0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 17.

Megőrizte a vándorserleget a tavalyi győztes

Kelet-Magyarországot szelte át a 16. Coop Rally kétnapos programja. A CO-OP Hungary Zrt. által szervezett verseny célja a minőségi magyar termékek és a hazai élelmiszer-előállítás népszerűsítése. A szeptember 7–8-án tartott versenyen hat élelmiszeripari partnerét és két CO-OP-tagvállalatot látogatott meg a mezőny, amelyet magyar élelmiszeripari, kiskereskedelmi és médiacégek képviselői alkottak.

A Coop Rallyt a CO-OP üzletlánc 2006-ban rendezte meg először, és azóta a teljes egészében magyar tulajdonban lévő kereskedelmi lánc rendezvénysorozata több ízben elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat. Az idei programmal együtt immár 135 hazánkban működő vállalkozás mutatkozhatott be a szakmai és a nagyközönségnek a rally keretében. A szakmai programot idén is támogatta az Agrárminisztérium, és Nagy István miniszter ezúttal is elvállalta a rendezvény fővédnöki tisztét.

Hatvantól Egerszalókig

A futam a Lipóti Tóth és Társai Zrt (Lipóti Pékség) újonnan átadott hatvani üzemétől rajtolt. A két év alatt felépített üzem közel 20 milliárd forintos beruházással valósult meg, és Európa egyik legmodernebb nagyipari sütőüzemének számít – mondta Tóth József Péter tulajdonos cégvezető, aki 1992-ben alapította azt a céget, ami mára 350 mintaboltot üzemeltet országszerte. Az új üzem mintegy 40-45 fajta terméket képes előállítani az automatizálásnak köszönhetően, ezzel a termelési kapacitás az ötszörösére növekedett.

Az újonnan átadott gyár látogatása után a résztvevők beültek autóikba, hogy a sebességi korlátozásokat betartva minél előbb Recskre, a következő állomásra jussanak, ahol a Co-op Star Zrt., az egyik legnagyobb franchise tagjának üzlete fogadta a mezőnyt. A heves megyei településen mutatta be a Coop üzletlánc az új, Szuper Plusz boltkategóriáját, ami az üzletláncon belül egy exkluzív értéket képvisel.

Jelenleg 42 ilyen üzlet működik országszerte, ezek kialakításánál a szélesebb választék mellett a gyors, kényelmes bevásárlást lehetővé tevő innovációk és a környezettudatos technológia kapott szerepet.

Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója ismertette, a főként vidéki kistelepüléseken megtalálható 2300 üzletben csaknem 20 000 embernek ad az üzletlánc munkalehetőséget. A CO-OP-nak megközelítőleg 3000 magyar beszállítóval van kontraktusa, akiktől mintegy 95 000 hazánkban készült terméket forgalmaznak. Hozzátette: a kistelepülési üzletfejlesztésekhez új lendületet ad, hogy a Magyar Falu Program kistelepülési boltokat segítő pályázatában a Coop csoportszintű, 461 településen, összesen 25-30 milliárdos önrész mellet megvalósuló fejlesztéseit összesen 9,1 milliárd forinttal támogatja az állam.

A harmadik állomáson, Dédestapolcsányban az Unió Coop Zrt. egy 1600 főt számláló településen mutatta be ez irányú, elkészült zöldmezős beruházását. Innen az első nap utolsó állomására, az egerszalóki Juhász Testvérek Pincészete felé vette a konvoj az irányt. A pincészet tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Ez idő alatt a 1,5 hektáros gazdaságokból Eger egyik legjelentősebb pincészetévé nőtte ki magát. A legnagyobb áttörést 2010-ben a Juhász Rosé hozta meg, ezzel országos népszerűséget szerezve a pincészetnek.

A generációváltást követően Juhász Ádám vette át édesapjától a cég irányítását, eközben újabb borászati üzemmel bővült a cég, amivel immár évente 3 millió palack bort tudnak piacra bocsátani. A nap végén Hajdúszoboszlón tértek pihenőre a versenyzők, hogy másnap újabb négy helyszínre látogassanak el.

Hajdúszoboszlótól Debrecenig

Először helyben, a Nagyhegyes Hús Kft. várta a versenyzőket, ahol Szilágyi Gábor tulajdonos ismertette, a cég 2003-as alapítása után megvásárolták a vágóhídként működő nagyhegyesi húsüzemet, amit 2006-ban modern csontozó üzemmé alakítottak át. Beszerezték Kelet-Magyarország egyik legmodernebb vágóhídi gépsorát és 1000 m2-rel bővítették raktáraikat. 2018-ban Siófokon vásároltak húsüzemet, ahonnan jellemzően dunántúli szupermarketekbe és húsboltokba szállítanak. Egy évre rá újabb húsfeldolgozó üzemet vásároltak, ezúttal Hajdúszoboszlón.

A korszerű technológiával felszerelt vágóhídon heti száz marhát vágnak és csontoznak, emellett 40 tonnányi félsertést csontoznak ki és dolgoznak fel.

Ezután a résztvevők a kisvárdai Master Good Kft. modern központja felé vették az irányt, ahol az üzemlátogatás során a legmodernebb technológiával felszerelt gépsort szemrevételezhették az érdeklődők. Az integrált takarmány-termeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhizlalással és feldolgozással foglalkozó cégcsoport 100 százalékban a Bárány család tulajdonában van immáron 115 éve, ezáltal Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiája. Jelenleg a Master Good cégcsoport Magyarország egyetlen teljes egészében integrált baromfi profilú vállalkozása. 2020. január 13-án a Master Good Kft. megvásárolta a Sága Foods Zrt. részvényeit, ezzel a cégcsoport kibővítette a termékskáláját a húskészítmények kategóriájával.

A Coop Rally útja Debrecenben folytatódott, ahol először az AVE Ásványvíz Kft. üzemének életébe lehetett bepillantani, ahol kiderült: 2006-óta zajlik az ásványvízgyártás a cégnél, ettől az évtől kezdődően pedig saját üdítőitalok is legördülnek a gyártósorról.

Nem kellett sokat utazni, hogy a rally utolsó állomásához érjünk, a Debrecen túloldalán található Alföldi Tej Kft.-hez, ahol Hang Csaba, az Alföldi Tej Kft. kereskedelmi igazgatója ismertette, az eltelt közel 20 év alatt a cég kiemelkedő résztvevőjévé vált a magyarországi tejtermelő és tejfeldolgozó piacnak. A Nyugat-Európában hagyományosan jól működő szövetkezeti modellt követik, azaz termékeinket közvetlenül a magyar tejtermelő tulajdonosoktól érkező, minőségi alapanyagból készítik. A vállalat két tejipari üzemmel rendelkezik – Székesfehérvár és Debrecen – ahol több mint 700 magyar munkavállalónak biztosítanak stabil munkahelyet.

Ünnepélyes eredményhirdetés

A Hotel Délibábban tartott eredményhirdetésen Nobilis Márton, a szaktárca élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára elmondta, nagyon fontos felhívni a magyar vásárlók figyelmét, hogy kiváló minőségű, magyar élelmiszereket fogyasszanak.

„A kormány stratégiai ágazatnak tekinti az élelmiszeripart, hiszen jelenleg ez a szektor az egyik a legfontosabb iparág, amelynek működésének fontosságára a Covid- és energiaválság, a háború következményei, valamint az aszályt követő károk is felhívták a figyelmet” – tette hozzá.

A Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, Pekó László elmondta, a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, kihívásokkal teli időszakban felértékelődik az együttműködés, a közös ügyeink iránti összefogás, így a Coop kitartott amellett, hogy megrendezi a rally-t.

Végül a feszült várakozás meghozta gyümölcsét, fény derült a XVI. Coop Rally első helyezettjének kilétére. Szabó Levente és Palkó Tamás duója, akik a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. csapatát alkották, idén újra győzött, vagyis a tavalyi győztesnél maradt a Coop Rally vándorserlege.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu