0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Villa Gyetvai: elegáns borok Balatonfüredről

Hírét már hallottuk a Balatonfüred közepén álló, a II. világháború előtt még Szabó Lajos, a budapesti Debreczen Étterem tulajdonosa által fémjelzett Villában zajló kulturális rendezvényeknek – és az ahhoz kapcsolódó boros eseményeknek –, de kevesen kapták fel rá a fejüket.

Azután kiderül, az újkori tulajdonos, Gyetvai Zsolt egyszerre két hobbijának is hódol, a művészeteknek és a borászatnak. Ez utóbbiból kaphattunk ízelítőt Budapesten, a Zeya Restaurant-ban tartott kóstolón, ahol ahol ízelítőként már betekinthettünk a friss, 2022-es évjáratba, és a még palackozás előtt álló minták mellett a veretesebb, forgalmi tételekbe.

„Az első ültetvényt Paloznakon vásároltam, majd apránként jött a többi, ma 12 hektáron gazdálkodunk, területeink egészen Tihanyig húzódnak”

– mutatkozott be Gyetvai Zsolt. A választékban szerepel Olasz rizling, Rajnai rizling, Sauvignon blanc, Furmint, Kékfrankos és a Cabernet-ek. A szerelemből lassan vállalkozás lett, s 2017-ben a mennyiség túlnőtte már a baráti kóstolók szintjét, s piacra lépett. Borai fajtaborok, ragaszkodik a tiszta aromákhoz, a terroire jelleghez. Ahogyan megfogalmazta, ültetvényei olyan kicsik, hogy minden tételük szinte dűlős.

Tihany vulkanikus, nem túl meleg területén, a kráterben találjuk a szőlőket, ahová nem csak a kékek kerültek, hanem kedvence, a Rajnai rizling is helyet kapott. Hogy kicsit különcködjön, most telepítenek Syrah-t is. Paloznak inkább a rizlingek hazája, a balatoni életérzés borait adja.

Ma már szinte minden ültetvényük saját telepítés, 6-8 évesek, s a legfrissebbek már a biogazdálkodás jegyében fejlődnek.

A pincészet központja Füred belvárosában, egy ősfás parkkal körülvett, felújított, klasszikus villában található, pár perc sétára a Balatontól. A pince 1942-ben épült, s szolgál a borkészítés, a borkóstolás helyszínéül. Gyetvai Zsolt – borászával, Demjén Gáborral egyetértésben – nem „feküdt be” a divatirányzatoknak, s ha kínálatában meg is jelenik a rozé, a siller egyre inkább hangsúlyos szerepet kap.

Végigkóstolva a kínálatot szembeötlő, hogy nem manöken alkatú borok születnek a pincében, ragaszkodnak az érett szőlőből készült tételekhez.

Nem találni 13 alkoholfok alatti bort, ami ugyanúgy vonatkozik a Sauvignon blanc-ra, mint a Rajnai rizlingre, vagy a Cabernet franc-ra. Itt még a Cabernet rozéjuk is 14,5 százalék alkoholt tartalmaz, ám – mint a többi bor esetében is – a mögötte álló test ezt elfeledteti.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu