0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megindul az uniós források közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó emelt összegű előlegfizetése

Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy Magyarország kormánya megteremtette a feltételeit annak, hogy a mezőgazdasági termelők pénzügyi stabilitásainak növelésére és a termeléshez szükséges pénzügyi források finanszírozására a lehető legkorábbi időponttól kezdve újabb segítség érkezzen a gazdálkodókhoz.

Október 17-től megindul az uniós források közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó emelt összegű előlegfizetés az idén benyújtott egységes kérelmek alapján. A magyarmezogazdasag.hu az elsők között volt, amikor a Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján, beszámoltunk arról, hogy megkezdődhet a közvetlen támogatások előlegeinek kifizetése. (itt olvasható) A témában sajtótájékoztatót tartott Nagy István agrárminiszter és Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

A miniszter sajtótájékoztatóján elmondta október 15-ét követő első munkanapról a magyar gazdatársadalom tudja, hogy ilyenkor mindig egy nagyon fontos dologra kerül sor, mégpedig az előlegfizetés megindulására. Így van ez az idei esztendőben is. Azzal a jó hírrel kiegészítve, hogy nemcsak sima előlegfizetés kezdődik meg a napokban, hanem emelt szintű előlegfizetésre kerül sor.

„Az év vége közeledtével elmondhatjuk, hogy idén egy igen küzdelmes időszak van mögöttünk az agrárium területén. A nehézségek közepette ugyanakkor jó érzéssel tölt el bennünket”  – fogalmazott a tárcavezető. Kiemelte: 

„A felmerülő problémákra olyan válaszokat sikerült találnunk, amelyek enyhítették a gazdák gondjait, és ezen keresztül jól szolgálták az ellátásbiztonságot.

Számvetésre azonban nem sok idő maradt, hiszen a szántóföldi növénytermesztésben még nem fejeződött be teljesen a betakarítás, és már javában folynak az őszi vetési munkálatok, amelyek a jövő évi termés szempontjából kiemelkedően fontosak. Az is látszik a világban zajló folyamatokból, hogy a következő időszak sem lesz sokkal könnyebb a mezőgazdaságban. Olyan kihívásokkal kell szembesüljünk, amelyek nagyon megnehezítik a munkánkat. Továbbra is szükség van arra az együttműködésre, amely a magyar gazdák és a magyar kormány között az elmúlt időszakban kialakult és megerősödött, és ez segít a kihívások leküzdésében” – mondta Nagy István.

Az idei év sajátos abban a tekintetben is, hogy ez az utolsó olyan kérelem benyújtási időszaka volt a gazdálkodóknak, ami a 2015-től induló agrártámogatási rendszer keretei között történt.

Cikluszárás van. Ez az utolsó év, amikor még külön zöldítési támogatás érkezik a gazdálkodókhoz, amikor utoljára kerül jelenlegi formájában kifizetésre a kistermelők egyszerűsített átalánytámogatása is.

Jövő év tavaszán már két új támogatási forma is a közvetlen támogatások rendszerének része lesz. Ezzel számolnia kell a gazdálkodóknak ilyen az agrárökológiai program, vagy éppen az újraelosztó támogatási forma. Megváltozik több más fontos szabályozás is, mint például a vetésváltás szabályai.

A Miniszter beszédében kiemelte, hogy minden fontos információt a termelők rendelkezésre tudnak bocsátani a felkészülés érdekében és már készülnek a részletszabályok és készül az intézményi rendszer is erre az új időszakra.

„Uniós szinten a mezőgazdaságot érintően sajnos alig születtek támogatói döntések a mezőgazdasági termelők helyzetének javítása érdekében” –  fogalmazott a tárcavezető, hozzátette:

„Bár a többletforrásokról nem is, de arról legalább született döntés sok tagállam, így Magyarország közös kérésére, hogy 2022-ben emelt összegű előlegfizetés váljon lehetővé a gazdálkodóink számára.”

A mezőgazdaságért, élelmiszeriparért és immár a kereskedelemért is felelős agrárkormányzat, ahogy korábban, most is szem előtt tartja a termelők pénzügyi stabilitásának, likviditásának biztosítását. Az aszály miatt terméskiesés, a műtrágya és más input anyagok áremelkedése a megváltozott kamatkörnyezet miatt erre fokozott szükség van.

A tárcavezető bejelentése alapján október 17-étől megindul az uniós források közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó emelt összegű előlegfizetés az idén benyújtott egységes kérelmek alapján.

Az Egységes területalapú támogatás (SAPS) és a zöldítési támogatás együttes teljes összege megközelíti a hektáronkénti 94 ezer forintot.

Az előleg mértéke kérelmenként maximum 70 százalék lehet. Az idén benyújtott egységes kérelmek után a Magyar Államkincstár november 30-ig előlegként, majd az előlegfizetés lezárulta után december 1-jét követően utalható részletfizetéseket is beleszámítva a tervek szerint mintegy 322 milliárd forintot fizet ki a magyar gazdák részére. A kifizetni tervezett összeg 23 milliárd forinttal haladja meg a tavaly ugyanebben az időszakban kifizetett közvetlen támogatásoknak az összegét. A termelők számára megnyugtató lehet, hogy idén is prioritást élvez az, hogy minél többen részesülhessenek előrehozott kifizetésben, és minden jogcímen elinduljon az utalás, amelyen arra lehetőség van. Ez a területalapú támogatásokon, a SAPS-en és a zöldítési támogatáson túl magába foglalja a termeléshez kötött támogatásokat az állattenyésztők és a gyümölcstermelők számára is.

Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy

5 millió hektár mezőgazdasági területre 163 ezer gazdálkodó nyújtott be egységes kérelmet. A hektáronkénti 94 ezer forintos támogatás annak eredménye, hogy a szeptember 30-ai 422,18 Euró / Forint árfolyam kerültek számításra az uniós források.

A mostani források folyósítása természetesen nem egyszer, hanem ütemezetten történik a következő időszakban. Az október 17-ei napon 110 ezer mezőgazdasági termelő fog támogatási előleget kapni, ami nagyságrendileg 100 milliárd forintot jelent. A kifizetések következő körében a zöldítési támogatások kerülnek folyósításra közel 83 ezer termelő számára. Feldman Zsolt ezekkel az adatokkal is szerette volna alátámasztani Nagy istván azon kijelentését, hogy a lehető legszélesebb körben igyekszik az agrártárca a forrásokat biztosítani, hiszen a gyors likviditás most életet menthet.

A területalapú támogatások hektáronkénti fajlagos mértéke 134.500 forint, amely július 30-ig teljesen kifizetésre kerül, és amelynek most a 70%-a folyósításra kerülő előleg formájában. Ugyanez az anyajuh esetében 12 ezer forintot, egy anyatehén esetében 60 ezer forintot fog jelenteni a mostani 2022-23-as kifizetési rendszerben. Intenzív gyümölcstermesztés esetén 147 ezer forintot is meghaladó összeget jelenthet, egy extenzív gyümölcsültetvény esetében pedig eléri a nagyságrendileg 112 ezer forintot – ismertette Feldman Zsolt.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu