arra ösztönöztek, hogy 500 kalóriás diétát követve fogyjon, és hat hónapon keresztül rendszeresen találkozzanak táplálkozási tanácsadókkal.

Noha nehéz általános következtetéseket levonni egy tudományosan ellenőrzött tanulmányból, sosem árt, ha egy kicsit több fehérjét illesztünk az étrendünkbe, különösen, ha plusz mennyiségű vasat és rostot is hozzáadunk.

Manapság rengeteg lehetőség áll rendelkezésünkre ehhez, beleértve a szakácskönyveket, amelyek megmutatják, hogyan adhatunk több fehérjét az étrendhez, illetve a táplálék kiegészítőket és a fehérjeporokat.

A tanulmány szerint a magasabb mennyiségű fehérjét fogyasztó személyek összességében egészségesebb ételek kombinációit választották, emellett több zöldséget ettek, és összességében csökkentették a cukor és a finomított gabonafélék fogyasztását, ami ahhoz vezetett, hogy jobban meg tudták tartani a tiszta izomtömegüket.

Forrás: sfgate.com